Mező János: Az erszény nyomában

Krúdy Gyula évtizedekkel korábban megfogalmazott társadalomkritikája élő tükörképe mind a hazai, mind a nemzetközi társadalomnak.

„A pénz nem boldogít!" Mindannyian ismerjük ezt a népi frázist. Tünékeny, sokszor egymást és önmagunkat is eltaposó világunk legfontosabb mozgatója mégis a pénz, vagy ama bűvös erszény, amely Krúdy Gyula novellájának középpontjában áll.

A mű sorait olvasva mi magunk dönthetjük el a fent említett frázis valós vagy valótlan voltát. A pénz hatalma érzelmileg és emberileg is nincstelenné tette Viczky Edét, aki „udvartartásával" átmulatott borgőzös éjszakákon át próbálta feledni élete hiábavalóságát. Ezt hivatott alátámasztani Viczky Ede nemesnek nem mondható környezete és annak az „Academia"-nak nevezett pajtában való mulatozásával tanúsított viselkedése is.

A pajtabeli víg napoknak természetesen a ház népe is részese volt. A Viczky halálát követő eseményekkel Krúdy a korunkat lesújtó, mégis átható emberi magatartásformát példázza:

„Ahány cseléd, szolga volt a háznál, az mind teli batyuval futott el a szélrózsa minden irányába a gazdája nélkül maradt házból."

            Viczky életét lezáró végrendeletében olyan kincset hagyományozott fiára, amelyet ő sohasem birtokolt: a boldogság lehetőségét. Ezt a pénz hatalmának hiányában látta, amely hatalom birtokában az ő élete teljes boldogtalanságba fulladt:

 „Ugyanezért ne keressék, ne kutassák a zöld erszényt, eltette ő azt olyan helyre, ahol senki sem találhatja meg. A pénz csak boldogtalanságot szül, azt akarja, hogy a fia boldog ember legyen."

            A novella alapgondolatát talán itt le is zárhatnánk. Az életét elvesztegetett, anyagi javakban dúskáló apa fia boldogságának zálogát abban látja, ha vagyontalanná teszi.

Viczky Gábor erkölcsi értékeinek totális bukását jelenti, amikor apja koporsóját felfeszítteti és megtalálja a hőn áhított bűvös erszényt, amely azonban teljesen üres. Ez vezet végül oda, hogy a fiatal fiú elméje megbomlik, szerelem és vagyon nélkül marad. Az erkölcsi mondanivalót így foglalhatnánk össze, azonban a társadalomkritika, amelyről korábban említést tettem sokkal erőteljesebben jelenik meg a mű három mellékszereplőjének viselkedésében. Krúdy tudatosan ábrázolja karakterein keresztül az emberi butaságot, a kapzsiságot és a ravaszságot.

            Az emberi butaságot, némi jóindulattal naiv hiszékenységet Fátyol Kázmér alakjában testesíti meg Krúdy.

Fátyol Kázmért peres ügyei szólítják Bécsbe, ahol a „Vörös Ökör" nevű fogadóban száll meg. Már a fogadó névválasztásában is megjelenik az az irónia, amellyel Krúdy saját szereplőjét jellemzi. Fátyol Kázmér naivitását kihasználva egy fiatal német, elhiteti vele, hogy Fátyol neve szerepel egy a Burgban található könyvben, amelyben azon magyarok vannak felírva, akikre haragszik a császár. Fátyol valódi tragédiája azonban csak ezután kezdődik el.

„Valahogy nemzeti mártírnak kezdte magát érezni, akinek rejtőzködni kell a császár haragja elől. És jólesett neki a mártíromság. A szobáját cellának nevezte, a „Vörös Ökör" fogadót pedig Kufsteinnak vagy Olmütznek képzelte, ahol a magyar hazafiak sínylődnek."

 Fátyol Kázmér szabadulásának történetére Baracsky később így emlékszik vissza:

„Láttam, hogy tisztára megbolondult szegény atyámfia, a bolondokkal pedig bolond módra kell bánni."

Baracsky Sámuel „megszökteti" egyik éjszaka Fátyol Kázmért „fogságából" és haza viszi a családjához.

            Ebben a komikus szituációban tűnik fel tehát egyedüli alkalommal pozitív tulajdonságokat birtokló szereplőként Baracsky bácsi, személye az emberi kapzsiság mintája. Alakját bámulatosan festi meg Krúdy:

„ Az öreg Baracskynak sohasem volt olyan pöre, amelyben az igazság az ő pártján lett volna."

Ez a mondat mindent elárul Baracsky személyiségéről és általános megítéléséről is, hiszen környezete is tudatában volt az igazsághoz való viszonyát illetően. Az idős ügyvéd peres ügyeibe fektette Gábor örökségét, és három függőben lévő ügyet kívánt örökül hagyni a fiúra, aki azonban tűzbe veti a busás haszonnal kecsegtető, kétes hitelű peranyagokat.

Baracsky a következőképpen reagál a fiú tettére:

„-Szerencsétlen-nyögte, és eltakarta az arcát-, most már semmid sincs a világon."

            Az emberi ravaszságot, a megtévesztés művészetét mutatja be Krúdy özv. Viczkyné, Gábor nénjének alakjában.

„Az emberek hiszékenységéből és szamárságából vett körül bennünket a jólét, mert az emberek ostobák, ha tudnák, hogy milyen ostobák, akkor nem volna kedvük az élethez sem... Az emberi naivság végtelen."

Özv. Viczkyné előbb akaratán kívül, utóbb határozott színpadi játékkal elhiteti, hogy Viczky Ede halálát követően ő volt az, aki magához vette a bűvös erszényt.

Krúdy novellájának legfontosabb mellékszereplője, miközben Gábornak próbálja magyarázni tettének indítékait, elhangzik egy mondat, amely talán megingathat bennünket emberi voltának alapvető romlottságában:

„Gazdag hírben álló leány hamarabb megy férjhez, mint szegény leány."

A hirtelen támadt, morzsányi rokonszenvet azonban Krúdy iparkodva lerombolja az olvasó képzetében, ugyanis özv. Viczkyné szemet vet, egy a lányának udvarlóra, Soltész Sándorra, aki végül szó szerint áldozatul esik az asszonyi ravaszságnak.

Egy este a férfi jelenlétében a következő, minden valóságot nélkülöző mondatot mondja lánya jövendőbelijére utalva:

„-A kis Viczky Gábor, akivel gyermekkorukban jegyeztük el őket egymásnak."

Önző indokoktól hajtva félrevezet és ezáltal az öngyilkosságba taszít egy tisztességes embert. Özv. Viczkyné lányát felhasználva Gábortól várja a segítséget, hogy meneküljön az általa ostobának és hiszékenynek titulált hitelező tömegek bosszúja elől. Kétségeket ébreszthet a tizenéves lány Melanie Gábor iránt érzett elvakult, talán eltorzult szerelme is, amelyet a fiatal, tapasztalatlan fiú lelkesülten és ártatlanul viszonoz ugyanolyan elvakultsággal. Ezek összessége motiválja végül Viczky Gábort, hogy apjának örökül hagyott szavait figyelmen kívül hagyja, és a bűvös erszény felkutatására vállalkozzon.

„...Gábor hirtelen elhatározással a koporsó mellé térdel, és minden tagjában reszketve szétfeszíté a halott összefont kezeit. Szétnyílt az aranyzsinóros Zrínyi, és a kabát béléséből a lámpa világosságára kerül a keresett, várt, álmodott zöld erszény."

Megmagyarázhatatlan, hogy a korábban kifogyhatatlannak hitt zöld erszényt miért találta üresen Viczky Gábor, azonban az utána következő események a kiszámítható, jellemtelen emberi magatartás reakcióinak tekinthetőek. Özv. Viczkyné lányával együtt még aznap délután elmenekül  a városból, Viczky Gábor sorsát pedig a következő néhány mondattal mutatja be Krúdy:

„Az egész város talpon volt. Futótűzként terjedt el a Viczky megbolondulásának híre. A kalapját eldobta valahol, és a haja bomlottan hullott a homlokába. Az asszonyok siránkozva csapkodták össze a kezüket. Lárma, jajgatás töltötte be az utcát. Viczky pedig szórta a kavicsokat.

-Nesztek arany. A Viczky Gábor aranya. Marad még neki elég aranya."

            A pénz boldogít?  A pénz boldogít.

A két mondatot látszólag csupán a mondatvégi írásjel különbözteti meg. A mondatok mögöttes tartalma közötti eltérés azonban emberi életekben, összetört sorsokban, felívelő karrierekben, boldogtalan magányban fejezhető ki. Vajon milyen lett volna az a boldogság, amely Viczky Gáborra várt volna a pénzzel teli bűvös erszény birtokában? A pénz utáni hajsza a korábban erkölcsi értékeire büszke fiatal férfi tébolyulását hozza magával. Ha nem is feltétlenül a szó pszichológiai értelmében, de vajon mennyien tébolyulnak meg napjainkban a pénz, a bűvös erszény utáni küzdelemben? Hiszen küzdelem és küzdelem között is világnyi különbségek vannak: szólhat a napi betevő megszerzésétől, a már-már lélegzet elállító anyagi javak halmozásáig.

Krúdy évtizedekkel korábban vázolta azon állapotokat, tipikus jellemvonásokat, amelyek átszövik, meghatározzák jelen életünket. Majdnem minden nap találkozhatunk egy Fátyol Kázmérral, Baracsky Sámuellel vagy özv. Viczkynével. Saját erkölcsi és tudásbeli hatalmunk nyújthat segítséget abban, hogy ne essünk áldozatul és ne jussunk Viczky Gábor sorsára.         

Kép forrása

Mező János