Ránckép

... repül a kismadár :o)) ... mosolyt kérek :o))

A ráncok öregebb vájatait járom.

Borotválom ötpengéssel partjaikon

a cserjést, minden hajnali harmattal.

Mára lustaságom szakállt vert rajtam,

füzessé burjánzást, bele bujálkodás

izzadt melegét, minden bosszújával.

Viszketett. Húz, mikor sarabolom.

Szitál az idő a kanyonban. Újabb vésetek

karakterizálják a jövőm.

*

Történelme van a ráncosításnak.

Bizony, a régi háborúk lövészárok

rendszerét pofáinkon tanulmányozták.

Élve vagy halva. Jósda sem kellett.

Modellt fröcsögött a politika. Hazafit.

Fiastyúkokat is.

Feldúcolt fenekek, dekoltázs kínálta

esküvések epekedtek. Vetkőztek volna,

hátországi honleánnyá,

tölteléket szülni. Rengeteget.

Még nem kérte senki, volt töltelék.

A fik csak később kezdték hirdetni.

Egy leány se legyen. Dúcolatlan.

Igaz, a divat változott.

Az árkokat a töltelékek felett bekotorták.

Fű alá, mi addig nem nőhetett.

A két serpenyőre lapátolt mindenki.

Szemetet és gyalázatot.

Az igazság szégyen maradt.

Spartacusra.

*

Állatövemen jegyemet porolgatom.

Házról házra jár. Koldul. Kártyázik.

A fű kiszáradt, gyökértelen.

Ráncok ráncokra rohadtak. Itt vannak.

A ráncok öregebb vájatait járom.

Néha már árnyékaikba bújok. Hagyjanak.

(2009.)

Kép forrása