Szagos mise

Húgom szerint besúgó volt. Ki tudja? Állásnélküli zenésznek lenni, az éjszakai életben forgolódni, egyszerre vezetni templomi és munkáskórusokat, veszélyes, ingoványos terep.

Gyermekkoromban járványos gyermekbénuláson estem át. Közepes súlyú maradandó következményekkel.

Ez meghatározó tény életem alakulásában, különösen hogy kialakult állapotomat sokáig nem tudtam feldolgozni. Sokáig nem nyugodtam bele. A helyzetet akaratlanul nehezítette, hogy nagymamám, teljes meggyőződéssel, állandóan hamis reményekkel kecsegtetett gyógyulásomat illetően.

Szüleink igen sokat dolgoztak, ha talán nem is annyit, mint amennyiszer emlegették. Anyám körzeti- mai szóval háziorvos - volt, lényegében ö tartotta el a nagy létszámú családot. Apám igazi álláshalmozó, ének- és zenetanár, karnagyként is állandó pénzügyi zavarban volt. Kölcsönöket vett fel, órája, gyűrűje állandóan a zálogházban volt. Vajmi kevéssel járulhatott hozzá a családi kasszához.

Apám és anyám viszonya korán megromlott, talán sohse volt hosszabb harmonikus időszak kapcsolatukban. Mint oly sokaknak az 50-es években önálló lakásuk sem volt. 56-ban, a forradalom után jutottak hozzá egy disszidált távoli rokonunk megürült lakásához. Mikor 72-ben elváltak öcsém alig 10 éves volt. Ő sínylette meg a legjobban az elhúzódó, nagyon zűrös válást.

Szüleink tehát 20 és talán még 1-2 évet éltek házasságban, de az utolsó években annyira rossz volt a viszonyuk, hogy gyakorlatilag szóba sem álltak egymással. Anyám a nagy lakás egyik végében lezárt egy szobát és szinte egy egész külön kis lakrészt rendezett be magának.

Apám, 83 éves lesz a nyáron. Újranősült.

2 felnőtt testvérünk van még ebből a házasságból. apámat felismerném az utcán, itt lakik kb. 3 km-re, féltestvéreimet már nem. Új felesége - súlyosan beteg asszony, hányatott sorsú nő, akinek ez szintén második házassága, fokozatosan, de kőkemény következetességgel hermetikusan zárta el apámat, előző házasságból született gyermekeitől.

Amíg szüleimnek nem volt lakása a gyerekek (bátyám és nővérem) "ki voltak adva" egy vidéki házaspárhoz. Én pesti, pontosabban budai  (Kissvábhegyi) nagymamámnál voltam. Mert betegségem miatt szükséges volt, hogy állandó közelségben legyek, kórházhoz, orvoshoz, gyógytornászhoz. Távoli unokatestvéreim disszidálása folytán ürült meg az a Kissvábhegyi lakás, ahol végre együtt lehetett a család.

A csodálatosan burjánzó, elvadult kert közepén álló villában eredetileg 4 lakás volt. Családi háznak épült, 3 generáció számára a 20-as (1920!) években. minden gyerekkori nyűgöt, keservet, a rengeteg családi zűrt, elfeledtetett az a gyereksereglet, amely hatalmas kertjében tavasztól őszig összegyűlt benne nap mint nap. Nyári napokon csak egy-egy almáért, zsíros kenyérért látogattunk be a lakásba.

2 és 1/2 éves voltam ekkor, mindazt amit 5 éves korom előttről mondok, csak elbeszélésből tudom. Igazán csak 10-es éveim utánra emlékszem. 5 és 10 éves korom kőzöttről vannak kicsit zavaros, töredezett emlékeim. Óvodába csak az utolsó évben jártam, pontosabban kiskocsin toltak, mert nagyon lassú és bizonytalan volt a járásom. Kb. így érkeztem a Kissvábhegyre. Azóta "végiglaktam" Budapestet.

Minket nagyanyám (ott lakott az elsőn) és a sűrűn változó "háztartási alkalmazottak" neveltek. Ezek férjhez menés előtti parasztlányok voltak, ott laktak velünk a "cselédszobában". Később már csak bejárónőink voltak. a szaporodó család kezdte kinőni a nem kis lakást. Rövid ideig a Dédi is, apám nagyanyja nálunk lakott. Szüleinket hétköznap alig láttuk. akkor még a szombat is "fél" munkanap volt.

Anyám még egy ideig kijárt Csepelre, ahol fiatal kora ellenére, rejtélyes módon, főorvos volt. Később megszerezte a helyi körzeti (házi) orvosi állást. Apám Óbudán volt zenei általános iskolai tanár. Kodály még élt, az ö találmánya és szívügye volt ez a szakosított iskola típus. Az MTA nyugalmazott elnöke rendszeresen látogatta ezeket az intézményeket. Még vidékre is el-eljárt. Mi tagadás, az idős mester, Bartók személyes jó barátja, szerette egy kicsit ünnepeltetni magát.

Apám délután még hangszeres zenét is tanított. Soha pénze nem volt, költekező életmódját anyámtól kapott plusz pénzekből fedezte. nem ivott, csak étterembe, cukrászdába, moziba járt. Gyakran taxival.

Legénykorában hozzászokott a luxushoz.

Apai nagyapám ugyanis jól kereső színpadi szerző, később Hollywoodban forgatókönyvíró volt. Még felnőtt korában is pénzelte egy darabig. Később mint szabadfoglalkozású zenész is jól keresett. Csak a forradalom (1956) évében vállalt állást és nem vette tudomásul, hogy egyik napról a másikra kisfizetésű állami alkalmazott lett.

Keveset, de nagyon intenzíven foglalkozott velünk.

Húgom szerint besúgó volt. Ki tudja? Állásnélküli zenésznek lenni, az éjszakai életben forgolódni, egyszerre vezetni templomi és munkáskórusokat, veszélyes, ingoványos terep. Előfordulhatott, hogy szívességet kértek tőle . . .

Hétköznap éjszaka jött haza. Nem csak a luxust, az éjszakázást is megszokta. Sakk-klubba, kan bulikra, ki tudja még hova-mindenhova járt. Az egész család aludt már. Ha mégis ébren volt valamelyikünk, haragudott. Egyedül akart lenni. Olvasni, sakkozni. Alvásigénye alig volt, mellére hullott könyvvel és szemüvegével horkolt, kiáltozott álmában. Hajnalban indult dolgozni és egész napos kóborlására.

Amíg végleg össze nem vesztek, anyjának rendetlenkedő, de hűséges kisfia volt. Ha nem kellett korán kezdenie az óráit, nála kezdte a napot. Bevásárolt neki, együtt reggeliztek. de azt hiszem, majd mindennap meglátogatta. Ő hozzánk csak nagyon ritkán jött, nem is nagyon jöhetett, praktice ki volt tiltva. Kivéve Húsvét, Karácsony. Nehéz természetű asszony volt. Egy "gyógyult" alkoholista. Béke legyen vele..

Vasárnap korán reggel hangos zongora szóra ébredt a család. Apám a nagymisére "edzett", korálok. prelúdiumok, (ezeknek a szavaknak pontos értelmét ma sem ismerem), valami ilyesmik, szóltak a bérelt zongorán. Hatalmas hangján énekelt is. Anyám bosszankodott: "Laci, fölébrednek a szomszédok!"

A "tanácsi bérház"-ban egyetlen munkáscsalád, "társbérlő" lakott, aki nem volt rokon. Svábhegy, "úri hely" volt

Ha "premier" volt, újonnan betanított zenét dirigált apám, ki kellett vonulnia az egész családnak a Villányi úti ciszterci templomba. Ismerősei, névtelen zeneszerzők egyházi darabjai, miséi mellett, a sokszólamú gregorián darabok voltak a kedvencei, aminek betanítása zeneileg képzetlen, kotta- és latintudás nélküli kórustagokkal nem volt kis feladat. Ezekre az alkalmakra nagyon büszke volt.

Általában taxival mentünk, sokszor kettővel. Apám előre ment, aki már útra kész volt a gyerekek közül magával vitte. Neki még be kellett énekelnie a kórust, vagy egy nehezebb részt átvenni. Mindig hiányzott egy gomb, a ziherájsztű kapott nélkülözhetetlen szerepet. Tiszta inget kellett keresni. valamelyikünknek. Zűr kapkodás. Anyámnak nem volt ínyére, de ebben apám nem adott akkor még engedmény.

Később már csak engedményeket adott, anyám teljesen átvette a család irányítását. Felnőtt fejjel el tudom képzelni, milyen módszerekkel. Apám úgy oldotta meg, hogy a gyerekekkel külön programokat szervezett a korábbi közös családi programok helyett, azt hiszem már elindult a "harc a gyerekekért", amit később egyértelműen anyám "nyert" meg. Ezt a váláskor igyekezett is kamatoztatni.

(Anyám hetek óta élet és halál között lebeg és nem tudom meglátogatni. Nem nagyon mozdulok ki a lakásból, de azért el tudnék menni hozzá. Nem visz rá a lélek. Alszik, eszik, kiül a fotelbe. Kis érettel pár perces sétát tesz a ház előtt. Kontaktusra csak korlátozottan képes. Pár éve kezdett el hanyatlani, addig kitűnően tartotta magát. Úszott, hétvégenként a gyerekeihez járt ebédelni. Élt 87 évet.)

Apám itt a közelben él, a Duna a másik partján, pár kilométerre, tömegközlekedéssel 30-40 perces útra innen. Évek óta nem láttam.

A Kissvábhegyen ma egy fáskamrát nem tudnék venni. Néha ellátogatok az utcába. Semmi sem változott. A házak kipucolva, a fák megnőttek. A csend ugyanolyan idilli, mint gyermekkoromban.

(2007 ősze)

(Anyámat azóta eltemettük, Apámról annyi hír, hogy elköltözött. Egy Pasaréti alagsori lakásban lakik, gyermekkora színterén.)