Szurdi úr rumbája III. rész

...akkor is, amikor a Bányász sokallotta a létszámunkat, akkor is mi történt? Szurdi úr priccse fejénél, hátát a falnak támasztva mélázott.

A szomszédban öten vannak - mondta közönyös unott hangon. Mert maga megszámolta, vetette felé ingerülten a Bányász.
      - Azt éppen nem, de tegnap este hallottam. A múlt héten még csak hárman voltak, de tegnap este már öten. Egyébként maga is megszámolhatja  - tette hozzá szinte félálomban. Persze attól függ is mi lesz az ebéd. Ez már valóban sok volt a szikár óriásnak, aki amúgy is nehezen követte a köpcös kacskaringóit - rám pillantott, aztán a szuszogó nagyokos felé biccentett - agyára ment a meleg szegény embernek. Szurdi úr szeme csukva volt, nem látta a mozdulatot - majd délben meglátja, mondta álmos elnyújtott hangon. Maga sohasem hisz nekem. Délig pedig meg sem szólalt, azt hiszem megsértődött egy kicsit.

      - Leves után hárman görnyedtünk az ajtó mellett - Szurdi úr a megfelelő időben halkan pisszentett, és számolt. Öt alig hallható koccanás hallatszott a szomszéd zárka felől. Tarthonyáskrumpli, vagy valami ilyesmi - biztos, hogy nem főzelék, azt nem hallani tisztán, suttogta és már ugrottunk is vissza, mert kicsapódott az etető ajtaja. Nem érdekelte a sikere, sőt, mintha elszomorodott volna inkább, s a Bányász is töprengve kavargatta csajkáját. Csodálkozott, hogy tarhonyás krumpli van benne, s végül megszólalt: honnan tud maga ilyeneket..? Néha az az érzésem, maga nem először van ilyen helyeken. Engem is kerülgetett valami hasonló érzés, s lopva Szurdi úrra pillantottam, de jelenlegi állapotában nem illett rá semmilyen csőnadrág, pláne az egygombos zakó. Hiába méregettem semmi jampeces vonás, semmi árulkodó jel, úgy nézett ki, mint egy meggyötört, lestrapált vidéki melós, aki a legforróbb nyárban is vállal duplaműszakot, hogy legyen mit hazavinni a családnak.

      -  "Jóbarát" mintha beletörődött volna, hogy sem veretéssel, sem ostoba szövegekkel, s még ostobább ígérgetésekkel sem megy semmire. Már nem kínálgatott cigarettával, s úgy tűnt felhagy végre a Széna tériekhez való csatolásommal is. Miért mi van abban..? Olyan nagy dolog lenne..? Valahol hátul a sorban maga is elférne. Nem tudom viccnek szánta e, de harsányan felnevetett - élvezte a szellemességét. Még hogy a Széna tériekhez...
      - Ha belemegyek, a következő kérdés már az elrejtett fegyveremre vonatkozna. Mert ki hiszi el, hogy nem rejtettem el jobb időkre. Akkor pedig újra jönnek a 'Kosztosok'.

Ezt a menetet már korábban lezártuk - ettől féltem a legjobban. Eddig sikerült megúszni,  s ahogy telt az idő, már biztos voltam benne a TT nem kerül elő. Megbízható emberre bíztam szinte az utolsó pillanatban. Egy gonddal kevesebb. Maradt elég, éjjelre s a nappalokra egyaránt. A nappaliakhoz idővel hozzászokik az ember, de mit lehet kezdeni a forró éjaszakákkal...? Amikor a szalmazsákból marokszám törek ragad az izzadt testre, és szúr ezer irányból - a Bányász bélgörcsök között kínlódik a szemközti klozeten, hatalmas csizmái szárán méretes kapcák száradnak, s ha véletlenül mégis elaludnék, megrohannak a "szociáldemokrácia" hazai emlékképei, s akkor még nem is beszéltem Gubicsról, meg Menyétkéről, és a félelmetesen őrjöngő Zách Feliciánról, a tébolyult aggról, aki kivont karddal ront királyára - egyetlen leánya vélt megrontójára, és mindeközben valahol a fejem felett Imola zongorázik, és csak zongorázik és zongorázik, pedig csak a csengő visít, mert ébresztő van és fel kell kelni, mert új nap köszöntött reánk, és talán ma végre történik valami..... 

      - Szurdi úr nemigen hitte, hogy egyedül voltam két zárkával arrébb - s ráadásul több hétig. Szemtelenül dicsekedtem, élveztem, ahogy bosszankodik. Először is nyitva volt a bukóablak és fél kanna vizet kaptam én is - egyedül - úgyhogy reggel, rögtön ébresztő után mindig megmosakodtam. Rendesen, ahogy otthon szoktam. Jó rendben van - tele a zárka bolhával, de volt három könyvem is, azokat olvasgattam. Igen...egyszer csak kinyílt az etető és platty, platty, platty - bedobtak három könyvet.
      - Három könyvet csak úgy...? A jó életbe, ide még egyet sem méltóztattak, pedig már itt vagyok ki tudja mióta.

       - Az első egy szovjet regény volt. A volokálámszki országút - híres könyv - hallottam róla, de mindjárt a huszonnyolcadik oldalon kezdődött, ezért hát félre tettem, mert nem szeretem a huszonnyolcadik oldalon kezdődő szovjet regényeket. A harmadikat is félretettem, mert igen nagyméretű, és díszes külsejű volt, ezt szerettem volna legutoljára megvizsgálni. A maradék egy sárga puhafedelű stencilezett vastag iromány - ilyen papíron, ilyen betűkkel készültek korábban mindenféle lázas felhívások és hirdetmények majd háromnegyed éve azokban az októberi napokban az esős, szeles Budapesten.

      - Néztem a piszkos sárga karton fedőlapot, morzsolgattam a könyv durva szürkés lapjait - mindez oly fojtogatóan ismerős. Hiába van nyár - besüt a nap a rácsos ablakon - behunyom a szemem, s érzem a teherautó robogását, az arcomba csapódó októbervégi esőt, érdes a nedves papírkötegek fogása - viszi a szél a szétszórt lapokat, a teherautó robog - másfelé, mint amerre mennem kéne, de kit érdekel. Ez most mindennél fontosabb. Ilyet még nem csináltam, s talán nem is lesz ilyen alkalom soha többé. Tudom várnak odahaza, talán aggódnak is értem, "fegyveres bandák randalíroznak Budapest utcáin. Felhívjuk a lakosság figyelmét...."
      - Anyám fizetéséért mentem a városligeti Ezerjó étterembe, s most össze visszarobogunk a városban néhány hasonszőrű társaságában. Nincs fegyverem, néha kéne, hogy legalább visszapörkölhessek - szórjuk a kötegeket - ők bezzeg jól el vannak látva. Néha lövések közeli házakból, a sofőr ilyenkor gázt ad - kék füst borítja be az utcát, a fiúk kibiztosított fegyverrel kutatják a környező házak sötét ablakait, vadul robogunk az ereszkedő félhomályban. Lassan ránk sötétedik.

     - Sárga kartonfedőlap - egyetemi jegyzet, még ez is - bántam is én, hogy a Szovjet kukoricatermesztésről szól. Szólhat bármiről, stencil - ez a lényeg - csak a papír érdekel. Néhány hónapja tele volt a város hasonló papírokkal, de a betűk nem a szovjet kukoricatermesztésről szóltak. Éppen csak belelapoztam, de már nyúltam a harmadikért, a cifra sötétfedelűért, mert reménykedtem, hogy ez lesz az igazi szórakozás. Lexikon volt - Tolnai, vagy Révai, már nem emlékszem, s annak is Zé kötete, s még annak is csak a fele. Nagy csalódás. De itt találtam Zách Feliciánt az aggot - kivont kardjával, tébolyult tekintetével. Ez is valami. Fontos dolog a történelem.

    - ....Fehérhajú...? Szurdi úr elgondolkodott - valami rémlik, de nem - nem ismerek ilyet, mikor láttad? Hol látta? - szólt közbe a bányász. Itt az emeleten...? Mikor? Már bántam, hogy megkérdeztem. Hónapok óta itt vannak, de nem találkoztak vele. Én meg rögtön az első éjszakán. Ki érti ezt? Szurdi urat erősen izgatta, miért érdeklődöm egy smasszer után, akinek fehér haja van, vagy valami afféle. Rokonod talán? Hagyjuk nem érdekes - nem akartam beszélni róla. A fehérhajú jött, mert jönnie kellett - és akkor jött, amikor szükség volt rá. Régi tapasztalásból tudhatta mikor kell, és miért szükséges jönnie. Röpke jelenés volt - néhány szó - óvatos figyelmeztetés, amire szerencsém volt odafigyelni - néhány segítő mozdulat a hajnali félhomályban. Meg kellett volna köszönnöm, de nem tudtam beszélni.

   -----------------------------------------------------------------------------------

      -  Órákig ácsorogtunk a szárazhugyozdában, de ekkor még fogalmam sem volt, milyen meglepő telitalálat ez a megnevezés. A hosszú várakozás alatt azonban Szurdi úr nem felejtett el felvilágosítani hol is tartózkodunk. Beáll az ember a fülkébe, és nézi a szemközti falat. Közel van - alig egy arasznyira az orrod előtt. Ha elsétálnál mögöttük, dolgukat végző embereket látnál. Tökéletes elkülönítés. Az ember órákig merenghet benne, míg végre szólítják. Mindenesetre sokkal jobb, sőt kényelmesebb, mint vigyázz állásban állni, orrot falhoz nyomva, vagy ceruzát tartani hősies buzgalommal. Úgy érzed már átszúrta a homlokodat és mégis leesik. Mindig leesik az a nyomorult ceruza, és mindig legrosszabb pillanatban esik le, és persze rögvest kitörik a hegye.
      - A dolgozó nép ceruzájának a hegye. Ez nem vicc - némi kezelés után a művelet folytatódik, de most már guggolva. Jobb el sem jutni  guggolásig, de mindig vannak alapos emberek, akik élvezettel múlatják az időt ily ecccerű szórakozással. Ezért szeretem én a szárazhugyozdát, és mindig beállanék szívesen, csak ne kelljen az orromat falhoz nyomni és ceruza se legyen sehol a közelben.

       - Déltájban indultunk a gyűjtőfogházból, és mindenféle mellékutakon való ravasz kacskaringózásokkal értünk végre Budára, a Fő utcai börtönbe. Nem tudom hogyan keveredtünk a Városligetbe, annak is a Műcsarnok felőli részébe, a csónakázó tó oldalába - mindenesetre csak ezt a tájékot ismertem fel. Korabeli luxusautóval utaztunk - elől a sofőr, meg egy fiatal kísérő, mögöttük üvegfal, ennek háttal a menetiránnyal ellentétesen hármunkkal szemben két idősebb kuporgó alak. Civilek - fehér ingben, sötét nadrágban mindahányan - olybá tűnik az egész, mint valami családi kirándulás a ragyogó időben. Még a pisztolyok is csak úgy - zsebből félig kilógva, mint valami uzsonnazacskó. Elől a sofőrülés mellett félig eldugva egy géppisztoly is lapul - szerintem feleslegesen, még baj lehet belőle.
      -  Mi hárman - Szurdi úr, a Bányász meg én hátul urasan - na jó egy kissé összebilincselve, ami egyáltalán nem szokatlan ekkortájt hasonló luxusautókban. Ünnepélyes vonulásban haladtunk keresztül a városon - oldalvást és hátul diszkrét csipkefüggöny óv a forró napsütéstől, meg a kíváncsi tekintetektől. Az emberek hosszan és tűnődve néznek az efféle méltóságteljes automobilok után, és egyáltalán nem kívánnak benne kocsikázni.

     - A lizsé' tekintélyes platánsora alatt, az íjász szobra környékén, valami bogárhátú kisautó berregett el mellettünk. Fürgén vidáman, s ekkor a sofőr melletti fiatalember megélénkült. Arrébb rúgta az útjában lévő géppisztolyt, átnyúlt az üvegfal nyitott részén - nézzétek...héé..erről beszéltem, s a kuporgók vállát püfölte növekvő izgalommal. Figyeljetek már..! S amikor azok végre előre fordultak, hogy megcsodálják a kisautót, a fiatalember, a sofőrhöz fordult. Mi is ez Kocsis elvtárs...? Fószvágen - mondta Kocsis elvtárs nyugodt hangon, s egy csöppnyit gyorsított, hogy az elvtársak láthassák még egy kicsit a nyugati autót - mert, hogy már ilyen is van.

       - Ilyet fogok venni - mondta nagyon határozott hangon a fiatalember az incidenst követően, s hátra fordulva körülnézett. Minden rendben...? A két kuporgó bólogatott a lábunknál - valószínűleg ők is vágyakoztak valamire, de belőlük mintha hiányzott volna a magabiztos eltökéltség. Talán irigyelték is kissé az elől  helyet foglaló fiatalembert, aki kevély nyugalommal figyelhette Kocsis elvtárs jóvoltából a kis bogárhátú menekülőt. Valami rosszat sejthetett a tulajdonosa, mert egyre gyorsított, s egy hirtelen mozdulattal az Andrássy útra fordult. Kocsis elvtárs pedig mintha megfeledkezett volna konspiratív feladatáról egyenest utána. Ekkor az elől ülő fiatalember mintegy figyelmeztetésként megérintette a karját - Kocsis elvtárs értette a mozdulatot s azonnal befordult az első mellékutcába. Ilyen ez a szeleviii - motyogta Szurdi úr bánatos csalódott pofával.

        - Furcsa vöröstéglás épület - semmi körfolyosó, meg háló, a szagok is másfélék. A szárazhugyozda környékén erős illatok - főtt krumpli, káposzta és hagymaillat, konyha lehet a közelben, talán a szuterénben. A lépcsőházban legalábbis úgy éreztem alulról jönnek a szagok, s oly töményen, hogy szinte tolnak felfelé menet. Valahol átöltözünk gimnyasztorkába, meg lovaglónadrágba, és rendes katonai csizmákat húztunk, hevedereset. Szurdi úr egészen más lett - komolyabb. De a Bányász is meg én is és mégsem lettünk igazi  katonák, mert derékszíj nélkül bizony hálóinghez hasonlatos a gimnyasztorka. Derékszíj nem jár a raboknak, s így inkább nevetséges a marcona öltözet.

     - Fenn a harmadikon három különböző zárka előtt álltunk meg. A folyosó végi üvegfal teljes szélességében dőlt be a késődélutáni nap. A Bányász, megszabadítva hivatalos munkáskülsejétől öreg népfelkelőként tűnt el egy zárkaajtó mögött. Szurdi úrral már egész jól összejöttem az utóbbi időben, sajnáltam de ő mögötte is becsukódott az ajtó. Nem gondoltam, hogy hiányozni fog a köpcös...A furcsa előadásai, a rumbamániája s az a rengeteg pikáns történet a nőkről. Amikor kinyílt az ajtó előttem, szikrázó fényességből léptem valami gomolygó sötétségbe. Félmeztelen alakok csizmában, lovaglónadrágban - ezek mind katonák...? Eszembe sem jutott, hogy már magam is azzá lettem.
      - Magas szőke férfi fogadott, ő a zárkaparancsnok - leültetett, és a körötte ülők számára nyugodtan folytatta állítólagos "regényét" a magyarok bejöveteléről. Magamra hagytak, megszámoltam őket unalmamban - tizennégyen voltak. A magyarok bejövetele nem érdekelt túlságosan, annál is inkább, mert valami Nyírővel keveredett Kodolányi íze, bűze volt az egész agyalmánynak. Az én bejövetelemmel senki nem törődött. Unalmasnak, tudálékosnak és nagyképűnek tartottam az előadást, Szurdi úr csapongásaihoz voltam szokva...
      - Máris hiányzott...

- - -

      - ...szabad ország szabad polgárai és "mindenük közös vala" - hogy ilyesmiket honnan a fenéből szedett, elképzelni sem tudtam. Ismerős volt az idézet, de csak távolról. A mindenük közös vala nála azt jelentette, hogy a mi társadalmunkban, mely sikeresen lerakta a szocializmus alapjait, és most fejlettebb állapotba igyekszik törekedni, minden a dolgozó nép tulajdona. Hát ennyi kérem szépen... és ebbe éppen úgy beletartoznak a gyárak és a bányák sokasága, mint az Operaház, és a kényszerzubbony, meg a kurtavas. El ne feledjük már ezeket a hasznos szerszámokat sem, jól vigyázz ember - le ne nyeld a kanalad, mert a dolgozó nép tulajdonát nyeled le. Büntetés jár érte. A dolgozó nép számon tartja a kanalait.

       - ....Hagyja már abba az Isten szerelmére. Nem bír magával...? A Bányász egyre hevesebben reagált Szurdi úr kitöréseire és szóáradataira, de néha komolyan elgondolkodott. Láttam gyötrődik - és egyre jobban.

.     - ....magát nem bántották - sistergett a köpcös. Egészen nyilvánvalóan, látványosan megkímélték. Kicsoda maga...? Azt akarják, hogy a többiek lássák ezt - ahogy ott áll az új tökéletes zubbonyában. Maga a Munkás, a Bányász - a nép fia. Szurdi úr hosszan magyarázta, miért fogják utálni majd, ha esetleg évek múlva mégis kikerül. Arra emlékeznek majd, hogy szétvert pofával állnak a maga tökéletességével szemben, és csak valami lepaktált kollaboránst látnak magában, munkásárulót' aki nem mer a szemükbe nézni.
      - Ezek mind a barátaim, régi munkatársaim, sőt elvtársaim - Szurdi úr felszisszent és befogta a fülét. - a Bányász pedig dühösen folytatta. Tudják, hogy semmi olyat nem teszek, ami ellenükre lehet.
      - Nem érti mit beszélek , legyintett Szurdi úr. Éppen ezt a hitet akarják bennük szétrombolni. Nem kell, hogy elhiggye, amit mondok, csak gondolkodjon ha tud mások fejével - maga túlságosan makacs és önhitt, de már az is megfordult a fejemben, hogy szándékosan ilyen együgyű.....Miért hagyja, hogy sértegessem.?

A Bányász megállt. Figyelem magát, mondta keserű szemrehányással. Amióta szóba került, hogy szociáldemokrata voltam, maga megváltozott. Ne is tagadja - látom - sőt, időnként az az érzésem magát sem kerülte el az idea, és szeretné letagadni, vagy elfelejteni. Ismerem az ilyet, tisztán érzem, hogy ez a baja, de semmi közöm hozzá.

   Ezt én is éreztem, de nem annyira tisztán, mint a Bányász, mert én sohasem voltam szociáldemokrata, és azt sem tudtam mi a frász is tulajdonképpen, és nem is vettem részt semmiféle vitában meg osztozkodásban, mert nekem éppen elég volt azt a fontos döntést meghoznom, hogy a párolgás hőt von el.

      - Szurdi úr a klozeton ücsörgött - hurkás ujjai finoman peregtek a fedlapon, halkan dudolászott, aztán gondolt egyet és hirtelen abbahagyta. Igaza van - mondta a meglepett Bányásznak. Nekem fájdalmas emlék a szociáldemokrácia. Kicsit oldalt hajolt - feltűrte piszkos ragacsos trikóját  - csúnya veres csík húzódott az oldalán. Ami kevés volt, itt ment ki belőlem - motyogta félhangosan.
      - Mi az...? Hajolt közelebb sétáját megszakítva a Bányász. Itt ment ki belőlem a szociáldemokrácia - dünnyögte oldalát vizsgálgatva a köpcös.. És azóta egy vesével élek. Nem baj - megszoktam már. Csak vigyáznom kell nehogy megfázzak megint. Valahol...

      - Takarodó után sokáig forgolódtam, már majdnem elaludtam, amikor meghallottam a bányász óvatos suttogását.
     - Alszik kolléga..? Szurdi úr halkan felnevetett. Eddig ő használta ezt a megszólítást, s mindig erős tiltakozás volt a válasz.
      - Ne haragudjon, de valamiféle provokátornak képzeltem. Nálunk a mozgalomban azsant provokatőrnek mondják az ilyeneket. Csak azt akartam mondani....és ha az vagyok.? - szólt közbe csendesen Szurdi úr....Maga nem lehet az...Miért nem..? Honnan tudja azt...? ...nem tudom, de az az érzésem maga rendes ember...Gondolja...? a wamzerek mindig rendes emberek...
      - Jó igaza van, de ez most egészen más. Így érzem, nem tehetek róla. Csak a rumba mániája zavart meg....meg aztán az, hogy állandóan az én ügyemmel foglalkozik...Sokáig azt hittem maga csak...

       - Nem az ügyével foglalkozom - vágott közbe kissé ingerülten Szurdi úr. A helyzetével. Óriási különbség. Nem tudom mit csinált, miért van itt - nem is érdekel. Érzem, hogy rosszul áll. Magával jól bánnak és ez gyanús. Magával elhitetik, hogy igazságszolgáltatás történik, nem pedig bosszú. Ez a baj. De a legnagyobb baj, hogy azt hiszi talált valakit, akinek mindent el akar mondani. Vigyázzon. Ne bízzon senkiben  - érti.? Bennem se...! 

      - Sokáig csendben maradtak, mintha minden lényeges dologban immár egyet értve szépen elszenderednének, s ekkor újra a Bányász szólalt meg nagyon halk suttogó hangon: azt hiszem igaza lett....
      - Hogy érti?
      - Délelőtt...tudja, levittek kihallgatásra.
      - És...? Nem kihallgatás volt - súgta vallomásszerűen a bányász....Szurdi úr lassan felült  - sokáig némán bámult maga elé. Szembesítés volt - valaki magára vallott - suttogta vékony akadozó hangon. Alig ismertem rá. Szüntelen riogatásait talán maga sem hitte, s most mégis bekövetkezett, amit jósolt. Úgy éreztem megrémült - nem tudja mit mondjon. Sokáig hallgatott - szóval mégis akadt egy régi barát, egy cimbora, aki magára vallott!
      - Olyan rémségeket, hogy beleizzadtam. Hogy lehet ez...? - méltatlankodott keserűen.
      - Alakul a dolog - dünnyögte Szurdi úr, Meglátja egyenként faragják meg a csoportjukat, s a végén olyan tökéletes lesz a kép, hogy nem ismernek egymásra. Megtervezték ezt előre. Maguk bábok - nem számit ki hol áll majd. A koncepció a lényeg. Ezerszer mondtam és nem hitt nekem... Most már elhiszem.

      - ....azt mondja rendes ember vagyok. Ne higgyen nekem se. Lehet, hogy nem kérdezek semmit - nem akarok tudni semmit, éppen ezért szólja el magát. Ne bízzon senkiben, és ne mondjon magáról semmit - a legapróbb részletet sem érti? Legalább próbálja meg az Isten szerelmére - ennyit csak megtehet...Maguk olyan naivak.
      - De hát, hogy lehet így élni - vágott közbe döbbenten a Bányász..?
      - Csak így lehet. Itt és most csak így lehet élni...Álarcban....Legyek inkább jampec, egygombos zakóban, rumbával, nőkkel, vastag nyersgumitalpú csukával - a hárémat is bedobom, csak hagyjanak békén....Túl akarom élni ezt az egész rohadást. Már csak egy vesém van s az sem tökéletes. Mindent elvállalok, mindent aláírok - mindegy hány évet sóznak rám - az egyetlen szerencsém, hogy egyedül vagyok, mint az a srác ott lenn a szalmazsákon.

Folytatás a befejező részben.

Inszeminátor