Szegény gazdag Mikulás (3/3)

Látjátok, mennyi ajándékot hozott a Mikulás bácsi? Mindene elfogyott már, pedig még vinnie kellene más gyerekeknek is ajándékot...

 

Tóni, a házigazda komolyságával tereli a Mikulást a nappaliba, ahol már a kicsik és a nagyok kellő izgalommal várják. Janka nagyapjához szalad, befészkelődik az ölébe:

- Tudod, papa, most te is láthatod Mikulást, mert eddig mindig lekésted.

Zoli, a középső fiú, átveszi az irányítást. Középre húz egy fotelt, leülteti Dömét.

- Gyerekek, gyertek, énekeljetek a Mikulásnak, addig pihen egy kicsit, mert nagyon messziről jött.

Az aprócska népség odaül Döme lábához, és kissé döcögve, kissé hamisan, de nagy lelkesedéssel dalolnak. A legkisebb felmászik az ölébe, és huzigálja a szakállát.

- Jól van, srácok, gyere le Micóka a Mikulás bácsi öléből, mert így nem tudja átadni nektek az ajándékokat!

Sorra Döme kezébe adja a csomagokat, melyekről a fiatalember kellő komolysággal leveszi a feliratot, és felolvassa a szentenciákat. Kor szerint, a nagyoktól lefelé, sorra kerül mindenki. A kötelező mikuláscsomagon kívül valamennyien hasznos ajándékokat kapnak. A legidősebb már nyolcadikos, laptopot rejt a csomagja. A hetedikes fiatalember bokszkesztyűket kap. A hatodikos zongoraművész palánta, vaskos zenei lexikonnal lesz gazdagabb. A negyedikes angol nyelvi kazettákat és szótárt kap. Az óvodások társasjátékokat, a legkisebb pedig, a kétéves, távvezérlésű autót birtokolhat. Ki mosolyogva, ki megszeppenve hallgatja a neki szóló szentenciákat.

Hiába tudja Döme, hogy ez csupán egy játék, valamiért mégis meghatódik a gyerekek csillogó, örömteli tekintetétől, és amikor a kétéves cuppanó puszit ad az arcára, könnybe lábad a szeme. Alig látja Lizát, Miklós bácsi legidősebb gyermekét, aki középre áll:

- Gyerekek, mielőtt elkezdtek játszani az ajándékba kapott játékokkal, meg kell veletek beszélnem valamit. Látjátok, mennyi ajándékot hozott a Mikulás bácsi? Mindene elfogyott már, pedig még vinnie kellene más gyerekeknek is ajándékot. Mi lenne, ha segítenénk neki, és mindannyian adnánk valamit, amire már nincs szükségünk? Én is elhoztam magammal a Jancsi bohócot, amit majdnem harminc éve kaptam. Tessék, Mikulás bácsi, vidd el egy jó gyereknek.

A nagyobbak előre készültek. A Mikulás előtti papírdobozba tették a felesleges játékaikat, kismozdonyt sínekkel, társasjátékokat, kártyát, mesekönyveket, gyermekdal kottákat. A kicsik enyhe szülői ráhatással csokoládémikulásaiktól szabadulnak meg.

Egyedül a kétéves szöszi bazsalyog, szájában a cumijával. Elmélyülten játszik a vadonatúj autójával, amelyet sikerül benavigálnia a kanapé alá. Lehasal, megpróbálja kiszedni, de nem éri el. Felpattan, odamegy a Mikuláshoz. Megáll előtte, kikapja a szájából a cumit.

- Nem kejj!  - mondja és bedobja a dobozba, a többi holmi tetejére. Megragadja a Mikulás kezét és húzza magával.

Döme eléri kezével a kanapé alatt landolt kisautót. A két óvodás is csatlakozik hozzájuk és másfél óráig elmélyülten játszanak négyesben.

Kilenc órakor a kétéves édesanyja robbantja a társaságot. Legrosszabbul Döme viseli a dolgot. Nagyon jól elvan a gyerekekkel, először nem is érti, miért kell abbahagyni a játékot.

Hazafelé is taxival mennek. Erzsa asszonyt Miklós bácsi az anyósülésre ülteti.

- Hol van az a buli, Döme? Elviszünk.

Amint felesége beszédbe elegyedik a sofőrrel, közel hajol a fiatalemberhez:

- Tudom már Döme, ki az a Vitalij Szrednyik. Tegnap tartóztatták le pénzmosásért. Honnan tudom? Zoli fiam ügyész. Ő írta alá a letartóztatását. Jobb, ha új munka után nézel. Holnap Tóni Sebestyén Lajossal elviszi a Mikulás csomagot meg a gyerekek játékait Tóth Imrének Ceglédbercelre. Micóka cumijával együtt.


Döme megígéri Miklós bácsinak, hogy Tóth Imrének hamarosan eljuttatja a csomagot, majd beszáll a taxiba, és fél óra múlva már a buli színhelyén van. Tele mindkét keze, egyikben a műanyag szatyor, benne a cég küldeménye, másikban a papírdoboz, Miklós bácsi unokáinak ajándékaival.

Pár perc múlva megérkeznek a barátai, a szállító Mikulások, akik jót derülnek Döme ruházatán, a kissé megviselt mikulásjelmezen.

A bulizók hangulata már az eget veri, a szomszédok meg a közfalakat. Modern dübörgő zene szól, nem lehet mellette beszélgetni. A kommunikáció mutogatásból áll, ám erre csak a józanabbak képesek. Döme barátnője rendesen beszívott. A fiú azt sem tudja, merre meneküljön, mielőtt észrevenné a lány.

Semmi kedve ehhez az egészhez, főleg a kisgyerekek körében játékkal töltött idő után. Borzasztó nagy a kontraszt.

Balázs, az egyetlen szingli barátja, szintén borús homlokkal jár-kel a zsúfolásig telt két és félszobás panellakásban. Int neki, hogy menjenek ki az erkélyre, elszívni egy cigarettát.

- Ittál már alkoholt? - kérdi a mokány, széles vállú fiatalembertől, akiről kevesen tudják, hogy fekete öves karatés.
- Miért, te ittál? - kérdez vissza a barátja, és ezen jót nevetnek.
- Mi lenne, ha lelépnénk? Elvihetnénk Tóth Imre csomagját Ceglédbercelre.

Balázs csak bólint, és tíz perc múlva a tízéves Opeljén száguldanak a gyér forgalmú főúton. Halkan dorombol a kocsi motorja, lehet mellette beszélgetni is, aludni is, ahogyan a kedves utas akarja.

Döme mégis a beszélgetést választja, és elmeséli a Mikulás szerepének történetét, a vacsorától kezdve egészen a kicsikkel való autózásig.

- Tudod, olyan biztonságban éreztem magam, mint gyerekkoromban. Meleg, barátságos, családias este volt. Remélem, ha megérem Miklós bácsi korát, nekem is hasonlóban lesz részem.
- Jól van, álmodozz csak, de jobban örülnék, ha azon törnéd a fejed, mit szólnak Tóthék, ha este tizenegy felé beállítunk hozzájuk.
- Biztosan nézik a tévét, és örülnek, hogy valaki gondol rájuk.
- Naiv vagy barátom, nem minden az, aminek látszik.
- Lehet, hogy naiv vagyok, de Miklós bátyám nem az. Állítólag Tóth a legjobb munkavezető, az ácsok dolgoznak a keze alatt. Öt gyereke van, a legkisebb még általános iskolás. És most, közel hatvan évesen, munkanélküli lett.

Alig vannak úton vagy húsz perce, amikor az út szélén villogó rendőrautó mellől valaki zseblámpával köröz, hogy álljanak meg.

Az egyenruhás egyedül intézkedik, a társa benn ül a kocsiban, és csak figyel. Gyűjti az információkat a beépített képernyőről, vagy hallgatja a fülhallgatón keresztül a központi irányítót, és rá-ránéz a társára.

Balázs magabiztos, most nem lépte túl a sebességet, egyébként is, kinek mi köze a vezetési stílusához. A rendőr azonban nem rendelkezik humorérzékkel, ezért megszondáztatja őt is és az utasát is. Döme is elengedi magát, és poénkodik, hogy milyen sokba kerül állam bácsinak a két feleslegesen elhasznált szonda. Meglengeti a mikulás ruháját:

- Nem látja, hogy Mikulás vagyok? Még ajándékot kell kivinnem, ha lehet tízig oda akarunk érni.
- És hol lenne az az oda?
- Ceglédbercelen, Tóth Imrééknél. Az ácséknál. Azt ne mondja, hogy ismeri őket.
- Pedig mondom . Maguk is jobban tennék, ha hazamennének. De nem Bercelen laknak, hanem Csemődön, a szomszéd faluban. Onnan ismerik meg, hogy előttük áll a legtöbb kocsi. Eredjenek, ha annyira menni akarnak.

Összenéznek a fiúk. Híres vagy hírhedt család a Tóthéké, nehéz eldönteni. Döme szeme sarkából figyeli barátját, hátha javasolja, hogy forduljanak vissza. Mintha kihallatszanának a gondolatai, Balázs azonnal fennhangon válaszol:

- Szó sem lehet róla, hogy holnap újra elinduljunk. Ma legalább annyira jó mulatság Télapónak lenni, mint holnap lenne.
- Mikulásnak lenni.
- Annak is. Tegyél be egy kazettát. Hallgassunk zenét, mielőtt elalszol mellettem.

A Hold kék fénnyel árasztja el a hólepte tájat. Néhány kóbor őzsután kívül - melynek csak a nyomait látni -, semmi sem mozog a tájon, mintha kihalt lenne, amerre csak a szem ellát. Döme percekig lehunyt szemmel pihenget, be nem vallaná, hogy alszik.

A településtáblánál Balázs felébreszti az utasát.

- Koncentrálj, öregem, mert meg kell találnunk a Tóthék házát.

Lassan gurulnak a kocsival a kihalt utcákon. Időnként kutyák csaholnak, megszokásból. A falunak lassan vége. Az utolsó keresztutcában nagy fénnyel kivilágított, puccosan díszített háromszintes ház terpeszkedik. Előtte, az utcán, a legkülönbözőbb évjáratú Mercedesek állnak.

Megörül Döme.

- Végre megtaláltuk!

Balázs már kevésbé örül. Az utca elején leparkol, orral az országút felé, hogy akadálytalanul elinalhasson, ha úgy hozza a sors.

A cégcsomagot Balázs, a papírdobozt Döme viszi. Lábuk alatt ropog a szűz hó. Nyolc autót számolnak meg. Régóta itt lehetnek, mert autónyom nincs egy szál sem a hóban.

Éppen csengetni akarnak, amikor árnyék vetül eléjük, és rossz magyarsággal érdeklődik, kit keresnek.

Balázs nem látja, csak a bőrén érzi, hogy a hátuk mögött is áll valaki. Lassú mozdulattal leteszi kezéből a csomagot és két karját lazán összefonja a mellkasán.

- Szép jó estét, uram. Tóth Imrét keressük. A Mikulás hozott neki egy csomagot. Meg a gyerekeinek is egyet. Küldjék ki, kérem, hogy átadhassuk, és mennénk is tovább. Mindjárt reggel lesz, és még sok a dolgunk.

Az ütésre emelt lapátnyél elől könnyen elszökken, és bal kézzel Dömét a közeli kocsi melletti hókupacra löki.

Az utca végén, a kerítés árnyékában megáll egy autó. Nem világít, mintha bujdosna. Nem száll ki belőle senki. Várakozik.

Hirtelen csend lesz. Még az eresz is elfelejt csepegni.

Három méretes alak lép ki a ház mögül, és nagy robajjal Balázsra ront. Döme az egész verekedésből szinte semmit sem lát, csak hadonászó karokat, rúgásra emelt lábakat, majd nyögéseket hall, néhány pillanat múlva felbődül egy kocsi motorja, és az egész zsákutca neonfényben úszik.

- Rendőrség! Senki se mozduljon! Tegyék fel a kezüket!

Tizenkét kommandós lép ki a parkoló kocsik árnyékából. Öt perc múlva a két fiatalemberen kívül csak a nők és az időközben felriadt gyerekek maradnak a helyszínen.

Ismerős hang érdeklődik:

- Sikerült átadni a csomagokat? Nicsak, a Mikulás meg elesett? Jöjjön csak, Tóthné asszony, ezek a derék fiatalemberek a férje cégétől hoznak mikulás ajándékokat. Kár lett volna megverni őket. Igaz, Tóth Olga Szrednyikova?

A visszaúton csendben van a két fiatalember.

Éjjel egyre érnek a főváros határába.

- Megmondjuk az öregeknek? - kérdi Döme, még mindig sápadtan.
- Kár lenne, úgyis tudják - sandít rá vezetés közben a barátja.

Megszólal Döme mobilja.

- Szevasz, Mikulás! Klasszak voltatok. Nélkületek nem lett volna okunk letartóztatni Szrednyik bűntársait.
- Szia, Zoli. Szóval mi voltunk a csalétkek?
- Ne fogalmazz ilyen keményen, barátom.
- Elárulod, mi van Tóth Imrével?
- A vendégszeretetünket élvezi. Ő segített Szrednyiknek átjátszani a céget.
- Akkor...
- Nincs akkor. Gyertek egyenesen Apámhoz. Titeket most ott vár a Mikulás. Két üveg konyakkal.

 

 

 

 

 

 

Előző rész...

Első rész...

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#7. 2013. június 1. 15:26
Most már tehetnél fel valami nagyon sz... bocsi, rossz írást, mert a végén rajongód leszek :-)))
előzmény: Yolla hozzászólása, 2013. június 1. 14:39
Yolla
#6. 2013. június 1. 14:39
Szia, Eliza!

Örülök, ha megleptelek a végkifejlettel!

Üdv: Yolla
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2013. június 1. 14:28
Eliza Beth
#5. 2013. június 1. 14:28
No, kezdhetem újra, mert mire végigolvastam mindhárom részt, kijelentkeztetett a rendszer :-(((

Nem hittem volna, hogy krimi lesz belőle, jól átvertél, de nagyot csattant a végjátékod, mivel én más, tragikusabb történésekre számítottam. Ügyes megoldás. Remek lett, gratulálok!
Eliza Beth
#4. 2013. május 19. 22:24
3/3? De hol a 2/3 és az 1/3???
Yolla
#3. 2013. május 18. 13:41
Köszönöm, kedves Mara!
előzmény: Mara hozzászólása, 2013. május 18. 12:57
Mara
#2. 2013. május 18. 12:57
Szeretettel gratulálok: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek