Nem vagyok analfabéta!

A tartalom az ellenkezőjét bizonyítja.

 Ahogy sorban mögöttem maradtak a tanulmányi éveim, annál többet hallottam az anyámtól, még ma is a fülemben csengenek jó szándékúan megrovó szavai.

- Minél többet tanulsz Rádmilám, annál butább vagy!

 Persze nem ok nélkül hangzottak el ezek a szavak. Bevallom rossz emberismerő voltam (vagyok?), és hiába húzta anyám fejemet az asztalra, én az asztal alá dugtam. Párválasztásra jobb ha nem is gondolok, jobb bár abból hasznom is lett: két áldott jó gyerekem.

 Kissé elkalandoztam, de visszatérek az anyám igazmondásához. Sok mindenen átestem, mint rövid Benus a dragacson, de meggyőződésem: írni és olvasni tudok. Kórházi leleteket kibogoztam annak idején, az utolsó kivizsgálás, már mint a Mágneses Rezonanciát leszámítva, semmiség volt a neurológusnál , és az EEG-nél ( egy kis pec, pec a fejbőrbe a vízipólós sapkával a fejemen). Ez nem jelentett semmi fájdalmat.

A neurológus, egy kedves doktornő, kiírta a szigorúan betartandó orvosság szedését. Minden jól is alakult addig, amíg nem jutottam az utolsó dózis alkalmazásához. Elolvastam az utasítást, és „megértettem". Az esti adagnál is világosan ott írta: duplán kell bevenni az eddigihez képest. Kis dózissal kezdtük, és eljutottam egy elég hosszú idő után az 50-50 mg-ig. Most, mivel írástudó vagyok, elolvastam az utasítást, és az esti adagot 100 mg-ra emeltem.

Hát bizony elkezdődtek a muris dolgok sorozatai velem. Utamba állt egy fal, és önfejűen nekihajtottam a kerékpárral, de nem estem ám el, mert az ülés olyan alacsonyan áll, hogy leér a lábam a földre. A fal is, én is épségben maradtunk. A következő alkalommal pedig letiltottak az autó vezetéséről, de én a tilalmat kijátszottam, és nekihajtottam a garázs oszlopának. Mondtam is a fiamnak: látod, most viheted az autót a mesterhez. Ha szélesebb lett volna a bejárat, simán behajtok. Nem szólt semmit, de láttam rajta, lett volna mondanivalója. Ettől kezdve kerékpárral közlekedtem néha, persze toltam, és garantálom, volt, aki azt hitte bepityókáztam, azért változtatok néha hirtelen irányt. Fejfájós soha életemben nem voltam, elkezdett fájni a fejem, de hát ezt is meg kell tapasztalnia az embernek. Vagy álmos voltam, vagy álmatlanság gyötört. Engem, aki hétalvó vagyok! Egész változatos lett az életem.

Kitartok a következő ellenőrzésig, ha addig élek is, győzögettem magamat. Nekem ugyan nem emeli fel az orvosságból az adagomat senki még nagyobbra! Ez így tartott több mint két hónapig, amikor elutaztam barátnőmhöz. Pár napra volt még a nyavalyás orvosságomból, és akárhol kerestük, sehol sem kaptuk meg. Idehaza sem volt belőle a gyógyszertárban. Nem volt lelkemnek hova lenni, az esti adagot levettem 100-ról 50-re, mert megszakítani nem szabad a terápiát. Mit ad Isten? Ismét jól érzem magam. Ez nem lehet igaz! Hazaérve elővettem az utasítást. Ott állt a kétszer, de naponta, és nem este emelni a dózist.

Mikor ellenőrzésre mentem, a doktornő meghökkent, maga elé nézett, és csóválta a fejét. Annyit mondott: Igazán meg tud lepni engem! Másnál..., de ne firtassuk. Most szemembe nézett, és hangsúlyozva, lassan mondta: reggel 50 mg, este 50 mg. Érthető? Rögtön jelentkezzen, ha bármilyen kellemetlen változást észlel. Ezzel nem játszunk!

Odafordult a lányomhoz, aki elkísért az ellenőrzésre, és határozottan megbízta: Ezentúl ellenőrzése alatt álljak az orvosságot illetőleg.

Engem, így lebecsülni, na ne már.

Én nem vagyok analfabéta!

Kép forrása