Karola menetjegye

Hozzászólás féle az Életünk végén című vershez "Életünk végén nem váltunk menetjegyet eltévedünk. Nincs vonatjegyünk, gyalog megyünk. Sötét alagút és végtelen,"....

 

    Érdekes és csodálatos dolog a vers! Egy-két rímes, vagy akár rímtelen sora képes mély érzelmeket ébreszteni az ember lelkében, könyvcseppet varázsolni a szemébe, mosolyt csalni az arcára, vagy ablakot nyitni a természet csodálatos szépségeire. A romantikus lelkületű olvasó a könyvet becsukva, még napokig hatása alatt áll az olvasottak által ébresztette érzelmeknek, rendszerint nem kutatva az író eszközeit, amikkel ezt elérte: azaz „költő hazudj, csak rajta ne kapjanak!".

    Én alapvetően vidám alaptermészetű, a világot optimistán szemlélő, és szemléltetni próbáló emberke vagyok, aki gondolatait - bár sokszor szeretné - nem tudja míves versekbe ötvözni. Az, hogy nem tudok verseket írni, az nem jelenti azt, hogy nem is szeretem ezeket olvasni, és átélni az általuk közvetített érzéseket!

    A Tollal.hu-t „lapozgatva" találtam rá „Életünk végén" című költeményre. Mivel én is életemnek ebben a szakaszában vagyok, kíváncsian, azonnal neki is láttam a vers olvasásának. Azonnal megértettem írója élethelyzetét, a betegségektől nehezített kilátástalanság érzetét, félelmét az elkerülhetetlen végtől.

    Hogy lehetne ezt a kétségbeesés érzetet csökkenteni?  Ezt próbáltam meg néhány bennem ébredt gondolattal tompítani. A költőnő már (elnézést, ha tévednék) nincs a tinédzser korban, valószínűleg már nem kell a közlekedési eszközökre menetjegyet váltania. De miért is kellene egy olyan vonatra, ami a végtelen, kilátástalan sötétségbe rohan? Sajnos valójában ez a vonat maga a szerző élete, amiben vele utaztak korábban a fiatal kori kedves emlékei, és most a végállomás közeledtével a halkuló gondolatok a fogyó szavak, és a vérét maró kígyóméreg.

    Hát nincs kiút? De van! „ Sötét alagút és végtelen," - írja a költőnő. Ez tévedés! Mert az barlang, az alagútnak két vége van! A bejárat lehet sötét, az alagút lehet hosszú. De éljen bennünk a remény, hogy a kijáratnál a vakító fényesség vár ránk!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Juhász Kató
#3. 2016. augusztus 6. 13:12
Kedves Karola!
Egy dologban tévedsz. Nem a fényből a sötétbe lépünk át életünk végén, hanem éppen fordítva. A sok gonddal terhelt földi élet után biztos, hogy úgy van, ahogy Andor is írja,- a fényesség vár ránk. Ezt sokan elmondták már azok közül, akiket sikerült újraéleszteni. Az ilyen emberek általában további életükben új értékrend szerint élnek, melyben a pénznek nincs meghatározó szerepe, az önzésnek, gyűlöletnek pedig nincs helye.
Kívánom, hogy fájdalmak nélkül teljenek napjaid és elviselhető legyen életed tele, mellyel mindenkinek meg kell küzdeni, aki magas kort él meg.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!