November

Az állataim viselkedése ködös, őszi időben.

Alig múlt el november elseje, szomorúra fordult az idő kedve.
Nem csak hűvösebb lett, de a napot se nagyon láttuk többet.
Nem őszi könnyed ködfátyol lebegett-libegett a város felett,
hanem poros szmog kúszott, tekergett, riasztgatott, és ijesztgetett.
Tudtad: beül a tüdődbe fészket rak, s a tündér megint vért ugat.
Napokig nem hagyta magát. Dühödten sanyargatott füvet, fát. 
Estére kelvén mégis vittem, hűen elkísértem sétájára a kutyát.
Hozzánk csatlakozott tigriscsíkos, aki délután még fanyalgott.
Láttuk: sietve sárgult a levél, lustán se lengett az őszi szél.
Ahogy az érett gyümölcs hosszú útra készül, pergett a levél
lefelé, mintha szörnyű szörnyek lopóznának csapatunk felé. 
Lapult a cica, meghúzta magát, maga alá kanyarítva a farkát.
A kutya meg harcolt, kicsit ugatott, kereste bőszen a bűnbakot.
Hamarosan farokcsóválva mentek tovább, nincs veszély, nem bánt
Fákról hulló kövér vízcseppekkel sír az ősz csupán.