Kortárs kiállítások a 18. Műgyűjtők éjszakáján

18. Műgyűjtők éjszakája - 2011. március 10., csütörtök, 17-24 h Budapest, V. kerület Falk Miksa, Balaton, Markó utca és Szent István körút

 

 

Majd öt esztendeje indult és az azóta eltelt tizenhét alkalom mindegyikén színesebbnél színesebb programok zajlottak a rendezvényen, 2011. március 10-én pedig már a 18. Műgyűjtők éjszakájára kerül sor. Ezúttal is remek képzőművészeti eseményeken vehetnek részt a vizuális kultúra iránt érdeklődők és a képzőművészetet megismerni kívánók a budapesti galéria-negyedben; az V. kerületi Falk Miksa utcában és környékén délután 5 órától éjfélig. A Műgyűjtők éjszakájának összes programja továbbra is ingyenes. A március 10-i rendezvény alkalmából hat kortárs képzőművészeti kiállítást, egy tematikus és egy magángyűjteményből válogatott tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők, de állandó kiállításokkal is várják a nagyérdeműt, és mint eddig mindig, ezúttal is színesíti a programot egy jazz-koncert.

A Kálmán Makláry Fine Arts Gallery a magyar származású kortárs képzőművészek egyik legismertebbike, Csernus Tibor alkotásaiból szervez kiállítást. A galéria 2007-ben, a festő 80 éves korában rendezett műveiből egyéni tárlatot, ez volt az utolsó, még életében létrejött egyéni kiállítás, melyet a hazai közönség is láthatott. A most megnyíló tárlattal a galéria emléket kíván állítani a 20. század második felének hagyományos figuratív festészetében a legkiemelkedőbb alkotók közé tartozó Csernusnak. A kiállítás premierje is tartalmasnak ígérkezik, hiszen a tárlatot Kratochwill Mimi művészettörténész és Lajta Gábor festőművész nyitja majd meg.

Egy másik kiemelkedő alkotó, Konok Tamás, Kossuth-díjas festőművész elmúlt húsz évben készített Mikroludium sorozatából mutat be ötvenhárom darabos válogatást a Prestige Galéria. A vegyes technikával készült művek közös jellemzője, hogy mindegyik egy-egy 30x30 centiméteres keretbe foglalható. Az alkotások minimalista eszközökkel képesek érzékeltetni a sík és a tér, a szín és a forma, a geometrikus és architektonikus elemek elválaszthatatlan kapcsolatát. A modern absztrakció hagyományait követő mester puritán, szűkszavú munkái a statikusságot feloldó dinamikáról és energiáról árulkodnak. A művek kis méreteik ellenére egyszerre „nagyvonalúak" és költőien cizelláltak. A kiállítást Kozák Csaba művészeti író nyitja majd meg a Műgyűjtők éjszakáján.

A Pintér Galéria és Aukciósház ezúttal is több programmal várja az érdeklődőket, így Szent Patrik napja tiszteletére az Ír Nagykövetség az ír-magyar kapcsolatok egyik szimbolikus tárgyának bemutatását vállalta a galériában: a győri Könnyező Szűz Mária kegykép történetét ismerheti meg a közönség a tárlaton, emellett a győri kincstár egyházi gyűjteményéből láthatnak az érdeklődők válogatást, melyek kapcsolódnak a kegytárgyhoz. Az est második programja Prutkay Péter: Dobozolt kor-képek című nagyszabású kiállításának megnyitója, a tárlatot Wehner Tibor nyitja meg. A dobozokba komponált alkotásokban a régi és az új rekvizitum, az ereklye és a tömegtermelési tucat-tárgy, a kordokumentum és az autonóm mű-kreáció szabadon találkozik, keveredik, és szervesen egyesül. A dobozba zárt, színpadszerű térben a kezdeti motívumok, illetve szimbolikus töltetű tárgyak - például a fészek, a tojás, a labirintus - mellett egyre több a közelmúltra és a jelenkorra hivatkozó tárgy, tömegkultúra-árucikk, illetve ezek ironikus szemlélettel átalakított darabjai.

Prutkay Péter kollázselvre és kollázstechnikára alapozott alkotómódszerével készült, az abszurditásokat és az iróniát is jócskán magába foglaló művek megtekintése bizonyára mindazok számára kellemes élményt nyújtanak majd, akik ellátogatnak a kiállításra.

Az Artkatakomba Erdős Mária - Plüss Projekt című tárlatával vesz részt az eseményen. A kiállítás a fiatal művész első önálló tárlata, a bemutatott képanyag pedig a gyermeki képzelőerőből kiindulva Erdős Mária saját gyermekkori élményein át próbál közelíteni egy „teremtő" gondolat felé. Állatokról mintázott plüssfigurák digitális képét, majd annak festett másolatát készítette el úgy, hogy a végeredmény az élőből élettelen felé tartó folyamat bemutatása legyen. Az Artkatakomba Galéria a Műgyűjtők Éjszakáján tematikus tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket, az este folyamán két alkalommal is kalauzolja majd az érdeklődőket az alkotások között maga a művész, de a plüss-portrék alanyaival is találkozhat a nagyérdemű, ezáltal részese lehet majd egy olyan pillanatnak, amikor egy időben és egy helyen van jelen. A Bardoni Galéria ismét egy kiváló magyar kortársat mutat be. Ezúttal Makláry Kálmán festőművész legújabb absztrakt alkotásaival ismerkedhet meg a látogató. Művészetét - egyik franciaországi kiállításához ajánlást írva - Chagall világával rokonították. Az alkotó sajátos képzőművészeti közelítéssel értelmezi és mutatja be a bennünket körbevevő világot. Munkái egyszerre lendületesek és visszafogottak, úgy szín- és formavilágukban, mint a művész motívikus vonzódásaiban. 

A B55 galéria is két kortárs művész kiállításával várja a közönséget a Műgyűjtők éjszakáján: Gál András budapesti és Dirk Ratke berlini művész közös tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők.

Egy nem mindennapi magángyűjtemény darabjait mutatja be a MissionArt Galéria tárlatvezetéssel egybekötve az est folyamán. A kiállított alkotások nagy része a két világháború közötti magyar művészetet reprezentálja olyan kiemelkedő alkotókkal, mint Aba-Novák Vilmos, Basilides Barna, Bene Géza, Gábor Jenő, Ferenczy Noémi, Kádár Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Schönberger Armand és Vörös Géza.

A Nemes Galériában XIX. és XX. századi magyar festmények, grafikák, valamint régi külföldi mesterek alkotásaiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők, míg az Artcore Antik & Designban a kényelmet és használhatóságot az igényes egyediséggel ötvöző XX. századi bútorokkal ismerkedhet meg a nagyérdemű.

Ezúttal sem marad el a már megszokott jazz-est a Pintér Galériában: ismét a fantasztikus Grencsó és barátai formáció koncertezik este 20.30-tól. A Műgyűjtők éjszakájának összes programja ezúttal is ingyenes. Web-elérhetőség: www.mugyujtokejszakaja.hu

 


 

 

Az eseményen részt vevő galériák és programjaik:

 

Artcore Antik & Design

Artkatakomba

B55 Kortárs Galéria

Bardoni Intérieur

Kalman Makláry Fine Arts Gallery

Kieselbach Galéria

MissionArt Galéria

Nemes Galéria

Pintér Galéria és Aukciósház

Prestige Galéria


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek