
:))
Aktuális
Prev Play Pause NextGalériába Mara-védelmező kerámiája mellé Rövid történet a xx. századi embertelen világról.
A pincér unottan törölgette a poharakat, majd az ablak felé tartotta és átnézett rajtuk a fény iránt.
Megfakult, régi pompás szalon. A pincér unottan törölgette a poharakat, majd az ablak felé tartotta és átnézett rajtuk a fény iránt. A legkisebb makula és kezdte elölről. A cím kötelez. A világ legrangosabb vendéglátója, hordozza a nevében is, Paradicsom. Közben sűrűn pislog az egyik sarokasztal felé. Tán már múlik a hajnal is, de ezek ketten jelét sem adják, hogy távozni szándékoznának.
Fényes, fehér, bő ujjú, hosszú, ingszerű ruhában az egyik. Hosszú haja körül szinte izzik a levegő. A másik kissé ó divatú, remekül szabott fekete öltönyben.
- Nem tudom megemészteni - szólt a fehér ruhás. - Pedig olyan szépen indult. Fiatal, szép, okos és erős, tisztára földi másom. Aztán ahogy egyedül hagytam rákapott az ivásra, káromkodásra. Durva, verekvős és ez a klónozás is. Egyetlen sejtből sorozatot készít, hol marad a genetikai sokszínűség? Ráadásul a szabályozás sem készült még el, nincs törvény, mégis megcsinálta, valami Dolly, azt hiszem. Bárány vagy mifene. -
- Előre figyelmeztettelek - felelt az öltönyös.
"
Az ember ezt, ha egykor ellesi, vegykonyhájában szintén megteszi. - Te nagy konyhádba helyezéd embered, s elnézed néki, hogy kontárkodik, kotyvaszt, s magát Istennek képzeli. De hogyha elfecsérli s rontja majd a főztet, akkor gyúlsz késő haragra.
"
- Igyál - szólt és telitöltötte a poharakat. - Ettől nem fog a fejed fájni, ez igazi pokol tüzén főtt pálinka, valódi gyümölcsből. Nem az a pancs, mit Ádámod vedel. -
- Dölyfös beszéd ez Lucifer. Inkább segítenél. Elnézed, ahogy buja vágyában vastag tenyérrel markolássza a csajok fenekét, tán még örömed is leled benne. Fékezhetnéd vad haragját -
- Mire volt jó a kapkodás. Prototípustól vártál csodát? Hol voltak a tesztek, futópróbák. Tőlem remélsz megoldást? Tudod, hogy elleneztem. Mit kezdjek én a tudatra ébredt porral? Emeld tekinteted az égre, végezz új teremtést, Valami igazán nemest gyúrj, hibátlant. Kerek csípejűt, izmos farút, begyeset. Akiben gyönyörködhetünk, akit szerethetünk, eltűnődhetünk elméjén, aki még ezt az Ádámot is megjavíthatja talán. -
- Fizetek főúr - szólt a fehér ruhás. - megfogadom a tanácsod Lucifer. Meggyúrom otthon szívből, lélekből, bölcsességből. -
Kinn az utcán teli torokból tombolt a tavasz. Március volt. A teremtés nyolcadik napja.


