Szegény gazdag Mikulás (2/3)

Nem mikuláscsomagokat készítünk. Az ötven év feletti munkanélküli kollégáknak adunk segélycsomagot. Nekik nehéz elhelyezkedni.

 

 

 

Erzsa asszony kérdezgeti Dömét, mi is történt valójában a cégnél. Sebestyén Lajos, a férje utódja, mélyen elrejti a harsány jókedvét, az ebéd alatt is csak félszeg mosolyt sikerül az arcára csalni. Most meg kinn, a műhelyben beszélgetnek a férjével. Nyilvánvalóan azért küldik Dömét forralt borért, hogy kettesben maradhassanak.

- Rendben van, Döme, hozd csak a bort, felforraljuk, ha már annyira inni akarnak. Bár, ha becsiccsentenek, nem tudom, ki vezeti majd a kocsit.
- Ne tessék aggódni, most nem is lesz Mikulás ünnepség.
- Mi nem lesz, fiam!?

Amint kimondja, azonnal rájön a fiú, hogy elkottyintotta magát. Az asszony nem is hagyja annyiban, addig kérdezgeti, amíg Döme megfogja Erzsa asszony kezét, és odavezeti a pamlaghoz.
- Tessék szíves lenni leülni.
A fiú hangjából eltűnik a kamaszos báj, amely pedig rendszerint ott rejtezik minden szava mögött.
- Már nincs mit titkolni, azóta már Miklós bátyám is ismeri a történetet.

Hat évvel ezelőtt visszavonták az építőipari cég auditálására vonatkozóan Miklós bácsi megbízását, mert a forgótőkét a tulajdonos eltőzsdézte, és jobb híján az alvilági körökkel kapcsolatban álló ukrán üzletembertől vett fel készpénzhitelt, melyre maga a cég a garancia. Somorjai, a tulajdonos, tudta, hogy az öreg nem ír alá egyetlen sort sem az auditból, ha nem ismeri annak részletes tartalmát. Miklós bácsinak olyan megérzései voltak, hogy azt követni ép ésszel lehetetlen. Rendszerint gondolatban már jó néhány lépéssel a többiek előtt járt és szórta sziporkázó bon mot-ival tűzdelve tanácsait, mit tehetnek és mit nem. Ilyenkor nem figyelt arra, ki hallja és ki nem, az pedig meg sem fordult a fejében, hogy nem fogadják meg a tanácsait. Húsz évre visszamenőleg még ma is ott lapulnak fejében a főbb számok, a termelési adatoktól az adózásig. Elég, ha ránéz egy számsorra, máris meglátja benne, hol hibádzik. Somorjai nem tudott törleszteni, kénytelen volt bevenni az ukránt üzlettársnak. Érezte, hogy kedvezőtlen változások elé néz a cég, és nem szerette volna, hogy Miklós bácsi végignézze, mint küldik el a régi kollégáit.

 

Döme hangja megbicsaklik.

- Mára húszan maradtunk. Az ukrán a tulajdonosunk. Csak fővállalkozással foglalkozunk, pályázatokat írunk. Lajos bácsi ma adta be a nyugdíjkérelmét. Két hét múlva én is új céghez megyek. Nem mikuláscsomagokat készítünk. Az ötven év feletti munkanélküli kollégáknak adunk segélycsomagot. Nekik nehéz elhelyezkedni. Bocsánat, szinte lehetetlen. Ahogyan a tetőácsok főnöke, Tóth úr fogalmazott, hatvan évesen a nyugdíjhoz és a halálhoz is fiatal, csak a munkavállaláshoz öreg. Pedig az ötödik gyereke még csak tízéves. Fel kellene nevelnie.

Lassan kész a forralt bor, és viheti Döme az öregeknek a műhelybe. Az a mai csomagkészítés lesz az utolsó. Valamivel el kellene terelni a férje figyelmét.

- Döme fiam, bújj csak bele ebbe a Mikulásjelmezbe. Azt mondod, hogy a csomagokat mások hordják ki? Ha lenne kedved, és nincs más programod, örülnék, ha te lennél a Mikulás, aki az unokáimnak kiviszi a csomagokat. Vállalod? Rendes gyerek vagy. Hidd el, nem leszek hálátlan. Elviszünk kocsival, és utána hazafuvarozunk.

Döme magasabb Miklós bátyjánál, meg jóval vékonyabb is, mégis úgy áll rajta a jelmez, mintha ráöntötték volna. Nézegeti magát az előszoba tükrében. Ha lúd, legyen kövér.

- Nem baj, ha felveszem a parókát és a szakállt is?

- Csak nyugodtan, fiam. Legalább abban viszed ki az öregfiúknak a bort. Addig összeírom, hogy melyik unokámnak mit kell mondanod.

 

Pár perc múlva a Mikulás teljes díszben átvonul a kerten, kezében egy kancsó borral és két bögrével.

Az ablakon át a téli nap éles fénye beragyogja a nappalit. Erzsa jegyzettömböt és a tollat vesz elő. Felírja a hét unoka nevét. Mit is mondjon nekik a Mikulás?

Fél óra alatt gömbölyű betűkkel a hét papírlapon ott a hét gyereknek szóló szentencia.

Az asszony mégsem érez örömet. Az ajándékokat már összekészítette, csak az édességeket kell melléjük tenni, és rátűzni a neveket, a szentenciákkal, hogy el ne tévessze a piros ruhás.

„Ahogyan a tetőácsok főnöke, Tóth úr fogalmazott, hatvan évesen a nyugdíjhoz és a halálhoz is fiatal, csak munkavállalóként öreg. Pedig az ötödik gyereke még csak tízéves."

Atyaisten! A Tóth Feri!

Öt évvel ezelőtt, késő ősszel, tetőt javított náluk. Miklóssal úgy beszélgettek, mintha ezer éves barátok lennének. A munkájáért nem fogadott el egy vasat sem, mert a Főnök úr mindig olyan rendes a munkásokkal. Nehezen sikerült rábeszélni, hogy legalább egy kávét igyanak meg. Megmutatta a gyerekei képeit, meg a három unokáét. „Erzsa asszony, csak értük érdemes élni. Hogy mindenük legyen. Hogy tanulhassanak."

Ha jól emlékszik, Tóth Feri Ceglédbercelen lakik.

Belenyilall a derekába. Mindig a dereka bánja, ha gondja van.

Felhívja a gyerekeit, alig néhány szót vált velük. Sebtében leteszi a telefont, és nagy adag erős kávét főz. Ha jól sejti, erre lesz szüksége a két jó barátnak is, kinn a műhelyben.

Süteményt is tesz a tálcára a kávé mellé.

Valamennyi csomag szállításra kész. A jól végzett munka fáradtságától elpilledt férfiak megörülnek a feketének. Miklós azonnal előveszi a dugi szivarjait, és megkínálja a két vendéget. Felesége kivételesen nem szól egyetlen szót sem, pedig a műhely levegője már telített a cigarettafüsttől.

Megszólal Döme telefonja. Alig néhány szót vált a hívóval.

- Öt percen belül itt lesznek a fiúk. Kész az útitervük, két órán belül minden csomag célhoz ér. Kivéve Tóth úrét. Nem baj, ha oda később megyünk? Esetleg holnap?

- Nem baj, hagyd csak itt, majd mi eljuttatjuk. 

Erzsa asszonyra kérdőn néz a férje, ám szokása szerint nem kérdez semmit.

Három fiatalember érkezik, és húsz perc alatt felpakolják a csomagokat, megesznek egy-egy süteményt, s indulnak is.

- Velük megyek, Erzsa néni. Hat órára visszajövök.

- Rendben, fiam, menjetek csak.

Kinyitja az ablakot, kell egy kis levegő.

Hirtelen esteledik. A nap korán húzza magára felhőtakaróját, hogy a sötétség jótékony leple alatt elindulhasson végre szánján a Mikulás, hiszen milliom gyerek várja szerte a világon.

Sebestyén Lajos is kászálódik. Ha eléri a négyhúszas buszt, fél hatra hazaér.

- Gyere, szívem, ideje megvacsorázni.

Erzsa három terítéket tesz az asztalra.

- Megkértem Dömét, hogy legyen ma este a Mikulásunk. Hatra visszajön. Gondolom, éhes lesz.

Miklós nem figyel, szórakozottan kimegy kezet mosni a fürdőszobába, megigazítja a haját. Igaz, már hófehér, de még mindig sűrű, vastag, erős szálú. Sebestyén már majdnem kopasz. Sokat idegeskedik, azért akar nyugdíjba menni. Mit is mondott, hogyan hívják az ukrán tulajt? Vitalij... Vitalij Szrednyik. Ismerős a név, csak tudná, hogy honnan.

A Somorjai húzásain nem csodálkozik. Szereti a pénzt, csak esze nincs hozzá, hogyan kell megforgatni, és pénzből csinálni még több pénzt. Középvezetőként is lefelé tapos, felfelé nyal típusú, miért változna meg a hatalomtól. Érdekes, az üres fejű, üres lelkű emberek kivetkeznek magukból, ha felviszi az Isten a dolgukat. Semmi nem elég nekik, pedig két szelet tisztességes méretű rántott szeletnél többet úgysem tudnak megenni. Jóízűen megenni.

Emlékszik, a franciáknak adtak fogadást a kilencvenes évek közepén. Roskadozott a svédasztal a sok finomságtól. Az orosz vörös kaviártól kezdve a lazacig, a francia sajtoktól a borjú bécsiig széles volt a választék. Somorjai annyira falta az ételt, mint aki egy hete éhezett. Utolsónak a töltött káposztát szolgálták fel, addigra azonban drága barátunkba nem fért már egy falat sem. Képes volt ételdobozt kérni a felszolgálótól, hogy hazavihessen legalább két adagot, mert nagyon finom, s asszonya is megenné. A francia igazgató észrevette a manővert. Kedvesen odaszólt, hogy tortát is vigyen, a dobos a legjobb.

Szóval ennek az éhenkórász Somorjainak semmi sem drága. Úgy akar élni kishal létére, mint a cápák. Elpókerezi a céget. Szélnek ereszti a jó gárdát, Tóth Imrét, Szabó Szilárdot, Üveges Balázst, Kóródi Pistát, az ácsok, a kőművesek, a villanyszerelők és a gépészek vezetőit. Meg a teljes szakmunkás állományt.

Szórakozottan törli a kezét.

Persze, Erzsa szokás szerint folyamatosan mondja a magáét. Már immunis, nem is hallja az asszony szavát. Úgyis megismétli vacsora közben. Többször is.

A terített asztalhoz ül. Felesége máris hozza a citromos teát, és maga is leül. Nagy a választék, sajt, vaj, párizsi, lángolt kolbász, szalonna, paprika, paradicsom. És hat zsemle. Fejenként kettő. Miklós mindig elfelejti, hogy a magas cukra miatt két zsemlénél többet nem ehet.

Beállít Döme, kissé csapzottan. Még mindig a Mikulás jelmezben van, igaz, gyűröttnek néz ki. Hétpróbás széltoló. Szótlanul eszik. Gyors, határozott mozdulatokkal szeli ketté a zsemléket, vajazza, teszi rá a párizsi szeleteket, azok tetejére a kolbászt, és végül a paradicsom karikákat.

Összenéznek a házigazdák, és Miklós kimegy a konyhába újabb zsemlékért. Hiába, már megszokták, hogy szerényen éldegélnek kettesben, amióta a gyerekek kirepültek.

Hálás Döme az újabb zsemlékért. A harmadiknál már kevésbé sietős az evés.

- Siettem ám vissza, csak felugrottam a barátnőmhöz. Buliba megyünk, mondtam, majd később csatlakozom, menjen el nélkülem.

- Ha dolga van, miért nem mondta?

- Á, ez nem dolog, Erzsa néni, hanem szórakozás. Reggelig tart a buli, lesz elég időm odaérni. Egyébként is nagyon szeretem a gyerekeket.

- Hálás vagyok neked. Egyél csak, mi addig átöltözünk.

A fiatalember már nyugodtabban falatozik. Közben nézelődik. Szép ez a ház. A földszinten nappali, konyha, fürdőszoba, vendégszoba. Az emeleten a hálószobák vannak.

Mintha egy igazi múzeumban lenne. A konyhán kívül mindenütt antik bútorok. Restaurálva, újrafényezve. Az a hat festmény a nappali falán, megér vagy kétmilliót. A szőnyegek is értékesek. Makulátlan a tisztaság. Sehol egy porszem. Tudnak élni, állapítja meg magában, és kiveszi a kosárból az utolsó zsemlét. Hosszú az idő reggelig.

 

- Látom, tetszenek a bútorok. Fillérekért vettük a bizományiban, és a férjem restaurálta. Tudod, az apósom asztalos volt, tőle tanulta a szakmát. Egészségedre a vacsorát! Leszedem az asztalt, és indulhatunk. Ma a legkisebb fiunknál lesz az ünnepség, Vecsésen. Tóni légiirányító Ferihegyen, a felesége tanárnő. Náluk van a két legkisebb gyerek, kettő és négy évesek. Taxival megyünk, mert Miki már ivott. Mind a hét gyerek csomagján ott a nevük és a szentencia, amit fel kell olvasnod.

Erzsa asszony nagyon csinos. Sötétkék kosztüm, fehér blúz, arany kitűző, halvány smink. Férjén egy árnyalattal sötétebb kék öltöny, fehér ing és mélyrózsaszín nyakkendő. Ilyen szeretne lenni úgy ötven év múlva. Ahhoz olyan feleség kellene, amilyen Erzsa asszony. Csakhogy Enci, ha ezer évig él, akkor sem lesz belőle még csupán hasonló feleség sem. Enci garzonjának konyhájában csak két teríték van, meg egy füzet a közeli éttermek és pizzériák telefonszámaival. Legtöbbször kínai ételt rendel, házhoz szállítják dobozban, és elmosogatni is csak az evőeszközt kell. Praktikus. Időtakarékos. Hiszen plázázni, vásárolni időigényes tevékenység.

Harmincöt perc alatt kiérnek Vecsésre. Ötven éve divatos kockaház előtt állnak meg. Az idős házaspár becsenget. A taxis tesz még egy kört, mert a Mikulás menetrend szerint csak tíz perc múlva érkezik. Dömét izgalom fogja el. Még sohasem volt Mikulás. Nehéz bevinni a hét csomagot.

 

 

 

Folyt. köv...

Első rész...

 

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Yolla
#3. 2013. május 31. 22:08
Köszönöm, kedves Radmila
előzmény: Mara hozzászólása, 2013. május 31. 21:53
Mara
#2. 2013. május 31. 21:53
Fordulatos, jól feldolgozott történet.
Szeretettel gratulálok: Radmila
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek