Lázár Ervin - Bab Berci a városban 2/2

- Felséges királynőnk, Utolsó Szaurella nevében - mondta, és szétnyitotta a papírt. Olvasni kezdett...

 

A repülőgép felgyorsult, és merész ívben nekiszaladt az égnek. Szaladni kezdett Bab Berci is, nyomában a Fiúval és Lapázi Lopezzel.

A tér közepén felállított emelvény körül nyüzsgött a sokaság. Az emelvényen ember­magas­ságú pallosra támaszkodva állt a vérvörös ruhás bakó, előtte hátborzongatóan sötétlett a tönk, - amelyre majd az elítéltnek kell hajtania a fejét. Prapapamm - a dobok. Hozták szegény Bedebunk Sáriát. A Fiú már ugrott is. Bab Berci megfogta a karját.

- Ne szeleskedj - mondta neki -, rögtön jön a repülőgép.

De a repülőgép nem jött, Bedebunk Sária meg már a vérpad lépcsején lépkedett fölfelé. A tömeg elcsendesült. Lapázi Lopez izgatottan megtapogatta a zsebeit. Elővette a nagymamája süteményreceptjét.

- De jó, hogy nem téptünk el! - mondta neki, és ezzel eltűnt a tömegben.

Bedebunk Sária fönn állt a vérpadon. A királyi palota erkélyén megjelent Utolsó Szaurella. Minden szem rajta. Talán kegyelmet ad. De nem. Ezt mondta:

- Királyi főügyész, olvasd fel az ítéletet!

A királyi főügyész előrelépett, a zsebéből papírlapot vett elő.

- Felséges királynőnk, Utolsó Szaurella nevében - mondta, és szétnyitotta a papírt. Olvasni kezdett. - Végy két tojássárgáját, jól keverd el egy messzely... - Ijedten elhallgatott, tapogatta a zsebeit, kutatott a bő talár ráncai között. Kereste az igazi papírt. Na, azt kereshette!

A nép zsibongott, Utolsó Szaurella pipacsvörösen fölugrott.

- Gúnyt űzöl belőlem, te gazember! - rikácsolta. - Leüttetem a te fejedet is!

Lapázi Lopez közben visszaosont Bab Berci meg a Fiú mellé.

- Ügyes volt - veregette meg a vállát Bab Berci.

- Talán így nyerünk egy kis időt - suttogta Lapázi Lopez.

Nyertek is, mert nagy lett a zűrzavar. A főügyész halottsápadtan nyökögött, dadogott, szaladgáltak a csöndérek, rendérek, katonák és poroszlók, a bakó sem tudta, mitévő legyen, tanácstalanul tekingetett hol a királynőre, hol a főügyészre.

Telt az idő szépecskén.

Utolsó Szaurella kapott észbe legelsőbb, rárivallt a hóhérra:

- Bakó, végezd a kötelességed!

Felzúgott megint a csend, de a mélyén... hallod?... finom percegés, halk csettegés. Mennyei zene. Ez Pálinkós Gyurka repülőgépe!

Bedebunk Sáriát durván előrelökik. Két hóhérsegéd letérdelteti. Bedebunk Sária feje a tönkön.

A gép leszáll a tér sarkán. Kiugrik belőle Rév Zoli, Nuuszi Kuuszi és Rimapénteki Rimai Péntekh.

A bakó emeli a pallost.

- Csináljatok valamit! - sír fel a Fiú.

- Csend! - kiáltja Nuuszi Kuuszi, a kacifántosan szerencsétlen varázsló, aki azzal van meg­verve, hogy minden varázslata egy pillanatig tart csak, s aztán szertefoszlik, mintha sohase lett volna. Mondja a varázsigét: - Nuszikuszikuszinuszi, legyen a pallos...

Sújt a bakó.

- ...pávatoll!

És amikor a pallos éle megérintette volna Bedebunk Sária nyakát, pávatollá változott, a hóhér lába elé libbent, de a vérpad deszkáján már nagyot koppant, mert addigra újra pallos lett belőle.

- Mit csinálsz, te ügyetlen fajankó! - harsogott Utolsó Szaurella, a hóhér meg zavarodottan kapkodott gyilkos szerszáma után, nem értette, mi történt.

- Azonnal, királynőm - motyogta, és újra nekihuzakodott. Fölemelte a pallost.

- Nuszikuszikuszinuszi, legyen a pallos - zúg az éles vas - pávatoll!

Megint egy simogatás Bedebunk Sária nyakán.

S nem járt különbül a bakó harmadszorra sem, mert Nuuszi Kuuszi jó ütemben mondta a magáét.

Zúgott a tömeg.

- Csoda történt! - kiáltozták. - Kegyelmet neki!

A főügyésznek visszatért a bátorsága, odaállt Utolsó Szaurella erkélye alá, és fölkiabált:

- Felség, törvényeink szerint akire háromszor sújt a bakó, és mégis életben marad, annak kegyelem jár.

Utolsó Szaurella toporzékolt.

- Nem érdekelnek a törvényeink! Jöjjön új bakó, új pallossal.

- Na, ez aztán több a soknál! - mordult föl Rév Zoli, és világnagy utazószatyra fülét a Fiú kezébe nyomta. - Vigyázz rá! Bab Bercinek tilos ránézni.

Ezzel nekiindult.

- Én is veled megyek - kiáltotta a Fiú.

- Dehogy mész! - kapta el a karját Bab Berci. - Rév Zolit nem kell féltened. Figyeld csak!

Az emelvény felé törtető Rév Zoli elé odaugrott egy hatalmas termetű poroszló, lökdöste volna vissza, de Zoli nem törődött vele, csak ment tovább. Erre a poroszló kapta a lándzsáját, és a nyelével alaposan fejbe suhintotta Rév Zolit. És puff, mint egy zsák, hanyatt esett. Nem Rév Zoli! Hanem a poroszló, aki ütött.

- Na látod! - magyarázta Bab Berci. - Ha Rév Zolit valaki megüti, nem Zolinak fáj, hanem az ütőnek.

Közben egy másik poroszló is lekevert egy pofont Rév Zolinak - és megszédült tőle. A harmadik hasba rúgta, és azon nyomban a saját hasához kapott és összeesett. Aki meg karddal suhintott rá, annak nyomban kiserkedt a vére. Na, volt csihi-puhi és haddelhadd.

- Csak az a baj - mondta izgatottan Bab Berci -, hogy a csoda fordítva is érvényes.

- Mármint, ha Rév Zoli üt meg valakit, az neki, saját magának fáj?

- Úgy, úgy - bólogatott Bab Berci, és nézte, hogy Rév Zoli szinte rendet vág a poroszlók, rendérek, csöndérek és katonák között. Pedig zsebre vágott kézzel ballagott.

- Csak van annyi esze, hogy nem üt - mondta a Fiú.

- Nincs - rázta a fejét szomorúan Bab Berci.

Bizony, bizony. Rév Zoli már kivette az egyik kezét a zsebéből. Valaki nagyon felingerelhette. Mert lekent neki egy pofont. Jó nagy pofon volt, mert megszédült tőle. Mármint Rév Zoli.

- Zoli, ne üss! - kiabálták neki Bab Berciék.

De kiabálhattak, amit akartak. Rév Zoli már verekedett, mint egy oroszlán. Csépelte - tulajdonképpen saját magát.

Az ellenfelei látták, hogy egyre gyöngébb lesz, még jobban nekiestek hát. Természetesen ettől meg a csöndérek, rendérek, katonák és poroszlók vesztesége nőtt. Hullott az ellen, potyogott, végül fáradtan eldőlt Rév Zoli is. Szirénázott a poroszlómentő, szedték a sebesülteket. Rév Zolit Bab Berci és Nuuszi Kuuszi mentette ki a heverő testek közül.

Utolsó Szaurella toporzékolt odafönn az erkélyen.

- Micsoda fejetlenség! Micsoda anarchia! Hát katonák vagytok ti? Rendérek? Csöndérek? Poroszlók? Kutyagumi vagytok! Egy vacak kivégzést nem tudtok rendesen megcsinálni. Látni sem akarlak benneteket - rikoltozta. - A kivégzést holnap ugyanebben az időpontban újra megkísérlitek. S bármilyen rendzavarás lesz, repül a feje a főcsöndérnek, főporoszlónak, főkatonának, főrendérnek és valamennyi őrnek, felvigyázónak, rendezőnek, jegyszedőnek, bakónak, albakónak. - Vérben forgott Utolsó Szaurella szeme, egyre emelte a hangját, a végén már artikulálatlanul üvöltött: - Mindenkinek! Mindenkinek a fejét vétetem! - Ezzel nagy garral hátat fordított, s úgy bevágta maga után az erkélyajtót, hogy minden ablaka csiregve-csörögve kitörött.

Szegény Bedebunk Sáriát visszavitték a vártömlöcbe, a főcsöndérek ordítoztak az alcsöndérekkel, az alcsöndérek szidták a legalabb csöndéreket és így tovább, mindenki az alattvalóját gyötörte. Akinek nem volt alattvalója, az mehetett zabot hegyezni.

Na, majd holnap!

Azám! Holnap! Mi lesz holnap? - dugták össze a fejüket Bab Berciék.

- Majd én - nyögte a félholtra agyabugyált Rév Zoli -, holnap majd uralkodok magamon.

- Ugyan - mondta fölényes ábrázattal Rimapénteki Rimai Péntekh. - Holnap itt már semmiféle verekedésre nem lesz szükség. - Megsimogatta a demizsonja oldalát. - Most jövök én a csodabalzsammal.

- Hühű! - szisszent föl Bab Berci, mint akit darázs csípett meg.

- Semmi hühű! A nektárom most tökéletes.

- Mire jó a nektárod? - kérdezte a Fiú, de Rimapénteki Rimai Péntekh zavartalanul folytatta:

- Csak szerezni kell valakit, aki a nektáromat az ebédjükbe lopja.

- Ebben a műfajban én elég otthonosan mozgok - szerénykedett Lapázi Lopez.

- Megmérgezed őket? - kérdezte a Fiú.

Rimapénteki Rimai Péntekh egy szúrós pillantást lövellt feléje.

- Arról van szó, kérlek szépen - magyarázta Bab Berci -, hogy Rimapénteki Rimai Péntekh évek óta dolgozik egy csodanektáron, amiből ha egy kiskanálnyit lenyel valaki, azon nyomban jó emberré válik.

- Micsoda? Aranyszívű lesz a kegyetlen királynő? Megkegyelmez az elítélteknek? A hóhér elmegy betegápolónak, a zsugori szétosztogatja a pénzét?

- Így valahogy.

Ámulva nézték a nagy kevercölő-kavarcolót, aki átnyújtotta a demizsont Lapázi Lopeznek.

- Holnap ezt öntsd a készülő ebédjükbe. Ebéd után bárányszelíd lesz valamennyi.

Másnap délelőtt Lapázi Lopez ördögi ügyességgel átlopódzott a várfalon, egy óvatlan pillanatban besurrant a királyi konyhába. A tűzhelyen rotyogtak az ételek. Aranyedényben Utolsó Szaurelláé, ezüstedényben az udvari népségé, vasedényben meg a katonáké, csöndéreké, poroszlóké, rendéreké.

Sutty, a csodanektár! Egy adag az aranytálba, száz adag az ezüstbe, ezer a vasba.

Na, mehet a hóhér beteget ápolni!

Kongattak ebédre, hordták a tálakat. Kinek milyen dukált. Aranyat, ezüstöt, vasat. Ettek. Egyszer csak koppant egy kanál, aki letette, máris futott. Koppant a másik kanál, futott a másik ember is. Kopp-kopp, a kanalak, mint a záporeső, mindenki futott. Méghozzá mindenki ugyanazon kis helyiség felé. Amit hívnak reterátnak, illemhelynek, árnyékszéknek, toalettnek, mosdónak, vécének.

Mert világméretű hasmenés kapott el mindenkit, aki evett a csodanektáros ételből. Utolsó Szaurellától kezdve a legeslegutolsó poroszlójelöltig. Félreverték a harangokat, kitűzték a fekete zászlót, szirénáztak, vészlövéseket adtak le. Ágynak dőlt az egész palota. Orvosok ki, orvosok be.

- Milyen növényekből csináltad te ezt a csodanektárt? - érdeklődött Bab Berci.

A porig sújtott kevercölő suttogva sorolta:

- Ebszelence, pitypang, kutyabenge, csikorgófű, ötujjúfű, büdöscseresznye, kertiberzseny, kegyelemfű, csikorka és szenna.

- Huhh - huhhantott Bab Berci -, ezekből egy is elég egy kiadós kis hasmenéshez.

- Várjunk még egy kicsit - bizakodott Nuuszi Kuuszi -, hátha a hasmenés csak mellékhatás. És főhatásként olyan jók lesznek, mint az angyalok.

- Na, azt várhatod - mondta a Fiú. - Figyelj csak!

Bizony, vad szitkok ömlöttek a várpalotából, szitkozódott Utolsó Szaurella, szitkozódtak a mindenféle udvari népek, szitkozódtak a rendérek, csöndérek, katonák és poroszlók. Ugyan már, dehogy lettek jók, ha lehet, még rosszabbak lettek.

Annyi előnye azonban volt a dolognak, hogy kivégzésről szó sem lehetett néhány napig. Bedebunk Sária föllélegezhetett. De milyen föllélegzés az ilyen?! Meggyógyul a királynő, meggyógyul a hóhér, meggyógyul a sok rissz-rossz imposztor, és kezdik újra a kivégezésesdit.

Hej, mitévők legyünk?

Tanácskoztak, sustorogtak, vadabbnál vadabb terveket szövögettek Bedebunk Sária végleges kiszabadítására. Mígnem egy szép napon Bab Berci a homlokára csapott.

- Ó, én ostoba! - mondta. - Megvan a terv.

És se szó, se beszéd, elindult a palota felé.

Éppen idejében, mert nagyban dübögtették már odabent a dobokat, úgy látszik, végleg elmúlt Rimapénteki Rimai Péntekh csodanektárjának áldásos hatása. Készülődtek a kivégzéshez. Ácsolták a vérpadot, köszörülték a pallost, a főügyész magolta az ítéletet, hogy szükség esetén fejből is el tudja mondani, a katonák, rendérek, csöndérek és poroszlók meg gyakorlatoztak, szuronyt szegezz, kard ki, kard ki!

És Bab Berci, hogy, hogy nem, ott állt Utolsó Szaurella trónusa előtt. Meghajolt mélyen, a feje majdnem elérte az aranymintás, vörös szőnyeget.

- Mit akarsz, te nagy orrú savanyúság? - rivallt rá Utolsó Szaurella. - Ha nem fontos, amit mondani akarsz, a mai kivégzésen a te lenyakazásod lesz az előjáték.

- Felséges királynő, nagyon fontos, amit mondok - kezdett bele Bab Berci. - Azt szeretném tőled megkérdezni, ki volt az, aki bebeszélte neked, hogy ez a vörös hajú, szeplős vakarcs, ez a Bedebunk Sária szebb nálad.

- Mi, mit beszélsz? - hökkent meg Utolsó Szaurella.

- Mert akkor az az ostoba - ütötte a melegedő vasat Bab Berci - egy pillantást se vetett a te sugárzó arcodra. Az nem pillantott a te fénylően okos szemedbe.

- Na de az orrom! Ez a hatalmas orrom.

- Nagy, nagy - papolt Bab Berci -, szó se róla, nagy. De szenteltél már egy kis figyelmet az orrod ívének? Olyan művészi a te orrod íve, mintha maga Leonardo da Vinci tervezte volna. A te orrod nem nagy, hanem nagyszabású!

Utolsó Szaurella tétován megérintette uborkaorrát.

- Azt mondod?

- Azt - vágta rá vitézül Bab Berci.

- És a pengevékony szám, az előreugró állam, a kiálló pofacsontjaim?

- Mi az, hogy pengeszáj?! Bölcsességre, megfontoltságra utaló ajkak! Egy igazi királynőnek nem lehet élveteg, duzma, pittyes szája. Brrr, rágondolni is rossz! És előreugró állad gyönyörű vonalából süt a határozottság, és amit te kiálló pofacsontnak nevezel, az tulajdonképpen a legklasszikusabb arcszerkezet. Én mondom neked, Utolsó Szaurella, az összes nő sírva-ríva irigykedhet rád. Különösen ez a vörös hajú kis liba. Még hogy egy napon emlegetni veled! Nevetséges - mondta egy szuszra Bab Berci.

Utolsó Szaurella fölkelt, a tükre elé állt. Nézte az arcát jobbról, nézte balról, nézte leszorított állal, megtekert nyakkal, fölülről, alulról, csucsorított szájjal, elhúzott szájjal.

Most segíts meg, hiúság istene! - imádkozott magában Bab Berci.

Utolsó Szaurella még egy rondát csucsorított, és így szólt:

- Úgy nézem, van valami abban, amit mondasz. Valóban, ez az orr nagyszabású. Nem vagy te buta ember! - Előretolta az állát. - De még milyen határozott! Erélyes! Büszke! És az arc­szerkezetem! Milyen kár, hogy ez a szó nem jutott eszembe korábban. Nézzétek, milyen klasszikus az arcszerkezetem! - Utolsó Szaurella boldogan kacarászott, és udvaroncai felé fordult. - Hát ki a legszebb a világon?

Bab Berci vezényelt, és az udvari léhűtők, pernahajderek, poroszlók, csöndérek, katonák és rendérek egy emberként zúgták:

- Utolsó Szaurella a legszebb a világon!

A királynő meg gőgös, világcsúf mosollyal visszahuppant a trónusára, és így rendelkezett:

- Ennek itt adjatok egy véka aranyat. Azt a vörös hajú vakarcs libát meg engedjétek szabadon. Menjen isten hírével.

Bab Berci vállán egy véka arany, balján a lány. Így léptek ki a palota kapuján.

- Itt hozom Bedebunk Sáriát, Ámi Lajos keresztlányát, a mi Fiunk örök szerelmét - mondta büszkén Bab Berci.

Volt öröm, nyakba borulás, hejehujázás. Egyes-egyedül csak Nuuszi Kuuszi, a kacifántosan szerencsétlen varázsló állt megkövülten.

Kétségbeesetten nézett Bab Bercire.

- Azt mondod, Ámi Lajos keresztlánya? De hiszen akkor fölöslegesen küszködtünk. Fölös­leges volt a gyönyörű varázslatom! Te nem tudtad, hogy Ámi Lajos összes keresztlánya sérthetetlen? Hogy nem lehet őket megölni?

- Dehogynem tudtam. De azt is tudom, hogy bolond, aki hagyja kipróbálni! Na, gyerünk csak, el innen - mondta Bab Berci -, mielőtt újra beborul az ég!

Fölültek Pálinkós Gyurka repülőgépére. A gép gyomrában a sebesült Rév Zoli, feje alatt a világnagy utazószatyor, a bal oldali szárnyon Nuuszi Kuuszi, a jobb oldalin Rimapénteki Rimai Péntekh, a pilótafülkében a Fiú meg Bedebunk Sária, hátul a törzsön lovaglóülésben Bab Berci a véka arannyal. A gép erőlködve a magasba emelkedett, a város egyre kisebb lett alattuk, a palota, mint egy inggomb.

- Akkor lássak királyt meg poroszlót, amikor a hátam közepét - mondta Bab Berci.

Pálinkós Gyurka masinája meg köhögött, kerregett, erőlködött.

- Mi az, talán nem adsz igazat nekem? - kérdezte Bab Berci.

- Dehogynem - mondta a repülőgép. - Nem azért köhögök, kerregek, azért köhögök, kerregek, mert túlsúly van rajtam.

- Talán Rév Zoli világnagy utazószatyra - gondolkodott hangosan Bab Berci.

Rév Zoli kirikkantott a gép gyomrából:

- Még mit nem, te ecetnéző! Talán nem látod, mi van az öledben?

Azám! A véka arany. Az volt Bab Berci ölében. Nem sokat teketóriázott, lehajította. Pálinkós Gyurka repülőgépe megkönnyebbült.

- Ez volt az - mondta, és megint olyan vidáman kerregett, mint egy arkangyal varrógépe.

Az arany meg - zuuu - süvített lefelé. Reméljük, nem ütött agyon senkit.

 

VÉGE

 

Első rész...