Jóccakát!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS-Áprilisi tréfa
Mókamesterek figyelem! A Tollal.hu legújabb pályázatában a tiétek a főszerep!
Amint közeleg a tavasz, úgy közeledik legszeleburdibb hónapunk, az április is. Nem véletlen, hogy ennek beköszöntével tartjuk egyik legfurcsább ünnepünket, a Bolondok napját. Azt a napot melynek hallatára mindenkinek a számtalan esztelenebbnél-esztelenebb ugratásokról és megviccelésekről szóló történetek jutnak az eszébe. Hisz ki ne hallotta volna már azt a mondatot, hogy „lóg a cipőfűződ", vagy ki ne próbálta volna átverni legalább gyerekkorában a pajtásait?
Ezen nap alkalmából a Tollal.hu ismételten pályázatot hirdet minden lelkes író és költő számára. Várjuk azon vicces történeteket, legyenek azok valósak, vagy épp kitaláltak, melyben a tréfálkozásé a főszerep. Tematikai megkötés nincs, és csakis a képzeletetek szabhat gátat a stílusnak is. (Persze a témából is adódóan, nem biztos, hogy a ballada lenne a legjobb választás...)
Azonban két szabályt szem előtt kell tartani! Nem minősül megjeleníthetőnek sem a máshol már megjelent írás nálunk való közzététele, sem a túlzottan cenzúragyanús művekkel való próbálkozás. Helyettük azonban két kategóriában is lehet nevezni, külön költőként és íróként. Előző kategóriába bármelyik versfajták, míg utóbbiba az egyéb írások beküldését várjuk. Jöhetnek anyósokról, szomszédokról, valós alakokról, de akár koboldokról, beszélő állatokról készült művek is.
A pályázatban résztvevő alkotásokat töltsétek fel a tollal.hu oldalra, a már szokásos módon, pályázat jeligével, a későbbiekben beazonosítható névvel.
(Az oldal tetején megtaláljátok a bordó sávban a regisztrálás menüt, a lefele nyílra kell kattintani. Regisztrálás után mellette találjátok a cikk feltöltése részt: cím, bevezető (versnél elegendő néhány szó), majd vágólapról beilleszteni a szöveget. Képet nem kötelező keresni.)
A pályázatot elbíráló zsűri összetétele a következő:
Szabó Árpád - Tollal.hu - felelős kiadó
Deák Márkus Gábor - Tollal.hu- állandó munkatárs, rádiós műsorvezető
Tóth Balázs - Tollal.hu -állandó munkatárs
Díjazás: Az elbírálást egy háromfős zsűri fogja végezni, akiknek kilétét egyelőre fedje még homály. A nyertesek írások szerzői (mindkét kategóriában) értékes könyvjutalomban részesülnek Typotex Kiadó jóvoltából, illetve 9.500 Ft étkezési utalványt kap az írói, valamint 6.500 Ft-nyit a költői kategória nyertese, a Tollal.hu szerkesztői gárdája jóvoltából.
Beküldési határidő: 2010.04.10 - csak hogy az elsején megéltek is bekerülhessenek.
Eredményhirdetés: 2010.04.20
Különdíj: A legtöbb kommentet készítő olvasónkat a Fiumei ablakok című albummal jutalmazzuk.
Extra külön díj: a legjobb valós (azaz non-fiction) történetet beküldő pályázó minőségi megfelelőség esetén megjelenik a Reader's Digest nyári számában. A non-fiction díjra pályázók ezt külön jelezzék a pályaműben, vállalva, hogy valós történetet dolgoztak fel, melynek valódiságát a kiadó szükség esetén leellenőrizheti.
Akinek bármilyen kérdése van, nyugodtan keresse meg a szerkesztőséget, a szerkesztoseg@tollal.hu mail címen.
Kezdődjék a móka mától, nevessünk a sok tréfától!
Vissza a főoldalra
Jóccakát!
Mikor lesz az eredményhirdetés?

Nem kell ahhoz Kosztolányinak vagy Madáchnak lenni, hogy az ember zsűrizhessen, elég ha olvasó. Sőt szerintem gyakran előfordul, hogy egy szakmai zsűri olyan művet tart jónak ami egy "egyszerű" olvasónak nem találkozik az ízlésével. Kérdezem: Kinek ír az ember a zsűrinek vagy az olvasónak?
Üdv.: Levin

Eddig - április 1 ide vagy oda - béke volt az oldalon. Én sem tudtam, ki lesz a zsűri, mégsem zavart. Ha annyira nagynak tartanám magam, hogy engem már csak a legnagyobb nevek bírálhatnak, nem jönnék egy ilyen új, kicsi oldalra.
Érdekes módon Melinda is, Balázs is udvarias, kedves hangnemben szóltak mindenkihez, még azokhoz is, akiknek az írása nem nyerte el tetszésüket. Ami ugyebár teljesen szubjektív.
A barátok szerint jó az írásod? Akkor miért félsz az eredményhirdetéstől, hogy előtte vitát szítasz? Amúgy a barátok ritkán őszinték. Ahhoz igazi barátnak kell lenniük, amiből nagyon-nagyon kevés van.
Megkérlek, ha válaszolnál nekem, hagyj szóközt az írásjelek után, mert nehéz olvasni az összefolyó szöveget! Köszönöm!
Ne haragudj, de az itt író emberek nagyon sokat dolgoznak az oldalért a szabad idejüket sem kímélve és nem megbántani akarnak szimplán csak építő kritikát mondanak.
Amit néha nehéz elfogadni.
Viszont a kritikára nem támadással kéne válaszolni.
Nem bánt(-ot) itt senki. Te viszont mindenkit ócsárolsz ilyen rövid ittlét után.
Elnézést kell kérnem, hogy illetlenül, az alkalmatlan zsűri tagjaként beleszólok ebbe a kialakult baráti beszélgetésbe. Apró technikai problémám támadt, ezért e merészség. Ha nem kívánja felfedni magát, hogyan kerülheem el, hogy szavazatommal, ne becstelenítsem meg ismeretlen, de minden bizonnyal tetszésemet elnyerő, nagyszerű művét.
Tisztelettel alkalmatlan bíráló
Nem haragszom. Tény, talán hozzád képest még zöldfülünek érzem magam(de hát én fiatal is vagyok szerintem hozzád képest). Ettől függetlenül sértőek szavaid.
Rendben, törlünk, ha ez a kérésed. Viszont, ha már mi tiszteletben tartjuk a te kívánságod, kérlek ne élj vissza vele, ne jelentkezz be még egy újabb álnévvel, ahogy tetted már korábban is, csak azért, hogy minket támadj.
Tudtommal sem Melinda, sem én nem adtunk erre okot. Szerintem elég nagy a világháló ahhoz, hogy több minőségi oldal is elférjen egymás mellett, nem kell egyiket sem mindenképp fúrni.
Amennyiben nem értesz velem egyet, privátban megbeszélhetjük. Szerintem tudod a mail-címem, de ha nem akkor: tollal.balage@gmail.com
Sajnálom, hogy nem tudjuk békésen megbeszélni a dolgokat.
Azért én még szeretnék egy jókívánságot átadni: Kívánom, hogy úgy alakuljon életed, ahogy eltervezed, s minden (a tollal.hu-val kapcsolatos álmaidon kívül) valóra váljon.
További szép napot!
Balázs
Úgy látom rendkívűli felajzottság állapotában vetette papírra gondolatait.
Higgadjon le kissé.
Az aranyak osztogatása máshol történik.
Engem is meglepett a kajajegy felajánlása, de tiszteletem érte.
Én nem vettem részt a pályázatban, ám rendkívül kivácsivá tett.
Ekkora felhorkanás valami nagyszerű teljesítményt sejtet, vagy tévedek?
Ön nyilván annak figyelembevételével kíván részt venni egy ilyen eseményben, ha előre tudja kik lesznek bírálói.
Tán csak nem a zsűri összetétele határozza meg művének mondandóját?
Ejnye, ejnye...
Insz...
Még arra is kérnélek, hogy se Melinda, se a saját szavaimat ne sértésként kezeld, ugyanis mikor kiléptél tőlünk, mi szívesen láttunk volna viszont téged is. Jó szerző vagy, még ha most anonimnak is mondod magad. Kérlek ne akarj mindenképp viszájt szítani! Főleg ne most, hogy ilyen szépen alakul az oldal sorsa. Annak az oldalnak a sorsa, amely a te életednek is a szerves része volt egykor.
Előre is köszönöm!
Balázs
Hogy ne legyek anonim, hát bemutatkoznék: Tóth Balázs vagyok, a zsűri egyik tagja, mellesleg a felajánlott kajajegyek felének a jelenlegi tulajdonosa. Megnyugtatlak, hogy tényleg lesznek díjak, méghozzá nem kis lemondás árán, hisz nem csak a díjakat fizeti jelenlegi csapatunk. De ha nekem nem hinnél, nyugodtan kérdezd Karácsonyi pályázatunk győztesét ;o)
Kérlek, ne vedd sértésnek Balázs
Igaza van, nem kötelező ide látogatni. Látom ez az étkezési-utalvány dolog még mindig nyomja a bögyét. De sajnos el kell fogadni: ebben a versenyben ez az ajándék. Ha nem teszik nem kell meglátogatni minket. Ráadásul még mindig nem látom a feltöltött pályázatát. Nem hiszem, hogy kioktató lennék. Az építőjellegű kritikát idáig is szívesen fogadtam, a felesleges hadakozást pedig nem szeretem.
Tisztelettel: Szabados Melinda



Sajnos Balage megtiltotta, hogy eláruljam. De őt tudja, lehet faggatni! :-)
Köszi a felajánlást!
Kérlek, ne áruld el a könyv címét, mert majd azok versenyezhetnek érte, akik megfejtik, melyik könyvről is van szó. ;o)
A részleteket Melindával még átbeszéljük, aztán még visszatérünk erre ;o)
Balázs

Ha elfogadjátok, találjatok ki egy kategóriát, hogy milyen címen lehessen odaszavazni valakinek, aztán majd kérem a címet, ahova postázhatom!


Heuréka!
"Különdíj: A legtöbb kommentet készítő olvasónkat a Fiumei ablakok című albummal jutalmazzuk."
Ha már sikerült beregisztrálnod, szerintem sikerül megtalálni a feltöltés menüt is. Hajrá, csak ügyesen. Szerintem meg egyértelmű, de ha valakinek kérdése van, majd felteszi és én szivesen válaszolok.

Úgy tűnik, nehezül a felfogásom :-)

Azt hiszem, meg kell látogatnom a múzsát, mert ő nem ér rá eljönni hozzám... :-))

az olvasás, a megnyitások nyilván rendben megtörténnek..

Csak az elv miatt kérdem, mert ha jól emlékszem, nincs ilyen írásom készen....





