Ludmilla a fekete özvegy Csúcs(forgalom) Saga 27

Pedig fekete testem a piros pöttyeimmel igazán izgató. Mind a nyolc lábam a fajtámhoz képest hosszú és kecses.


 

 Unatkozom! Hónapok óta egy pasi sem környékezte meg a hálómat. Pedig fekete testem a piros pöttyeimmel igazán izgató. Mind a nyolc lábam a fajtámhoz képest hosszú és kecses. Szemeimmel pedig minden hím tekintetét magamra vonzom.

De ebben a koszfészekben csak ezek a kétlábúak jönnek-mennek. Ja, meg valami macskának nevezett szőrpamacs, aki szintén felszedett valakit.

  Nem is értem, mért jöttem én ide, de most jobban belegondolva nem is jöttem, hanem hoztak! Szintén valami kétlábú. Meg sem kérdezték, akarok-e jönni. Egyszerűen betereltek egy befőttes üvegbe.

Igaz ami igaz, azért itt ebben a sarokban sokkal jobb, mint abban a terráriumban, az olyan szűk és zsúfolt volt. Na meg az állandó versengés, féltékenykedés, ha egy férfi keveredett közénk. De nem tehetek róla, hogy ennyire bombázó vagyok.  Az etetésnél bedobott falatokról már nem is beszélve.

Persze ennek a helynek is vannak hátulütői. Sötét, poros, zajos.  És kicsit hiányoznak a társaim.  Főleg a Jenci meg a Guszti! Óh, micsoda példányok voltak! Az ízükről már nem is beszélek!

A múltkor járt errefelé valami olyasforma, de rém unalmas volt a pofa, inkább megettem, mint hogy tovább hallgassam a sületlen sületlenségét. Hát mit mondjak, ugyanolyan sótlan volt, mint a szövegelése. Nem is értem, hogy bírtam mellette két napig.

 Erről jut eszembe: itt legalább az összes kaja az enyém, ami a hálómba akad.

  A napokban olyan jövés-menés volt az öreglánynál! Szinte egymásnak adták a kilincset a kuncsaftok. Sokszor úgy kellett kapaszkodnom a huzat miatt, majd kiszakadtak a lábaim.  

Meg kell hagyni, érdekes fazonok jártak ide. Itt van például ez az Aranka. Szörnyű, ahogy a sonka lábát abba a borzalmas sárga cipőbe erőszakolta.  Csodálkozik, hogy az áhított figyelem nincs sehol!?  De ha engem kérdeztek volna... Vicces volt, ahogy a két lába összegabalyodott a másik kétlábúval kint az udvaron.

 Akkor itt voltak ezek a nagymenők. Az egyik egy energikus, a másik meg valami szakállas... vagy növeszteni akarja. Már nem is emlékszem. Azt meg nem igazán értettem, hogy mért kellett annyi nagydarab kísérő. Bár arra tökéletes volt, hogy a Borinknak jó napja legyen. Láttam, bizony el sem kerülhette a figyelmemet, mennyire élvezte a motozást. Ki tudja, mikor ért hozzá utoljára férfikéz! Hát, mit mondjak, némelyik után én is megnyaltam volna a számat. Kicsit reménykedtem benne, hogy talán átvarázsolja nekem, társnak, ha már néha elővesz engem is néhány bűbájához.

 Járt már itt valami szutyok ember. Az az illatfelhő, ami körülvette! Az bájitalok szagát is jócskán felülmúlta. Gazdám orrát is csavarta rendesen, gyorsan jövendölt neki valami döglött madarat, csak menjen már. Erre a napokban nem visszajött, hogy bejött a jóslat a madárral kapcsolatban, most mire számíthat? Szerencsére ismételten gyorsan le lett rázva, mert közel jártam már ahhoz, hogy kizuhanok a hálómból.

 És még nem is beszéltem arról a fazonról, aki kicsit eltévesztette a házszámot és a kocsma helyett hozzánk tévedt be. Szörnyű lármát csapott azzal a trombitájával. Állatkínzásért simán fel lehetne jelenteni. Még most is cseng a fülem, és cikcakkba szövöm a hálóm. Black Catről, a macskának nevezett szőrpamacsról már nem is beszélve. Szép fehérré vált fekete bundája.

Bár számomra az is kínzás, mikor Borbála kedveskedni próbál. Megáll a kis sarkom alatt. Görbe ujjaival cirógatni próbál és a szerinte nekem megfelelő néven szólongat:

- Ludmilla, Ludmillácskám! Jaj, de szép kis pókocska vagy! A mama gyönyörűsége. 

 Igazán fogat moshatna, vagy ihatna valami szájvizet, mert a lehelete simán felér a rovarirtó szerrel.

 2010.07.13.

 

 

 

A csúcsforgalom saga előzményei és folytatásai

Kép forrása: www.netambulancia.hu

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#8. 2010. július 28. 10:08
Grat Gesztenye!
Na, jövő héten én is csatlakozok. Addigra még elolvasom a fejleményeket :D
Eliza Beth
#7. 2010. július 18. 22:42
Te jössz, tyim! Vagy Lótusz... vagy Katuska... vagy egy újonnan megferzőzött? Balázs igazoltan távol...
előzmény: hozzászólása, 2010. július 18. 19:36
Gesztenye
#6. 2010. július 15. 16:21
Köszönöm! :)
Igyekeztem:)
Eliza Beth
#5. 2010. július 15. 10:28
Jó lett, Gesztenye!

**************

A saga összes előzménye csokorba szedve:
eliza-beth.hu/kek/jatek.html
Szabados Melinda
#4. 2010. július 14. 22:17
Szerző választása volt. :-)
előzmény: mano hozzászólása, 2010. július 14. 19:53
mano
#3. 2010. július 14. 19:53
Élvezettel olvasom a legújabb történetet. Én a szerkesztő helyében nem lőném le előre a poént. (kép)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek