Tetszett!
száraz oltár
Apró, nesztelen léptekkel, fénytelen viaszarccal, vörös ruhában, szótlanul szomorúan jön értük egy idegen, örökkévaló Halál.
Édesapám emlékére
Sötét, csillagos égbolt. A tó magas partján ült, felhúzott térddel, kezét összefonta lábai előtt. Fodrozatlan, sima tükrét nézte a víznek. Süket csönd. Távol, túl a láthatárról apró felvillanások, de a villámok döreje ide már nem hallik el. Szerette ezt a csendet. Erős háta mögött, mint óriási lánchegységek, fehér falakkal, csipkés sziklákkal egekbe törő élet, az ő élete. Nézi, csak nézi a tó fénylő, fekete felszínét, de a mélyébe lát. Hallgatja a csend süketségét, de évek hangjait hallja benne. Apró, nesztelen léptekkel, fénytelen viaszarccal, vörös ruhában, szótlanul lép mögé a Halál. (Még sosem láttam ilyen közelről a halált. Szomorú, de jellegtelen arca, talán arcvonásai sincsenek, bánatos, nagyon bánatos, meleg, szinte barátságos szemei vannak. „Nem szól és bús arca sem szép, de álmaimra ő vigyáz." After Crying). Időt sem lehet mérni, meddig állt szótlanul mögötte, időt sem lehet mérni, meddig ült előtte, némán, de tudta, érezte, ketten vannak.
- Érted jöttem - szólt végül a Halál. - Apám csak ült mozdulatlanul, a vizet nézte vagy az ég alját a villanásokkal, a csendet hallgatta. - Üres kézzel térsz vissza, - mutatott a háta mögé az életére - ha akarnék, sem mehetnék veled - törte meg a csendet ő is. - Velem kell jönnöd, ha kell, megküzdök Veled, nem félek Tőled - válaszolta a Halál, apám halála - együtt születtünk, együtt éltünk - mutatott ő is apám életére - együtt kell meghalnunk is.
- Nem félek én sem - szólt apám - megküzdök Veled, ha kell.
Tompa, szürke, fénytelen a hajnal, mozdulatlan a levegő. A magas parton békében, egymás kezét szorítva fekszik az én, haláltól legyőzött apám és a halott, apámtól legyőzött Halál, a saját halála. Apró, nesztelen léptekkel, fénytelen viaszarccal, vörös ruhában, szótlanul szomorúan jön értük egy idegen, örökkévaló Halál.
Vissza a főoldalra
Tetszett!


Megleptél!










