Aktuális
Prev Play Pause Next
A Tormay Cécile Kör lehetőséget adott az író műveinek megismerésére. Az alábbi novella boldogságunk sors általi kiosztását firtatja, és a Viaszfigurák c. novellás kötetben jelent meg 1920-ban.
Május közepe. Mozdulni kell! Ideje! Ideje kerékpárra szállni, vagy csupán gyalog bejárni a helyeket, melyeket az ember annyira szeret. Annyiféle lehet egy túra.
Cizellált korom nem érzem, én sosem leszek néni... csak vénség kérem..
"Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!" /Cyrano/
Néhány hét, és nullavégű
lesz majd, sokadik X-em.
Csak nevetek az anyósviccen.
Mélybarnára festik a hajam.
Közben a lányom, kinek
jó tündér a hivatása, súgja,
Meg fognak veszni érted!
Higgy nekem anya!
Vigyorogva mondom: meg ám!
Veszettség elleni megrendelve,
remélem elég lesz, talán.
Ám az a jó hír, fogytam, de
csak azt veszem észre,
vékonyabb a nyakam,
látszik, lóg a tokám bőre.
Vigasztaló a tudat azért,
hogy pulya lebernyeg,
nem lehet belőle.
De ez még nem elég.
- Hódítani fogsz!
Mondja a vejem nevetve.
Na, ezt a maszlagot,
azért nem veszem be.
Gyertyát gyújtok, a napján,
nem másnak, magamnak.
Kérni fogom tüze varázslatát,
égesse el lelkemről, ami fáj,
a sérelmek kínzó bánatát.
A hitelemet, mely bélpoklos,
rekviráló szerzet. Egyre
éhesebben követeli tőlem
- etess, etess, etess meg.
Mindenem betömöm a szádba.
De új életem, otthonom lesz,
egy csinos, barátságos, meleg,
embereknek való csigaházba.
