Iskolai pályázat - Haikuk titka - 5-7-5

Felnőtt kategória - "A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani." (Galilei)

Ráléptem az emlékezés útjára: kezdetben nehezen ment, csak botorkáltam, akár első nap az iskolába menet. Tizenöt évig koptattam az iskolapadot, a tornaterem járólapját. Több ezer tollat fogyasztottam ki és mégis: az emlékek nehezen törtek utat maguknak. Mintha ez a sok év nem is lett volna. Próbáltam visszaemlékezni vicces, bohókás történetekre, keserű szájízzel szerzett tapasztalatokra, de az emlékezés ködhálója belepte a régi időket.

Van egy dobozom, egy középiskolás kis ládikám, melyben emlékként őrzöm néhány titkomat azokból az időkből. Apró cetlik, levelek, képek és egy levél, melyet olykor, életem ingoványos időszakaiban, nagy fordulópontok, események alkalmával előveszek, lefújom róla a halvány por-takarót és újraolvasom. Minden betűje, szava különleges hangulatot, érzést lobbant fel lelkemben, ami leírhatatlan, erőt adó. Ezt a levelet csak én érthetem, hiszen csak nekem szól. De nem az átlagos frázisokat tartalmazó, búcsúzom egy diákomtól sablon szöveget tartalmazza, hanem egy leírhatatlan mindenséget.

A levelet búcsúzóul, az érettségit körülölelő időben kaptam egy tanáromtól. Különleges tanár ő, és remélem, hogy a mai napig sok fiatal, az életre készülő felnőtt-palántának segít megtalálni azt az utat, amit addig maguk sem tudtak hol keresni, esetleg eltévedtek, a világ útvesztőibe sodródtak.

Ez a különleges tanár, oktató: ő is ember az emberek között, ő is érez, ő is szenved, küzd és harcol, elbukik és feláll, nevet és sír: számomra mégis a világosságot jelentette. Nem tudtam és a mai napig nem tudom miért, de csüngtem a szavain, azok ámulatba ejtettek. Kevés embernek hiszek, még kevesebben bízom, de ő olyan lebegő, alaktalan érzéseket tudott életre kelteni, elmondani, amikről nem tudtam, és el sem tudtam képzelni, hogy szavakkal kifejezhetőek. Megfogalmazta a nem mindennapi gondolatokat, az emberekben lüktető érzelmeket. Hangot adott olyan megmagyarázhatatlan, megfogalmazhatatlan, megfoghatatlan dolgoknak, melyek eddig némának bizonyultak. Hirtelen értelmet nyert minden, ami eddig érthetetlen volt. Megtanított titkokat megfejteni, verseket megérteni. Egy új nyelv vált érthetővé általa, a segítségével, mely eddig csak halandzsának tűnt, érthetetlen betűáradatnak.

Évekig arra tanítottak, hogy mások gondolatait bemagolva vélekedjek a világról, annak történéseiről, a történelemről vagy egy versről, egy könyvről. Ő volt az, aki megtanított a saját gondolatok felszabadítására, előhívására, az ő segítségével tanultam meg önállóan gondolkodni, véleményt formálni, és merni elmondani ezeket  a saját lényemből fakadó kitöréseket, gondolatokat a körülöttem lévőknek. Így juthattam tovább, így teljesedhetett ki az életem. Így jöhettem rá, hogy ki vagyok, és ki szeretnék lenni a jövőben. Nem várta el, hogy nagyok legyünk, csak azt, hogy önmagunkat mutassuk, ne játsszuk meg magunkat. Nem kellett színlelni, egyet érteni vele, csak őszintének lenni és korrektnek. Ő is így viszonyult hozzánk, a tanítványaihoz, és csak annyit és azt várta viszonzásul, amit ő adott.

Nem ítélt el soha senkit. Nem lehetett nála megbukni, csak a színleléssel és a képmutatással. Megvetette a hazugságot és az igazságtalanságot. Hűen támogatta a szép reményeket, a nemes cselekedeteket, az igaz véleményeket. Törekedett a tisztaságra, az igazságra, de nem mások megbántása, megalázása által. Őszinteségben verhetetlen volt, de nem sértett meg vele senkit. Kritikája építő hatással hatott ránk, nem vehettük egyetlen szavát sem sértésnek, bántásnak. Ki állt azok mellett, akik mellett ki kellett állni, de hátat még sem fordított senkinek, azoknak sem, akik megérdemelték volna.

A levelet, melyet akkor nekem címzett, haikukkal díszítette. Milyen különös: verssel díszíteni egy levelet, egy búcsú üzenetet, mely az életet elkísérheti, ha nem is végig, de egy darabig, addig, amíg rátalálunk a helyes útra. A leveleket általában -ha barátnak, gyermeknek, ifjú felnőtteknek szólnak- rajzokkal, apró kis szimbólumokkal díszítik. De egy levél, melyet versekkel díszítenek, más nyelvet beszélő költeményekkel: csak is különleges lehet.

Talán, a levél írója nem is sejtette, hogy egy diákjára ekkora hatással lesz az a pár sor, amit akkor a papírra vésett.

Szívem mélyéből remélem, hogy megmaradt olyan embernek, amilyennek én megismerhettem.

Köszönettel és hálával ajánlom neki a következő haikumat:

Homályos idők.

Mélyről jövő gondolat

Érlelődik meg.

Csiszár Éva