Suttogó hangja

Én így képzelem azt az érzésvilágot, amit magamról festenék ha volna ecsetem és festékem, de mivel csak tintám van és papírom, így inkább leírom.

Engem a szél hozott, s hangjával dallamom.

Mint jó Zarándok, néha megállok utamon.

Kőbe vésem érzéseid, ez múltad hagyatéka.

Csendednek s fájdalmadnak én vagyok a hangja.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.

Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.

Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.

Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém.

Árnyékomban meglátod Önmagad, s felismered.

Nem tartalak láncon, s mégsem eresztem el kezed.

Ha hívlak jössz, s mész amikor kedved tartja.

Szabadságodban élsz, de hangom szíved hallja.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.

Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.

Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.

Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém.

Bizalmad halhatatlan, hisz érzed tisztaságom.

Sose kérek semmit, s mégis neked adom világom.

Csukott szemmel halok benned, s születek újra.

Mert nem kérdezem honnan jöttél, s vezetlek az útra.

Lelkedbe Suttogom, hogyan hagyd el bánatod.

Lelkedbe Suttogom, s rajzolom mosolyod.

Lelkedbe Suttogom, hogyan sírj őszintén.

Lelkedbe Suttogom, s fájdalmad csak az enyém

S lesz hogy majd mennem kell, s te temetsz a téllel.

De addigra erős leszel, s kérdésekre csak emlék felel.

Míg élsz tudni fogod, hogy Suttogód hol találod.

Csak nézz magadba, s lelkedben meglátod.

Suttogó