Kétely

Joachim a kevés idővel halála előtt megváltóztatta szokásait. Szinte teljesen visszavonult a társasági élettől, alig találkozott emberekkel, és akkor is ugyanazzal a pár emberrel.

 Rövid sétákat tett, mindig ugyanazon az útvonalon. Napjait elmélkedéssel töltötte, vagy lepergette életét. Szólni szinte senkihez nem szólt. A halál is az újonnan szokásává vált rövid sétája végén érte. Igaz, most nem, a szokásos útvonalat választotta. Járt utat a járatlanért ugye?

Nem ismertem Joachimot, minden, amit tudok róla, mások elmondásából tudom.

Joachim belépett a tornaterembe, körülnézett, szeme összeszűkült. Szinte meg sem hallotta a nevét.

Joachim von Ribbentrop kiáltotta az őt kísérő katona. A feketére lakkozott akasztófához tizenhárom létrafok vezetett. Többi halálra társa előtt először az ő nyakára tett hurkot John C. Woods őrmester, az Egyesült Államok hadseregének ítélet-végrehajtója.

1946. október 16-án még nyolcszor hallották a csapóajtók csattanását a ceremónián résztvevő egybegyűltek. A kilenc kivégzett tetemét Dachauba szállították, újra begyújtották a kemencéket, majd a hamvakat titokban tartott helyen vízbe szórták.

Mint mondtam nem ismertem Joachimot, de nem kételkedek az események ilyetén alakulásában, hiszen szemtanúk számoltak be róla, jegyzőkönyvek készültek.

A szövetségesek 1943. október 30-án Moszkvában egyeztek meg, hogy a II. világháború fő bűnösei felett a bűncselekmény helyszínén mondanak ítéletet. 1945. augusztus 8-án Londonban arról született megegyezés, hogy azon háborús bűnösök esetében, akiknek cselekményei nem csupán egy országhoz köthetők, a szövetségesek által kijelölt bíróság mond ítéletet.

A nürnbergi perben az egész német állami struktúrát vonták vád alá. A vádirat négy fő vádpontból állt:

1. Béke elleni bűncselekmények

2. Emberiesség elleni bűncselekmények

3. Háborús bűncselekmények

4. Összeesküvés az 1-3 elkövetésére

Először fordult elő a modern jogtörténetben, hogy olyan embereket ítéltek el, akik hatályos törvények szerint jártak el.

Valójában a nemzeti szocializmus, mint ideológia felett akartak ítéletet mondani. A Molotov - Ribbentrop paktum bűn volt, szövetkezés egy független állam felosztására. Norvégia megtámadásáért Churchillnek kellett volna felelnie. Göringet valóban terhelték a terrorbombázások, de a szövetségesek ebben a vádpontban nem lettek volna sokkal bűnösebbek. A harcoló csapatok kegyetlenkedésében a németek meg sem közelítették a szovjeteket, de az angolok és amerikaiak is követtek el kegyetlenkedéseket, végeztek ki foglyokat. A civil lakosság elleni kegyetlenkedésekben is a szovjetek tüntették ki magukat leginkább. Nem lehet úgy elítélni a nácikat, hogy ne mondjunk ítéletet a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok fölött.

Aggályos, hogy az ítéletet olyan hatalmak nevében hozták, akik vezetői ezen bűncselekmények mindegyikében kisebb-nagyobb mértékben szintén felelősségre vonhatók lehettek volna.

Ennek ellenére nem kétlem, hogy az ítéletek - bár ellenzem a halálbüntetést - igazságosak voltak. (A fenti megállapítások értelmében lehettek volna igazságosabbak is)

Persze kételkedhetnék, hiszen nem tiltja törvény, rám nézve semmilyen negatív jogkövetkezménnyel nem járna. Sőt következmények nélkül tagadhatnám a megtörténtét is.

Tagadhatom a mohácsi vészt, a százéves háborút, bármit, nincs következménye, de ezek az események megtörténtek, függetlenül attól, hogy elhiszem, vagy sem, függetlenül attól, hogy véleményem elmondom, vagy magamban tartom.

Egyedül a holokauszt tagadását, az áldozatok számának megkérdőjelezését tiltja törvény. Botor módon arra gondoltam, hogy ezzel a törvénnyel engem akarnak védeni. Bruno is kételkedett, aztán mi lett a vége? Törvényhozóink bölcsessége alighanem a máglyától akar megvédeni. De akkor miért lehet kételkedni annyi másban? Nem lenne egyszerűbb olyan törvényt alkotni, hogy bárki bármiben szabadon kételkedhet, törvényi következmények nélkül? Kinek jó ez az ostoba törvény? Jó e ez a törvény bárkinek is? Miért kell a dogmákkal terhelt középkor után megint dogmákat állítani? Miért szabad kételkedni abban, hogy zsidókon kívül cigányok, lengyelek, oroszok, magyarok .... pusztultak el koncentrációs táborokban. Miért szabad kételkedni az örmények kiirtásában, a kommunisták bűneiben, miért nácizhatta le büntetlenül a „cölöpverő" azon képviselőtársait, akik nem az ő oldalán állnak, miért nem egyformák a bűnök, miért nem azonos jogúak az áldozatok?

Glyn Ford EP-képviselő (Egyesült Királyság): „ Nem szeretném egy lapra helyezni a nácik által elkövetett bűnöket, ahol hatmillió zsidó mellett kommunisták, szakszervezetesek, mozgáskorlátozottak haltak meg, a sztálini Oroszország bűneivel."

Katrin Saks EP-képviselő (Észtország): „A kelet-európai történelem nagy részét még meg sem írták, vagy legalábbis kevesen ismerik az igazságot, éppen az a rész hiányzik, amely a kommunizmussal kapcsolatos bűnökre vonatkozik."

Irena Degutiene EP-képviselő (Litvánia): „Közös képet kell alkotni a totalitárius rezsimek által elkövetett bűnökről."

Márkus