IMAGINE (1972)

színes, angol zenés film, 83 perc, 1972/2018 rendezte: John Lennon és Yoko Ono Magyarországi bemutató: 2018. december 20.

 

 

John Lennon és Yoko Ono sajátos látványvilágú zenés filmje digiálisan felújított képpel és 5.1-ben újrakevert hanggal rövid időre világszerte visszatér a mozikba. Az ikonikus Imagine album teljes zenei anyagát tartalmazó film Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható, emellett országszerte számos helyszínen vetítik, többek között Szegeden, Szolnokok, Pécsett, Szombathelyen is műsoron lesz.

Az 1972-ben, főként Lennon és Ono angliai otthonában készült, elvarázsolt hangulatú „zenés művészfilm" álom és valóság ötvözetét megjelenítő felvételei az ikonikus „Imagine" album születését dokumentálják, emellett betekintés nyújtanak az excentrikus művészpár életébe és mindennapjaiba. Feltűnik a filmben többek között Fred Astair, Andy Warhol és Miles Davis is. A filmben elhangzik az „Imagine" album teljes zenei anyaga, emellett néhány dal hallható Yoko Ono „Fly" című lemezéről is.

Az eredetileg 68 perc hosszú filmet 2018-ban képkockánként felújították, az eredeti hangfelvételeket a többszörös Grammy-díjas hangmérnök, Paul Hicks keverte újra 5.1. térhatású hangzásba. A mozikba kerülő változat tartalmaz 15 percnyi, korábban soha nem látott extra stúdiófelvételt is, amelyekben John és zenekara George Harrisonnal közösen adják elő a "How Do You Sleep?" és az "Oh My Love" című szerzeményeket. A film kibővített moziváltozata emellett elkalauzolja a nézőket John és Yoko legendás bahamai nyaralására is, ahol az "Oh Yoko" egy valóban "testközeli" felvételét is meghallgathatjuk.

 

https://www.youtube.com/watch?time_continue=15&v=xI3xo3ueUwQ

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek