Megszállottak - Főnix Színház
Különleges előadásra kerül sor az RS9 Színházban (Budapest VII., Rumbach Sebestyén u. 9.) november 14-én, hétfőn. Este 19h-kor Megszállottak című darabunk látható.
A szürreális borzongás alcímet viselő produkció ezúttal a szokásosnál is több izgalmat tartogat szereplőknek és nézőknek egyaránt.
Ezen az estén ugyanis, az előadás főszerepébe Hartai Laura ugrik be, aki eddig egy másik karaktert alakított a darabban. A beugrás egyúttal mindig frissítően is hat egy előadásra, így biztosra vehető, hogy azoknak is tartogat meglepetéseket, akik már ismerik a darabot.
Ha ez még nem lenne elég, az előadás után Dr. Tamási Erzsébet, kriminológus vezet feldolgozó beszélgetést a darab által felvetett kérdésekkel kapcsolatban, így az irodalmi-színházi élményen túl tudományos ismeretekkel is gazdagodhat a kedves néző.
Várunk tehát szeretettel mindenkit, aki még nem látta az előadást, és azokat is, aki már megtekintették a Megszállottakat, mert ilyen különleges előadás csak egyszer adódik.
Jegyrendelés:
+36-20-384-6658
fonixmuhely@gmail.com
Megszállottak
szürreális borzongás egy részben
16 éven felülieknek!
Mindenkiben ott lakik a félelem. Néha napokig észre sem vesszük, hogy ott van a szívünkben, aztán előtör, hogy elhatalmasodjon rajtunk. A rettegés nem valamiféle külső dolog. Soha nem tudunk megszabadulni tőle, mert a saját lelkünkben növekszik. Élnek közöttünk olyanok, akinek a lelkében akkora a sötétség, hogy a mi szívünk is nyugtalanná válik, ha a közelünkben vannak. Ezeket az embereket szokás úgy hívni, hogy született gonosz vagy pszichopata, esetleg azt mondjuk rájuk megszállta őket a sátán. Félünk, nehogy bántsanak minket vagy szeretteinket. Valójában persze nem ettől kellene rettegnünk, hanem sokkal inkább attól, hogy egyszer a mi szívünket is elborítja az a sötétség, ami az ő lelkükben él.
Szereplők:
Takarítónő Hartai Laura
Doktor Tarr György
Üzletasszony Facskó Marica
Apa Gránicz Gábor
Tanítónő Árpád Andrea
Vőlegény Baku György
Rajongó Szávai Katalin
Felvételről közreműködnek:
Anya Zimmermann Zsófia
Rita Nagy Gabriella
Virágárus Bakos Panna
Norma Vén Friderika
Gyerekek Bodori Panka sz.n., Mogyoródi Bence sz.n., Várkonyi Tamás sz.n.,
a Főnix Drámastúdió színinövendékei
Operatőr: Nyul Krisztián, Makray Gábor
Rendezte: Baku György
Főnix Színház 2011.
Vissza a főoldalra










