Szegénység- állapot vagy bűn?
Van, aki támad, van aki alkoholba, drogokba menekül. Felmerül a kérdés: bűn a szegénység vagy állapot?
A szegénység a lexikonok szerint az, amikor az alapvető emberi szükségletek, mint a tiszta víz, táplálkozás, egészségügyi ellátás, ruházat és biztonságos menedék, lakás nincsenek biztosítva az egyén számára. Relatív szegénységről beszélünk akkor, amikor kevesebb forrással vagy jövedelemmel rendelkezik az ember, mint mások, egy társadalom vagy ország átlagához képest. „A mexikói kormány szegénység elleni programja feltételekhez kötötte a segélyt: csak azoknak a szülőknek folyósítja, akik iskolába járatják gyerekeiket. Ennek immár egy évtizede. Azóta a modellt több mint harminc állam alkalmazza - köztük fejlett országok is." olvasható az egyik internetes portálon, amerikai forrásokra hivatkozva. Az antropológusok által végzett kutatások azt bizonyítják, hogy a tartós mélyszegénység legfőbb okai bizonyos szocializációs és kulturális jellegzetességek: az alkoholizmus, az iskolakerülés, a macsó értékvilág, és egyéb, a szegény családokban nemzedékről nemzedékre szálló szokások, amely lehetetlenné teszik a felemelkedést. Mindez természetesen Mexikóra jellemző, nem Magyarországra. Vagy még is? Ha körülnézünk saját portánkon, ugyanezeket a jellegzetességeket itt is megtaláljuk. Megoldás lehet a szegénységre, a jegy-rendszer? Vagy, ha a családok a segélyt kártyán kapnák? Több maradna otthon a családnak esélyt adva a gyermekeknek, hogy ne érezzék kirekesztve magukat ruházatuk, hiányos felszerelésük miatt, vagy ugyanúgy alkoholra menne el a pénz?
A 2010-es évet az Európai Parlament és a Tanács 1098/2008/EK határozata a Szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évévé nyilvánította. Bár az Unió a világ egyik leggazdagabb térsége, de ennek ellenére lakóinak 17%-a nem rendelkezik az alapvető szükségletek kielégítéséhez szükséges forrásokkal. Hiszen, szegény és kirekesztett nem csak az lehet, aki fejlődő Afrikai országban él, bárkit is érintsen a szegénység és a kirekesztés, az a társadalom egészére kihatással van.
Az Európai Unió célokat fogalmazott meg kiadványában, mellyel a szolidaritást, a társadalmi igazságosságot és a befogadóbb társadalom iránti elkötelezettségünket kívánja megerősíteni.
Többek között a következő célokat kell közösen elérni:
- Bátorítani kell a társadalom minden szegmensét, hogy részt vegyenek és politikailag elkötelezettek legyenek a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben európai és helyi szinten, a köz- és magánszférában egyaránt;
- Ösztönözni kell az európai polgárokat arra, hogy részt vegyenek a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemben;
- Hallhatóvá kell tenni a szegénységben és kirekesztésben élők véleményét.
- Együtt kell működni a szegénység és társadalmi kirekesztés ellen küzdő civil és nemkormányzati szervezetekkel.
- Segíteni kell a szegénységhez és a társadalmi kirekesztéshez kapcsolódó sztereotípiák lebontásában.
- Elő kell segíteni egy olyan társadalom megteremtését, amely lehetőséget nyújt a minőségi életre, jólétet és esélyegyenlőséget biztosít;
- Erősíteni kell a generációk közti szolidaritást, és biztosítani kell a fenntartható fejlődést.
Saját tapasztalat alapján azonban azt mondhatom, hogy egy szerető családi háttér, barátok és a maximális támogatás,- ami nem feltétlenül az anyagiakat jelenti -százszoros erőt adhat a mindennapi élet problémáinak megoldásában, feldolgozásában. Tanulás, kitartás, erő és bárki kiemelkedhet a szegénységből. Ez a legfontosabb.
Vissza a főoldalra
Most például előkerestem volna egy svájcban kiadott , ottani író könyvét, hogy pontosítsam a választ.
A lényeg. Sváci irodalomkedvelő barátaim időnként könyveket is hoznak, s az egyiken nagyon meglepődtem.
Mórczi világ, csak éppen a hegyekben, s persze a bankvilág térhódítása előtt
Egy család története az életben maradásért.
De említhetem a Sinka féle fekete bojtárt, és még sok egyebet.
A lényeg a kitartó tisztes küzdelem
A kérdésre válaszolva, van kiút a szegénységből. Saját erőből éppen úgy, mint segítséggel.
Viszont akarat kell hozzá, s ezt jobb ha belátjuk, sokakból hiányzik.
Jut eszembe, az önfeláldozás is szerepet játszhat olykor. Sántha Ferenc, Sokan voltunk c. novellája pl erről szól.











