Kánikula
...pattogtatnám
hiúságom
apró labdáit, a fényes,
kék ég felé.
Tűző napon
száguldok az olvadt, süppedt
országúton,
mely egy lázas, nagy ütőér
alant, csak ráng
és kanyarog aszfaltosan.
Én lírai
alkat, csak űzöm zsibbadtan,
buborékká
vált álmomat, egy érzelmi
lomtárral a
vágyak mélyén, pattogtatnám
hiúságom
apró labdáit, a fényes,
kék ég felé.
Kép forrása
Vissza a főoldalraHozzászólások:
haver
#7. 2011. augusztus 16. 06:40
Kedves Zsuzsa, igazad is lehetne, de sajnos ma már ott tartunk, hogy jó autópályák vagy legalább autóutak nélkül (amelyek mind aszfaltozottak) szinte lehetetlen ebben a versenyben talpon maradni.
Döme Zsuzsa
#6. 2011. augusztus 15. 20:18
Inkább a kék ég, mint az aszfalt!
S az sem baj, ha szétpukkan a buborék - amíg fújjuk, gyönyörködhetünk benne... S talán addig szembesülünk önmagunkkal is.
haver
#5. 2011. augusztus 15. 13:02
Sajnos a hiszékenység és a túlzott optimizmus ilyen színes boborék álmokat fúj elénk, amelyek sorra szétpukkannak.
janos
#4. 2011. augusztus 15. 12:40
A buborékká vált álmok hamar szét robbannak.
Tetszik a vers.
Gratulálok!
János
haver
#3. 2011. augusztus 15. 11:56
Köszönöm Balage.
Balage
#2. 2011. augusztus 15. 11:41
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!
