Szerelmi vallomás

Szerelem határon nélkül

Szia Drága! 

Régóta gondolkodtam már ezen a dolgon, és úgy éreztem, mindenképpen el kell mondanom Neked valamit. El kell mondanom, be kell vallanom azokat az érzéseket, amelyeket már télen is érezni akartam, amit mindig érezni szerettem volna, s amiben talán a hideg gátolt meg, hogy érezzem...

Egy vallomással tartozom Neked!

Alig vártam már a tavasz első pillanatait, alig vártam már, hogy az első napsugár életre keltse a szívem, hogy a melege olvassza fel bennem a kábulatot, amivel a tél megbéklyózott. Szerelemre vágytam, valakinek a közelségére, akiben megtalálom azt, amit korábban nem kaphattam meg. Rád vágytam mindig! Téged kutattalak, Téged kerestelek, nélküled csak céltalanul kóboroltam a világban, nem találtam a helyem, nélküled nem volt értelme a létezésemnek...

Bolyongásom azonban véget ért, mert egy nap gyémánt fénye csillant a szemembe! Te voltál az, Te, megismertelek, megismertem a Jeleket, olvasni tudtam belőlük, és vágytam Rád, a káprázat eszemet vette teljesen! Repülni vágytam, szállni a széllel, akartam, hogy csókolhassam végre ajkaid, akartam, hogy érinthesselek, kívánni kezdtem a Tested, kívánni a gyönyört, mely lényedben lakozik, kívánni kezdtelek Téged!

Minden egyes nap minden egyes órájában csak Te jártál a gondolataimban, Te töltötted ki azt az űrt, ami a lelkemben, a szívemben lakozott, és aminek vágyától valóságos fizikai fájdalmat éreztem. Nagyon rossz volt egyedül, nagyon rossz volt érzések nélkül, nagyon rossz volt vágyak nélkül, nagyon rossz volt szerelem nélkül, és szinte kibírhatatlan volt álmok nélkül! Nem tudom, megérted-e, nem tudom, átérzed-e, és nem tudom, megértesz-e, de a vágyam valós, a vágyam óriási hajtóerő, a vágyam kibírhatatlan, a vágyam maga az életem...

Ábrándozom, ábrándjaim Rólad szólnak, ábrándjaim körbefonnak, átkarolnak, ábrándjaimban Veled vagyok, ábrándjaimban a Tiéd vagyok, szeretkezésünk a világegyetem teremtése, a kezdetek kezdete. Hagyd, hogy beteljesedjen a jóslat, hagyd, hogy átjárja minden sejtünket a kéj, hagyd, hogy együtt sodródjunk az örökkévalóság felé, hogy gyönyörünk betöltse kicsinyke világunk minden zugát, hagyd, hogy elűzzön minden fájdalmat. Engedd át magad nekem, engedd át magad nekünk, hogy beteljesedhessen ez a szerelem, hogy érezhessük egymást, hogy mindent odaadhassunk egymásnak, hogy csak Te, és Én lehessünk...

A méhecske zümmögött még egy kicsit a rózsa körül, és miután az megnyitotta neki szirmait, néhány másodperc után átrepült a másik virághoz, és újra udvarolni kezdett...

A kép forrása