Részlet a Rövid történetek az életemből 4. és 5. részlet

4. ás 5. részlet, (amikor még nem tudtam az "a" hangot kiejteni.)

4

Az anyámnak volt egy húsz évvel fiatalabb testvére, aki tőlem nyolc évvel viszont idősebb volt. Nehezen fogadott el engem, mert többé nem ő volt a legkisebb. Elkövetett sok mindent, hogy megkeserítse az életemet.

Egy este nagymamámnál aludtam. Tél volt. Ott melengettük a hátunkat a banyakemencének dőlve. Egyszer csak veszekedésbe ment át a beszélgetés.

- Igen anya, maga Rádmilát jobban szereti, mint engem.

- Nem igaz, téged szeret a nagymama jobban. Te mindig vele lehetsz, én meg csak akkor, ha anyus elenged hozzátok.

Szegény drága jó nagymamám, azt sem tudta, mit mondjon. Végül is azzal zárta le a vitát, hogy itt az ideje a vacsorának. Fogta a mécsest, és kiment a konyhába. Mi ketten maradtunk bent a sötét szobában. Odahajolt hozzám Giza nenám, és azt seppegte a fülembe: "Ne egyél sokat, mert a kenyeret pénzért vettük."

Bejött a nagymama, hozta a péknél sütött hatalmas kenyeret, szalonnát, meg picinyke kolbászt. Leültünk az asztalhoz, és kezdődött a vacsorázás. Én nem mertem nekifogni az evésnek, pedig éhes voltam.

- Egyél már kislányom,- mondta a nagymama.

- Nem vagyok éhes.

- Na, az se igaz. Tessék, fogjad, és egyél.

- Nem eszek nagymamám, azt mondta Giza, hogy ne egyek, mert pénzért vették a kenyeret.

Ne legyen rá senki sem kíváncsi, hogy ezek után mit kapott Giza a nagymamától.

Felnőttünk, és családi összejövetelkor, mikor az asztalhoz ültünk, azzal kezdtük az ebédet: „Ne egyetek sok kenyeret, mert pénzért vettük."

Minden alkalommal jóízűt nevettünk.

5

Hazajöttünk Belgrádból, akkor Krivajának nevezett, mai Kishegyesre nagymamámhoz. Ma már értem, mért kellett anyusnak annyit dolgoznia. Pénzt kellett neki keresni. Szépen tudott a rokkán fonalat sodorni, meg kötni is.

Az asszonyok elhozták a gyapjút, mi meg Gizával az asztal alatt slumpoltunk.

Volt az anyámnak egy nagyon jó kuncsaftja, aki rengeteget rendelt nála, de olyan rettenetesen piszkos gyapjút hozott, hogy Gizával egy alkalommal sztrájkba léptünk. Nem voltunk hajlandóak slumpolni a gyapjúját. Persze a sztrájknak egy-kettő véget vetett az anyám, mi pedig undorodva slumpoltunk.

Megérkezett a "piszkos gyapjús asszony", és elkezdte mondogatni az anyámnak: "Tudja, Veronka, ezt gyönyörűen kösse meg. Legyen ilyen, meg olyan. A legszebb pulóvert kösse meg." Csak úgy folyt a szóáradat belőle. Minél többet beszélt, anál jobban gyűlt fel bennem a harag. Kihajoltam az asztal alól és azt mondtam neki: "Ámilyen ányág ádsz, olyán munká kápsz!"

Ettől a perctől kezdve nekünk tilos volt megszólalni a kuncsaft jelenlétében.

Folyt. köv...

Első rész...