Locsolkodókra várva

A középmagas, vékony öregasszony kora reggel felkel, sebtében felöltözik, hosszú copfba fonja vékonyszálú haját, amit a feje búbján aprócska kontyba tűz.

 Kendőt köt fejére és megkapálja a háza előtti tenyérnyi virágos kert földjét, amit előző nap kőkeményre vert a záporeső. Tagjaiban jóleső fáradtsággal nekiül reggelizni. Cukros teát iszik a vajas kenyérhez és a retekhez. Szép piros a retek, de belül már kissé fás. Jó drága volt, öt darabos csokor kétszáz forint belőle, otthon meg csak úgy nőtt a kertben.

Két hónapja lakik a főváros külső kerületében, egy hosszú, régi építésű földszintes ház  egyik szoba-konyhás, fürdőszobás lakásában.  Elég nagy a porta, de rajta kívül senkinek sem jut eszébe, hogy virágokkal ültesse be az lakása előtti részt. Itt nem szeret kiülni a napra, mert azonnal jön a szomszéd Ternákné, aki szintén özvegyasszony és kérés nélkül felmondja neki az előző esti televízió műsort, amit egyszer is elég volt látni. Elmosogatja a csészét, a tányért és a kést, majd megmosakodik, felveszi az utcai ruháját és kimegy a piacra. Húsvét jön, négynapos ünnep, és az első alkalom lesz, amikor eljönnek hozzá locsolkodni a vejek és az unokák, hiszen mindhárom lánya itt lakik a fővárosban, már nem kell nekik sokat utazni, ha látni akarják. Egyértelmű, hogy azért fogtak össze a gyerekei, hogy adják el a kétszáz kilométerre lévő falu főterén a szülői házat és vegyenek neki itt egy kisebb, ám komfortosabb házrészt. Az unokák mindig azt mondták neki, jönnénk mi, mama, gyakrabban is, de egy napba kerül a látogatásod. Tudja Juliska, hogyne tudná, hogy elfoglaltak a gyerekei, az unokái is szorgalmasan járnak az egyetemre, kevés az idejük.

Napok óta tervezgeti, hogy milyen ételeket főz, milyen süteményeket süt. Kedvezni szeretne mindegyik férfinek és fiúnak, aki locsolkodni jön. A legidősebb veje és legkisebb unokája a barackmagos süteményt szereti, aminek elkészítése kissé macerás. Rétest a középső lánya férje kedvéért süt, túróst és almást, a mákost pedig a Peti gyereknek szánja. A legfiatalabb veje a fatörzset szereti, ahhoz piskótát kell sütni és sok krémet keverni hozzá, mert nem csak tölteléknek kell, hanem kívülről is be kell vonni. A Lackó gyereknek pedig tepertős pogácsa dukál.  A múlt héten felhívta a sógorát, hogy küldjön neki négy kiló birkahúst a buszos Tóth férfival, majd kimegy érte a buszpályaudvarra, és visszaküldi vele az árát. Rendes fiatalember a Pali, szívesen felhozza a küldeményt, ezzel is segítve a falubelieken. Tizenegy órára kell odaérnie a buszpályaudvarra, addig végez a bevásárlással.

Jó ötlet volt ez a birkahús, ilyen frisset nem kapni Pesten. A lányai is szeretik, és ez a fontos. Jaj, ahhoz vörösbor is dukál, bele is, mellé is. Nem kell sok mindent beszerezni a piacon, krumplit, almát és túrót vesz. Meg egy tucat tojást és két üveg vörösbort. Otthon jut eszébe, hogy a tojásfesték hibádzik. Sebaj, majd hagymahéjjal színez. Füstölt sonkát nem vett, mert amiket látott, azok nagyon messze esnek a hazaitól, ráadásul drágák is. A húsvéti készülődésre elköltötte a nyugdíja felét, de nem bánja, az a fontos, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Ha minden kötél szakad, akkor vesz ki a takarékból. Annyi spórolt pénze van, amennyi a temetésére kell. Majd apránként visszateszi.

Előveszi Budapest térképét és megkeresi rajta a buszpályaudvart. Hát abból bizony kettő is van. Melyikre menjen? Muszáj telefonon megtudni, hová érkezik Tóth Pali járata. Beletelik egy negyedórába, mire megtudja és iparkodnia kell, hogy időben odaérjen. Gondosan két kulccsal bezárja az ajtót. Ternákné éppen akkor búcsúzkodik az unokájától.

-         Jó napot, szomszédasszony! Hová megy ilyen sebbel-lobbal?

-         Jó napot! A buszpályaudvarra megyek, egy ismerőssel kell találkoznom tizenegy órakor.

-         Kézcsókom! Elvihetem? Melyikre tetszik menni? – kérdezi a Ternákné unokája.

-         Amelyik az Üllői úti metrónál van.

-         Tessék jönni, nem nagy kitérő, szívesen elviszem.

Pironkodva elfogadja a fiatalember ajánlatát, mert azt sem tudja pontosan, hogyan juthat oda, mert metrózni nem szeret, azt meg nem tudja, milyen villamos jár arra.

Kihúzza magát a kocsiban. Ritkán van ilyen jó dolga. A fiatalember felajánlja, hogy érte jön egy félóra múlva, és hazahozza, mert jön vissza a nagyanyjához, csak elintézi a dolgát. Megköszöni Juliska, mert nehéz lesz neki a négy kiló bárányhús, meg tényleg nem tudja, hogyan jutna onnan haza. Igaz, beszélni tud, megkérdezné, merre menjen.

Tóth Pali nem meri ott hagyni a buszt, míg Juliska oda nem ér. A birkahússal együtt küldtek neki egy kétkilós hátsó sonka darabot is, és a lelkére kötötték, hogy azért ne fogadjon el egyetlen fillért sem. Átveszi a hús árát és búcsúzna, ám Juliska  kezébe ad egy bonbonos dobozt.

-         Fogadja el Palikám, sütöttem magának egy kis gyömbéres  kekszet! És nagyon köszönöm a fáradozását!

Nehéz a hatkilós szatyor, alig tudja az öregasszony kicipelni a találkahelyre. Nem sokat kell várnia, jön is a fiatalember.

Két napig süt-főz Juliska. A lakás megtelik a sütemények illatával. Tojást is fest, egy tucatot, petrezselyem levéllel mintázza és nagyon jól sikerül. Egyedül a sonka és a birka pörkölt  főzését hagyja hétfőre. Fél ötkor felteszi azokat a tűzhelyre és már nem fekszik vissza, mert elillan szeméből az álom. Megfürdik, ünnepi ruhába öltözik és bekapcsolja a televíziót. Az ünnepre  terített asztal közepén ott díszelegnek  kosárkában a  festett tojások. Szerencsére a televízióban mindig van adás. Bekapcsolja a húszéves készüléket. Kedvenc foteljében  ülve nézi a filmet. Elbóbiskol. Ötször csörög a mobilja, de nem ébred fel. Mindannyiszor üzenetet hagy a hívó fél. Fél nyolc körül felébred. Éppen ideje, mert a pörkölthöz most kell hozzáönteni a bort. Megpucolja a krumplit, kétszer is átmossa, úgy teszi a tűzhelyre. Belepergeti a sót és ráteszi a fedőt. Ráér tizenegy óra körül alágyújtani. Kilenc óra körül a vonalas telefonon felhívja a falubeli barátnőit kellemes ünnepeket kívánva, majd elbeszélget velük a helyi pletykákról.

Tíz órától kezdve ötpercenként ránéz a faliórára, igazán jöhetnének már a locsolkodók. Utoljára lánykorában várta őket ekkora izgalommal. Megfőtt a pörkölt és a sonka, lassú tűzre feltette főni a krumplit is.

Az udvarra odatűz a nap. Mindegy, mit szólnak a szomszédok, bizony kivisz egy széket és kiül a ház elé, élvezni a napfényt. Úgyis mindjárt jönnek a gyerekek és az unokák. Ternáknénál egymásnak adják a kilincset a vendégek, bezzeg hozzá senki sem dugja be az orrát. Délben megebédel.  Kistányérról eszik a konyhában, mert nem akarja megbontani a szobában kihúzott nagy asztalon lévő ünnepi terítéket. Kihűt a sonka, megdermedt a pörköltön a zsír, elázott vízében a krumpli, de locsolkodónak se híre, se hamva sincs. Délután ötkor leszedi az asztalról a terítéket. Ma már úgysem jön senki. Percekig bámulja a sok süteményt, egy hétig sem enné meg.  Vesz egy mély levegőt és átballag Ternáknéhoz. Félve kopogtat, nem illik senkit sem zavarni, de kitől-mástól kérdezze meg, amit tudni akar.

-         Nézze  szomszédasszony, két sarokkal lentebb van egy hajléktalan szálló. Oda elviheti a felesleges ételeket. Ott bőven akad gazdája. Ha akarja, elkísérem magát.

Akarja hát, neki úgyis nehéz lenne egyedül a cipekedés. Gondosan összecsomagolja a két asszony a süteményeket, a birkapörkölthöz hozzáteszik a krumplit és fazekastól viszik. Csak a sonka felét hagyja meg Juliska, meg a festett tojásokat. Lassan haladnak, nehezek a szatyrok. Szokatlanul hallgatag a bőbeszédű Ternákné. Sejti, hogy nem jó kedvében ajándékozza el szomszédasszonya a finom ünnepi falatokat.

A hajléktan szálló vezetője majdnem táncot jár az adomány láttán, mert annyian vannak, hogy nem is tudnak mindenkit éjszakára elhelyezni, és az étel sem elég ennyi éhes szájnak. 

Esteledik. Ternákné gondol egy nagyot.

-         Szomszédasszony, jöjjön át hozzám tévét nézni. Főzök egy jó teát, eszünk egy kis süteményt…

Nem rossz asszony Ternákné, tud hallgatni is, ha akar. Gyümölcsteát főz, sonkát, főtt tojást, mézes krémest és zserbót kínál hozzá. Komótosan esznek, isznak az asszonyságok, majd kapcsolgatják a televíziót. Nehezen találnak kedvükre való filmet.

Juliska lakásában egyszerre csengenek a telefonok. Lányai elképzelni sem tudják, hol lehet az édesanyjuk. Miért nem vitte magával a mobilját?  Egymást is hívogatják, a mentőket is és a kórházakat, ám Juliskát nem látta senki. Hová mehetett? Még reggel hagytak neki üzenetet a mobilján, hogy ki ezért, ki meg azért csak kedden megy hozzá.

Legkisebb unokája a Marci gyerek, felkapja apja kocsijának a kulcsát és eljön megnézni a nagyanyját. Zárva az ajtó. Beles az ablakon, de a lakásban sötétség és csend honol. Nincs itthon. Hová mehetett? Lehet, hogy leutazott fatornyos falujába? Hívja az édesanyját, aki sorra telefonálja anyja falubeli barátnőit. Végső kétségbeesésükben a három nővér elmegy a rendőrségre, és egymás szavába vágva követelik, hogy most azonnal kezdjék el keresni az édesanyjukat. Az ügyeletes tiszt nyugtatgatja őket, ez nem így megy. Egymást okolja a három nővér. Azt hitték, hogy a másik kettő elmegy a mamához. De nem ment. Következik az egymásra mutogatás, a régi vélt vagy valós sérelmek felhánytorgatása. Az ügyeletes tiszt alig tudja kiterelni a három perlekedő  asszonyt, hogy másutt folytassák ezen építő jellegűnek nem tekinthető vitájukat.

A ribillióról mit sem tud Juliska. Degeszre ette magát a szomszédasszonynál. Mozdulni sem bír, annyira jóllakott.

-         Mondja kedves – fogja meg a vállát a háziasszony, másik kezében a leszedett tányérokkal, amiket a kivinni készül a konyhába -, tud snapszerozni? Játszhatnánk néhány partit.

-         Tudok, aranyoskám. Mi is a keresztneve?

-         Aranka.

-         Az enyém meg Juliska! No, hozza azt a kártyát! Míg megkeresi, hazaszaladok egy üveg borért! Sajnos a másik üveggel felhasználtam a pörkölthöz!

-         Kárt volt, Juliska!

-         Az volt, Arankám!

 

 

 

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!