RD- Kamerapróba

Naponta több száz álláshirdetést néztem végig, önéletrajzokat, motivációs leveleket Írtam. (ki lehet Istennek az az összekuszált neuronú teremtménye, aki ilyet kitalál?).

Szomorúan vettük tudomásul, hogy a régészeti feltárásokra alakult csoportunk megszűnik. Ráadásul a nem sokkal azelőtt életbe lépett kulturális örökségvédelmi törvény miatt szinte esélytelenné vált, hogy új munkahelyen folytassam az ásatások eseményeinek, leleteinek rajzolását. Nem volt mese, váltani kellett. Naponta több száz álláshirdetést néztem végig, önéletrajzokat, motivációs leveleket írtam. (Ki lehet Istennek az az összekuszált neuronú teremtménye, aki ilyet kitalál?). Semmi hajlandóság sem volt bennem új vallás alapításában részt venni, gyémánttal kereskedni, új, a már elmúlt hónapokra is visszaterjedő, hihetetlen meggazdagodást ígérő pénzügyi vállalkozásban mapeckodni. Szemeim már szikráztak a monitor folyamatos figyelésétől, agyam önvédelemből már csak a fő információkra figyelt, előfordult, hogy nem minden részletét olvastam az ajánlatoknak. Esélyeimet nekem tetsző munkahelyre egyre borúlátóbban ítéltem meg. Akkor már évek óta vezettem rádióműsorokat, megörültem, hogy egy  televízió csatorna műsorvezetőt keres. Nincs is más dolgom, mint a formanyomtatványnak tekinthető önéletrajzomon az ide vonatkozó részeket kidomborítsam és megírjam azt a levelet, mely szándékom szerint a hirdetőt kéne motiválnia, nem engem.

Nem gondoltam, hogy visszahívnak, már legalább három hete jelentkeztem, amikor egy kedves hangú hölgy, határozott válaszomra, igen, még mindig érdekel a műsorvezetés, találkozóra hívott Óbuda egyik legfelkapottabb éttermébe. Gondosan megterveztem és párommal megbeszéltem, milyen öltözetbe menjek. A jelzett napon a megbeszélt időpontnál korábban érkeztem.  Beültem egy közeli kávézóba.  A kedves hangú hölgy  újra telefonált. Megkérdezte, hogy biztosan számíthatnak-e rám és, ha úgy alakul korábban is megjelenhetek, fél óra igazán nem számít, legfeljebb hamarabb végzek. Vettem két pogácsát, ki tudja meddig tart, és ahogy rossz szokásom diktál, ezen a napon sem reggeliztem.  Nem szokásom az esélylatolgatás, mégis a mély dekoltázsú felsőtesti hepe-hupák túlburjánzó látványa, melyhez hasonló szépségeket hozzátenni nem tudok, csupán gyarló fogyasztója vagyok eme szemet és lelket egyaránt gyönyörködtető szépségeknek, elgondolkodtattak vérmes reményeim megalapozottságáról. Ha férfi a főnök, két nemre polarizálódott világunkban a kebelcsodák erősebb motivációs hatásúak, mint bármely, akár Dante szépséges nyelvezetével megírt ajánló sorok ama bizonyos levélben. Tűnődésemet csábító mosolyú tündér szakította félbe. - Gábor ezeket a papírokat töltsd ki, utána gyere a sminkeshez, fodrászhoz, tanuld meg ezt a pár sort, kamerapróba lesz - majd újabb, talán bíztatónak szánt mosoly kíséretében a következő jelentkezőhöz lépett.

Várok. Türelmesen. Azt a pár mondatot akár visszafelé is el tudnám mondani, azt is tudom hány szó kezdődik magánhangzóval, hány betűsek a szavak.  A gyöngybelábadó homlokom és cseppektől csillogó arcom mattítására hivatott púder erősen incselkedik az orrommal, szabad lobogáshoz szokott, hajlakkal macsósra fegyelmezett hajam szinte szorít. Végre behívnak. Meghallgatom, hogyan üljek, milyen pózban tartsam a fejem, merre nézzek, mikor mosolyogjak, hangosan és érthetően beszéljek, hogy tartsam a kezem, mikor tartsak szünetet. - A megtanult szöveget azt hiszem fölösleges elmondania, van akkora emberismeretem, hogy elhiggyem, tökéletesen szerepelne a kamera előtt. Józsikám picit közelebbről mutasd az arcát, köszönöm. Csupán egyetlen kérdésre adjon választ - mondja a leendő munkaadó, az egyik kereskedelmi televízió rovatvezetője. - Miért jelentkezett egy olyan állásra, amelyet kizárólag hölgyeknek hirdettünk?