Metamorphozis III. befejező rész

Egy történet, azokból az időkből, amikor azt hittem minden elveszett. Ma már tudom, s látom, hogy nem tévedtem. Valóban, minden elveszett.

*

... halkan kinyílt az ajtó. Érezte, hogy Mariann áll az ágya mellett, hirtelen ötlettől vezérelve pajkosan csukva tartotta a szemét., tetette az alvást. Igaz, hogy a félhomályban ezt a nő talán nem is láthatta, ő mégis szükségét érzete ennek. Marrian pár pillanat múlva leemelte válláról a kombiné pántját, ami hangtalanul csúszott alá. Gábornak nem kellet kinyitnia a szemét ahhoz, hogy lássa Mariann csodás alakját, érezze testének a szobát betöltő izgató illatát. A nő kecsesen hátravetette aláomló haját, leült az ágy szélére majd finoman Gábor mellé csusszant.  Lábait kicsit maga alá húzva, halkan dúdolni kezdett egy, a férfi számára ismeretlen dalt. Gábor szerette volna megkérdezni, milyen dalt dúdolt a kedvese, de legnagyobb meglepetésére nem tudta kinyitni a száját. Meglepetésében odakapott volna szájához, ám karjai bénán hevertek az ugyancsak mozgásképtelen teste mellett. Páni félelem öntötte el, egy pillanat alatt tudatosult benne, hogy lebénult.

Próbált szemével üzenni a nőnek. Szeretett volna ordítani, sikoltani, de minden hiába. A nő csak dúdolta a különös dalt és merengve a semmibe nézet, kis idő multán felkelt és a férfi fölé állt, majd lassan, nagyon lassan ereszkedni kezdett lefelé, majdnem Gábor szájáig. Ő először rémülettel figyelte a nőt,  ám testközelségétől, erotikus mozdulataitól egyre inkább kezdett megnyugodni, lassan izgalomba jönni. Mariann öle csaknem leheletnyire volt Gábor béna szájától, miközben a dal, amelyet egyre erősebben énekelt a nő, fokozta, egyre jobban ébresztgette a férfi nemi vágyát. Érthetetlen volt Gábor számára, hogy rémültségét, a bénultságáról szerezett sokkoló tudatélményét feltartóztathatatlanul felváltotta a rátörő vágy,  Mariann ölének mámorító illata, ami ellen képtelen volt bármit is tenni. Közel ahhoz a pillanathoz, hogy beleőrüljön a kielégíthetetlen vágyába, egyszer csak megértette a dal szövegét is:

" Csak arra várok, hogy beteljesüljön, csak arra várok, hogy igen, s akkor végre elengedsz kedvesem"

- Nem, nem akarom! - ordította néma szájával a néma szavakat, de már késő volt! Érezte agyában a bioelekromos kisülést, ölében a kielégülést. Itt ennél a pontnál már nem bírta tovább, s beleájult, eszméletét vesztette a soha nem érzett és sok-sok hullámban rátörő kéjtől,

így nem láthatta, nem lehetett tanúja annak, amikor nő, mint egy, az energiájától megfosztott csodás hologram szertefoszlott, semmi vált. Csak az illat, és a nyitott ablak függönyének libbenése maradt hátra...

*

Csapzottan ébredt, szinte csavarni lehetett a lepedőből az izzadságot, kába volt, hirtelen azt sem tudta hol van. A kávé illata billentette vissza tompa tudatát. Ekkor villant be neki az álom. Öléhez, átnedvesedett alsójához kapott, s hirtelen megvilágosodott: semmi kétség, megtörtént az, ami eddigi élete során soha. Zavart, bizonytalan lett ettől, sőt inkább szégyellte magát.

Már a konyha asztalnál itta az édesapja által főzött illatos kávét, amikor rákérdezett, hogy apja mit szól az imént elmesélt álmához?

Ő leemelt egy nyitott könyvet a konyhaszekrény pultjáról és odatette Gábor elé.

- Ezt a könyvet két napja kezdtem el olvasni. Kavabata Jaszunari szép regénye: A kyotói szerelmesek a címe. Ebben a regényben bizonyos kyotói öregemberekről ír a szerző, akik hatalmas összegeket fizetnek azért, hogy egy éjszakán át nézhessék a város legszebb lányait, amint meztelenül és elkábítva fekszenek mellettük, ők pedig, ott haldokolnak a szerelemtől, ugyanabban az ágyban. Nem ébreszthetik fel és nem is érinthetik meg őket, de még csak meg sem próbálják, mert a gyönyör éppen abban rejlik, hogy alvás közben láthatják őket. Nos, úgy tűnik, van némi párhuzam az álmod és a könyvben leírt dolog között. Hihetetlen, de van párhuzam, ismételte meg az apja.

- Apa!- én most azonnal bemegyek a kórházba intézkedni. Tízre kell odaérnem, azt hiszem igyekeznem, kell egy kicsit.

Épp a fürdőszoba felé indult, amikor megszólalt a telefon. Mindketten odakapták fejüket, végül Gábor lépett a készülékhez.

Édesapja remegő lábakkal ereszkedett le egy közeli székre. Nem nézett fia irányába, csak ki az ablakon. Könnycseppek gurultak az arcán.

Gábor lassan, nagyon lassan tette le e készüléket. Háttal állt az apjának, amikor megszólalt.

- A kórházból hívtak. Ma hajnalban, öt óra tízkor, meghalt Mariann