Kórházi gondolatok 1-2

Van ideje az embernek végigpásztázni az életét a gyerekkortól a felnőtt korig.

Ifjúságom virágba öltözött rét volt,
út menti vörös pipacs az enyém volt:
sör-e, bor-e, pálinka-e?
ha eltalálod, megeheted.
Játéknak hittem az életet.
Anyánk szárnya alatt a harmónia...
 Elhitettem magammal
a világ is hasonlóan ragyogó,
mosolygó, becsületesen dolgozó.
Ledöbbentem.
Rácsodálkoztam a
fátyolba csomagolt görcsre
 dalba öntöztetve.
Szadizmussal átitatott új otthonom
kis híján farkasbőrbe bújtatott,
szerencsémre nem jött rám,
de többé bárány sem maradtam igazán.
Lettem, aki vagyok,
akaratlanul is
hibát hibára halmozok

Fűtenger nő a vasúti sín töltésén,
a patak fölött keskeny értelmetlenség,
a csöndet ismerős susogás töri szét: 
Mit keresel ezen a tájon?
Fűtengerbe őrzött ifjúságom.
Látom, ahogy
csillognak a vágytól ragyogó szemek,
fehér fogak villognak,
kézfogás, körtánc,
pezsdülő vér,
csókba fojtott gyönyör,
reggeli ébredés
újult erővel éled, 
száll a fecskefarkú emlékkel.
Erősödik az ismerős susogás,
nem kérdez,
ám magával viszi
a látomást.

Kép forrása