Pályázat -Csórók és grófok a bolhapiacon
Elnevezése lenéző, pejoratív, pedig fontos közintézmény, elkerülhetetlen szükségesség, sőt már-már haladó hagyomány. Furcsa átmenet a bazár és a zálogház között.
A hó végét túlélni igyekvők, a nélkülözhető értékeiktől megválni kénytelenek utolsó menedéke, a legégetőbb szükségleteket olcsón beszerezni akarók egyetlen lehetősége. Igaz, a bolhapiac a Rózsadombról, vagy a Sas-hegy magasságából alátekintve piszlicsárénak látszik, de van, él, egzisztál...sőt tündököl is néha.
A bolhapiac olyan, mint eső után a gomba. Ha a magas városháza darabontjai egyik helyről elüldözik, betiltják, másnap már máshol üti fel a fejét. Sok ezer kisember akarata hozta létre, tartja fenn, ellenállhatatlanul terjeszkedik, mint a vízre ömlő olaj. Sokan itt keresik meg a betevő falatra valót, mások a cudar élet elviseléséhez szükséges delíriumot, a kannás bort. Bizony nálunk szegényes és rongyos a bolhapiac, pedig vannak ám előkelő, gazdag rokonai is. Amszterdamban, Párizsban, Bécsben, Madridban, Rómában, ahol értékes ritkaságok, kuriózumok cserélnek gazdát, világhírű festők képei, drága ékszerek, antikvitások kaphatók.
Az ő szegényes, elfelejtett, távoli, kitagadott rokonuk a Petőfi csarnokbeli bolhapiac népszerűen a PECSA. Itt nincsenek unikumok, legfeljebb ha Zwack féle unikum divatozik, na meg a Kőbányai sör. Viszont itt teljesedik ki a demokrácia és ezt már a parkolóban észre lehet venni. Lerobbant tragacsok, Trabantok, Wartburgok Európa roncstelepeiről idemenekített ős-öreg „nyugati" kocsik keverednek békésen a grafitmetáll Mercedesekkel, BMW terepjárókkal, Volvókkal, és csodák csodájára a kocsiból kiszállva, szabadidőruhás, pocakos gazdáikat ugyancsak nehéz megkülönböztetni egymástól. A rendőrök, és a már fenn említett darabontok ezért hát megkülönböztetés nélkül helyezik ki a szélvédőre sok ezer forintra rúgó „ajándékcsekkjeiket".
Csövesek, romák, sógorok, komák kisemberek és nagymenők furcsa kavalkádja látogatja a bolhapiacot. A spanyol udvari etikett itt nem kötelező, megszokott dolog a tegeződés, de csak az eladó, vagy a vevő fizikumától függően lehet ócsárolni az árut. Akiben már van pár atmoszféranyomás és eltér ettől a szokástól, könnyen kaphat egyet a képére. Ettől függetlenül lehet ajánlani a kért ár tizedrészét is, sőt esetleg meg is lehet venni ennyiért a portékát. Itt könnyen kiderülhet, hogy a lomtalanításkor kidobott cucc aranyat ér, még többször, hogy az aranynak, ezüstnek eladott tárgy szidolozott réz, alpakka, vagyis gagyi.
A választék viszont széles skálán mozog. A szamuráj kardtól a rumbatökön át, a lerobbant táskarádiótól, az impotens (de azért visszaüt ám) villanyvasalóig szinte minden kapható. Azért csak szinte, mert amit az ember keres pont aznap nincs. De sebaj! Van ezernyi más minden és erre a sok mindenre akad is vevő. A régi képeslapok éppen úgy elkelnek, mint az elmúlt politikai rendszerek, diktatúrák relikviái. Van vevő a kiszáradt golyóstollra, a régi családi fényképekre, bélyeggyűjteményekre, megunt gyerekjátékokra-mindenre. Kutyát, macskát, egeret, patkányt, köcsögöt, hörcsögöt, karácsonyi angyalt, ellentételként krampuszt, ördögöt árulnak, vesznek.
Nagy a zsúfoltság, amióta a kapzsi illetékesek lezárták a külső szabad, nem fizető területeket. A tumultusban most a zsebesek kaszálnak, aki nem elég óvatos az futhat a pénze után. A siránkozó károsultakat nem ajánlatos vigasztalni, pátyolgatni, körülállni, mert a kíváncsi könyörületesekből lesznek a következő kör vigasztalhatatlan áldozatai.
A máskor színpadként használt felső rész az úgynevezett LORDOK HÁZA, kizárólag az elit társaságé. Itt az árak is magasabbak, hiszen a helyszín pulpitusra van emelve. A külső bugyrok, az esőnek, szélnek, nyáron a nap kegyetlen sugarainak kitett betonsorok, az egy más tészta. Ott a legszegényebb csövesek, kukázók árulják talmi kincseiket bagóért. Ők a bolhapiac proletárjai. Ha pedig vannak proletárok, akkor vannak grófok, bárók, sőt királyok is. Ők a bejárat melletti fedett részeken uralkodnak, de ők sem az angol királyi koronaékszereket kínálják eladásra, hanem régi varrógépeket, vasalókat, rézmozsarakat adnak el az arra rászorulóknak. Ide akár a Rózsadombról és a Gellért-hegyről is lejárnak az újgazdag vállalkozók, na meg a régi nómenklatúra nagy öregjei. Akinek még nincs ekéje, boronája, vagy legalább egy kocsikereke, rokkája a villájába az itt beszerezheti. Egy-egy tulipános ládáért licit, sőt ádáz közelharc folyik az Ausztriából, Németországból betört portyázókkal, akik szintén buknak az ilyen „népiesch" holmikra. Nagy pénzen kelnek el a páncélingek, pallosok, íjak és buzogányok, az ősök képei, az ősöket igazoló oklevelek, de fogynak ám a két világháború kitüntetései is. Itt némi pénzért, kevés kockázattal bárki a Szovjetunió Vörös Zászlórenddel kitüntetett hőse lehet, de vásárolhat vas, vagy lovagkeresztet is, ha olyan az ízlése.
Odébb régi idők felejthetetlen, de mégis elfelejtett slágerei recsegnek fel a tölcséres gramofonokon, vagy a 3+2 lámpás Orion rádiókon. Százéves képeslapok márványba merevedett mozdulatlansággal őrzik az időt, a tájat, a lila tintával hátukra írt és mára már a semmibe hullott szavakat, szép ígéreteket. az „örök" érzelmeket, sablonos jókívánságokat, bájos fűzfaversikéket.
Bevallom szeretek bóklászni a bolhapiacon. Nekem szívem csücske ez a nyüzsgő karnevál, akkor is, ha szegényes, és szomorú is néha. Persze vannak csillagos órái is, amikor süt a nap, sok az eladó és sok a vevő. Ilyenkor az emelkedett hangulatban fogy a sör és a főtt kolbász a büfében, a jó vásár örömében csillognak a szemek. A bolhapiacról nem újságcikket, de könyvet kellene írni. Igaz is! A könyv! Ő a bolhapiac számkivetett hercege, de egyben királynője is. A szépirodalom klasszikusai itt kilóra kaphatóak. Persze vannak veretes régiségek is, de drágán. Marx Károly, Engels, Lenin, Sztálin, na és a nagy tanítvány Rákosi félbőr, vagy vörös vászonkötésben, esős napokon elázva, hoppon maradottan, cserbenhagyva árválkodnak. Ingyen sem kellenek senki fiának, lányának. De egész könyvtárak, könyvsorok, klasszikusok sem kelnek el. Inkább a régi képeslapok, folyóiratok, a Borsszem Jankó, a Tolnai Világlapja, Színházi Élet királyok, dívák képeivel ékes példányai a keresettek. A hiúság vására lepleződik itt le. Ferenc József, Horthy Miklós, Rákosi Mátyás, Kádár János mintha soha nem is lettek volna, de a bolhapiac örök.
Régi pénzérmék, bankók hivalkodnak, csillognak, villognak. Soknullások, amelyek már kibocsátásuk pillanatában sem érhettek sokat, aztán a régi világrengető, százpengősök, százkoronások, amelyek viszont sokat tudnának mesélni hajdan volt kártyacsatákról, ruhásszekrények méla rejtekeiről, bankszéfek csendjéről, kisemberek álmairól, hatalmasok gőgjéről.
Délután bezár a bolhapiac, szétszélednek az emberek, hogy a következő hétvégén, ha Isten is úgy akarja és az időjárás is megengedi, újra eljöjjenek adni-venni, alkudozni, vagy egyszerűen csak megmutatni magukat, látni egymást.
Csomós Róbert
