Perspektíva, az mi a franc az?

Chesterton-emlékpadok Alsógödön (Wikidézet), bbjnicknek szeretettel.

 Kommentben elmondani mindazt, amit szeretnék, túlságosan hosszú lenne, maradok a postnál, amit kinyithatok, becsukhatok, játszhatok vele, és persze törlésre is van lehetőség, ami fontos lehet.

 Bbjnick felvetése Csutak úron keresztül már korábban megérintett. A hármas kérdésre is kotyogtam valamit a magam módján, ám akkor is éreztem, hogy ez egy óriási halmaz melynek a középpontjában csillog ugyan valami ismeretlen, de ez a halmaz egy sűrű szövevény, melyet számtalan helyről lehet bontogatni a beljebbjutás reményében. Erős lélek, kitartás, önbizalom és hit is szükségeltetik, hogy a kínálkozó feladatnak valaki nekiálljon, noha semmi biztosíték, hogy az a valami, ami vonzza a tekintetet, el is érhető. Lehet, hogy örökre lehetőség marad csupán.

 - És mi vonzza a tekinteteket? Amit józan ésszel, számítással némelyek végiggondolnak? Hogy majd ekkor, meg akkor, ha már ezt, meg azt elvégeztem, és elértem valahova, már lesz valamire visszatekintenem....? Szó sincs róla. Környezetem mai perspektívája inkább szerencsére csodás, lenyűgöző, csak nyújtsd a kezed, megkapható lehetőségekre épít. Csal, becsal, megcsal, de ne keseredj el, azonnal nyújt egy következő lehetőséget, tán még szebbet is csalinak, hogy majd máskor.... 
 - Te is sorra kerülsz, ne aggódj, bízzál...Tudod, hogy bennünk megbízhatsz, hogy tulajdonképpen csak bennünk bízhatsz meg... A lényeg, hogy ki ne lépj a körből, maradj velünk, együtt forgunk a játékban összekapaszkodva, kacagva, felhőtlen boldogságban, időtlen ájulatban, mert mindig van valami „forradalmian új", ami mutatja az irányt. De soha ne nézz a dolgok mögé, az nem rád tartozik, már megbocsáss... Csak menj, menj nyugodtan a többiek után. Szükségünk van rád, és hidd el, hogy neked is szükséged van ránk, mert mi tudjuk, hogy mit akarsz, mik a lehetőségeid, és előre kitaláljuk titkos vágyaidat. (Stipi-stopi...) 
 - Hiszed, vagy sem, jobban tudjuk, mire van szükséged, mert egy tőről fakadunk. Ő is, te is, én is, mi mindannyian, tánci-tánci... Figyúú, vannak néhányan, tudóóód, akkik megpróbálnák a saját utat járni - nézd meg mire jutottaaak, szenvedneeek, boldogtalanoooók, ne engedd elszaladni a lehetőségeeet, tekerd a kereket, a fődíj még ott van - rád vár...!

 Volt egy időszak, amikor újra fel kellett tápászkodnom a semmiből, búcsúkba, vásárokba jártam saját cuccaimmal, az árusok szívesen fogadtak, megtörtem rendesen a műanyag egyenképet. Valahol Tác környékén volt szomszédom a tekerős. Jöttek a népek, tekerték a nagy kereket, de én oldalról beláttam a kocsi belsejébe, melynek külső oldalán forgott a szerencsekerék. Odabenn egy fiatalasszony szoptatott csendben, s mivel belül is meg voltak a rajzolatok, látta a szerencse útját, s ha kellett, igazított rajta. 
 - Becsapás...? - ugyan - csak a lehetőség mindkét oldalon. A szavak, melyek minden skrupulus nélkül képesek elhangzani fizetett szájakon, villogó díszletek között, talán különbek....? - „óriási nyeremények várnak önökre, ha tudják...." - hazugok hamisak félrevezetők ócska kacatokért.

 - A reklámok világa nehezen tört be a szocialista álomvilágba. Képzés nem volt, s amikor valami mozgolódás támadt ez irányban, magam is részt vettem benne, egy kétéves tanulmányfolyamot abszolválva. A szaktanfolyamnak nevezett előadássorozat részvevői ú.n. vállalati propagandisták voltak, rendszerint igazgatói körökből, hogy legyen a Rozikának is valami papírja, ne csak ücsörögjön itt a szép kis popsiján, és hát tegyünk mi is valamit a haladás érdekében. 
 - Ez a „Cipőt a cipőboltból" korszak, de már éppen megérkezett a „Fabulon a bőre őre". Érdekes dolgokat kaptunk, engem csak az zavart, hogyan lehet, hogy az ünnepelt pszichológus most reklámpszichológián lovagol, de a másik ú.n. szakember is, más témában, aki eddig lenézte, most elismert tekintélye a busásan fizető reklámszakmának. Hogy eddig nem is tudott róla, kit érdekel? Felismerte a lehetőséget... Le sem szállt róla többé. 

 - Egy rövid ideig valóban foglalkoztam kisebb helyközi reklámkampányokkal, ezek kétkezi gyalogos, de sikeres kampányok voltak, s később aggódni kezdtem, hogy most még csak hagyján, de mindez hova vezet majd, ha már szabadon fejlődhet, és teljes pompájában kialakulhat ez az őrület. 
 - Égből pottyantak „kiváló" reklámszakemberek teljes fegyverzetben a szűz terepre, óriási lehetőségek tárultak fel, majdnem azt mondtam perspektívák, jobb volt félreállni, nagyon korán öntött el az undor. Leginkább éppen a lehetőségek hamis, álságos célzattal való előráncigálása zavart, s a gagyi beözönlése és tukmálása minden olyan térbe, melyről nem is képzeltem volna, hogy egyáltalán létezik.

 - Sok évvel ezelőtt Kiskunfélegyháza felé autóztam stopposként, s a város előtt nem sokkal a sofőr lelassított. Látta már Londont? - kérdezte. Fogalmam sem volt, miről beszél, s akkor a maga oldalán kimutatott az ablakon. A magas hófal mögött, mintha csak nagyobb hóbuckák lettek volna, rongyokkal terített putrik füstölögtek. Ott van balra... Látja? Egy egész város... Láttam. Aztán azt is megtudtam, hogy több is van belőle a környéken. 
 - Autóban ülve néztük a magyar Londont, s nem beszéltünk többet, csak elköszöntem a városba érve. Mára mintha szétszóródtak volna falvakba, néhol teljesen birtokba véve, s a „semmi ágán ülve", esetleg onnan nézve, áhítozva bámulják mindazt, ami „forradalmian új" és „csak a tiéd". Ha kell el is veszik, mert jár. Hiszen jár az, benne van a tévében! Mi változott Trubinyi János „ideái" és a „kéjgyaloglók" ideje óta? Száz év telt el, és volt két világháború...  Az ország háza ma is ott áll, a képviselők nevei változtak csupán, a problémák nem.

 - Csutak képei a távolba visznek. Óriási, hívogató terek, végtelen perspektívák. Vonzás van bennük, mint az igazi perspektívákban, ahol nem állja útját fal a szemhatárnak. Két tiszta fényű őszi reggel, hatalmas távlatokkal. Éjjel az eső is esett kicsikét, az is jól jön. Fagyott is egy keveset, összecsomózva az útszéli zöld füvet. Ugyanaz a látvány putriból, palotából, de ha befelé fordulunk az ablakból, s kezdődik a nap... Elkezdődik-e egyáltalán? S ha el is kezdődik, minek? Láttad a Győzi Ferrariját tegnap, azzal ment a vágóhídra, dolgozni akar?! Aztán mégis ott hagyta az egészet.... érted? Nem neki való na! Hazament a Ferrarival, más nem volt... Te ezt elhiszed... hogy tényleg dolgozni akart? Hát, ha akart, csak ő tudja...

 - Össze-vissza locsogok, de ne is várjatok tőlem többet. Én történetekben, esetleg ha nagyzolni akarok, kisebb tárcanovellákban élek, de örülök más apróságoknak is. Részlet A. Platonov, Dzsan-ból: ( Nazar befejezi a főiskolát, a diákok búcsúra jönnek össze este az udvaron, zene szól, lampionok világítanak, Nazar egyedül üldögélve mereng a jövőn.):

 „Gülcsataj - mondta ki fennhangon.

 - Az meg micsoda? - kérdezte az asztalszomszédja, egy technológus lány.

 - Nem jelent semmit - magyarázta Csagatajev. - Gülcsataj, a hegyi virág, az anyám. Az embereknek még olyankor adnak nevet, amikor kicsik, és hasonlítanak minden jóra..."

 És később, amikor a főiskola után már újra hazai tájakon jár, felidézi korábbi emlékeit....

 „Idős anyja, a türkmén Gülcsataj a fejébe nyomott egy keleti kucsmát, táskájába tett egy darab száraz csureket, mellé egy őrölt nádgyökérből, katranból és jarmalikból sütött lepényt, aztán a kezébe nyomott egy nádvesszőt, hogy egy idősebb barát helyett ez a növény kísérje útjára, és útnak indította.

 - Indulj, Nazar - mondta neki, mert nem akarta holtan látni maga mellett. - Ha valahol ráismernél apádra, ne menj oda hozzá. Ha bazárt és gazdagságot látsz Kunya-Urgencsben, Tasauzban vagy Hivában, ne menj a közelébe, menj el mindegyik mellett, maradj távol az idegenektől. Hadd maradjon meg az apád ismeretlennek.

 A kis Nazar nem akart elmenni az anyja mellől. Azt mondta hozzászokott már a haldokláshoz, és többé nem fog félni, hogy keveset tud csak enni. De az anyja elzavarta.

 - Nem - mondta Gülcsataj. - Én már olyan gyenge vagyok, hogy nem bírlak szeretni, élj most már magadban. El foglak felejteni.

 Nazar sírni kezdett. Átölelte az anyja egyik sovány, hideg lábát, és sokáig állt ott, belefúrva magát a megszokott, elgyengült testbe: kis szíve akkortól beteg lett, hirtelen elfáradt, és olyan nehezen vert, mintha vizenyős lett volna. A fiú leült a föld porába, és azt mondta az anyjának: - Én is el foglak felejteni, és én se szeretlek téged. Egy kis emberkét nem képes táplálni, de majd amikor haldokolni fog, nem lesz maga mellett senki.

 Arccal a földre feküdt, és könnyei meg lehellete nedvességében elaludt. Nazar valami kihalt helyen ébredt fel. Az anyja elment, a puszta felől jelentéktelen, idegen szél kerekedett - mindeféle illat és élő hang nélkül."

- - -

 És még egyszer, mert köze van a szóhoz, hogy perspektíva, hiszen annyi, de annyi színe, szála, és olcsó virága van a perspektívának:

 „Gülcsataj, a hegyi virág, az anyám. Az embereknek még olyankor adnak nevet amikor kicsik, és hasonlítanak minden jóra."

 Részlet az Utószóból: „Jellemző hogy a Platonov-életmű néhány darabja, illetve a szerző életrajzával kapcsolatos dokumentumok is csak a közelmúltban kerülhettek elő a KGB irodalmi archívumából..."