TOP hírtükör NEMZETKÖZI EGYHÁZI GYORSHÍREK 2010-07-01-27.
Schneider egyházelnök a duisburgi katasztrófáról
A híradásokból tudjuk, hogy a német nagyvárosban, Duisburgban rendezett Love Parádén bekövetkezett katasztrófában tizenkilencen vesztették életüket, háromszáznegyvenen súlyos sérüléseket szenvedtek. A pápa részvétét nyilvánította, Nikolaus Schneider rajnai református prézesz, az EKD elnöke nyilatkozatot adott ki.
Németország sok templomában tartanak gyászistentiszteletet, megemlékezést a katasztrófát követően. Schneider elnök nyilatkozatában rámutatott: „Mélységesen megrázott minket is a katasztrófa, és részvéttel vagyunk azok iránt, akiknek a hozzátartozói is súlyos kárvallottai lettek az alkalomnak, ami vidám ünnepként indult". A tragédia nem csak azok számára dolgozható fel nehezen, akik az áldozatok, a sérültek hozzátartozói,hanem a mentőszolgálatban résztvevők, a rendőrség, a tűzoltóság munkatársai számára is. A bibliai ígéretben bízunk: Isten közel van azokhoz, akiknek összetört a szíve, s Ő erőt a megfáradtaknak - mutatott rá nyilatkozatában Schneider egyházelnök. A tragédia helyszínén több, mint száz protestáns, katolikus és szabadegyházi krízis-lelkigondozó gondoskodott az érintettekről. (idea.de - 2010-07-27 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - www.reformatus.hu)
Nagy érdeklődés előzi meg a vatikáni könyvtár ismételt megnyitását
Szeptember 20-án több, mint három évig tartó felújítási és átalakítási munkát követően újra megnyílik a Vatikáni Apostoli Könyvtár. Kéziratok, levéltári dokumentumok, könyvek, nyomtatványok, rajzok, pénzérmék és érmek: a világ egyik leggazdagabb gyűjteménye, melyek újra a kutatók és tudományos munkát végzők rendelkezésére állnak.
Az elmúlt három év alatt korszerűsítési fejlesztéseket is végeztek, melynek folyamán elektronikus beléptető kártya, vezeték nélküli wi-fi, internetes on-line katalógus, továbbá új biztonsági eljárások lépnek majd működésbe. Cesare Pasini, a Vatikáni Könyvtár prefektusa elmondta, hogy szeptember 13-án, sajtótájékoztató keretében mutatják majd be a 3 év alatt folytatott munka részleteit. Raffaele Farina bíboros, a Római Szentegyház Könyvtárosa bemutatja a teljes munkafolyamatot, mely nemcsak e három évről szól, hanem az előzményekről és a jövőbeni tervekről egyaránt. Ilyen többek között a könyvtár új olvasóterme, a Sixtus-terem néhány éven belüli megnyitása. A Sixtus-terem 1590 óta egészen XIII. Leó pápaságáig, vagyis mintegy 300 éven keresztül őrizte a Vatikáni Könyvtár egyes dokumentumait, melyeket most egy klimatizált, megőrzésre alkalmas helységbe csoportosítottak át. Ezáltal lehetővé válik, hogy ez a csodálatos, a történelemről és a kultúráról tanúskodó terem a kutatók munkáját tegye még szebbé. A sajtótájékoztatón természetesen jelen lesznek mindazok, akik anyagi hozzájárulással segítették a Könyvtár megújulását. A Könyvtár gyűjteményének digitalizálásáról Cesare Pasini prefektus elmondta, hogy a sikeres próbákat követően a rendszer készen áll elindítására, mely lehetővé teszi a könyvtár anyagának számítógépes elérését. Egyelőre úgy tűnik, hogy 2011-től lehet majd a szolgáltatást teljes mértékben használni, melyet folyamatosan bővíteni fognak, de már szeptembertől el lehet érni egyes dokumentumokat - számolt be Cesare Pasini, a Vatikáni Apostoli Könyvtár prefektusa az intézmény szeptemberi megnyitásának alkalmából. (RV.de-hu - 2010-07-27 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - www.reformatus.hu)
Tutu: a folyamatos gazdasági válságnak a morális válság az oka
A hidegháború után az emberiség újabb veszélyekkel kell szembenézzen. A „meleg háborúnak" a jelei: a klímaválság, a folyamatos recesszió, a vulkánikus hamuszennyezés és a folyamatos gazdasági válság.
A Béke Nobel-díjas Desmond Tutu, dél-afrikai anglikán érsek nagy gondnak minősítette, s a bajok egyik gyökere szerinte az, hogy a népek és a nemzetek között nem tud megvalósulni a tartós és igazi együttműködés. A gazdasági válságon szerinte csak a hitbeli közösségek szerepvállalása tud segíteni, mivel a politikai parancs ma már kevés, ha nincs erkölcsi imperatívusz, ha elmarad a világhelyzet morális és etikai kérdésként történő feldolgozása és kezelése. Ennek hiányában nem lesz megoldás. Tutu nézeteit azon a beszélgetésen fejtegette, amit a múlt héten a dél-afrikai református teológussal, Dr. Allan Boesakkal és a német református teológussal, Johann Weismannal folytatott. A német reformátusok és a dél-afrikai egyházak között évek óta intenzív együttműködés alakult ki, ami a fejlődés afrikai problémáinak a közös feldolgozására is irányul, túl a különböző programokon és támogató projekteken. A megbeszéléseken különbséget tettek a globalizáció, illetve a globalizmus között. A globalizáció történelmi, racionális jelenség, a technológiai, civilizációs fejlődés eredménye. Ez a történelmi fejlődés új korszakát jelzi. A globalizmus ezzel szemben ideológiai jelenség, bizonyos hegemonisztikus törekvések érdekében áll, ennek a hajtómotorja a neo-liberális kapitalizmus, a gazdagok, hatalmasok globális szolgálata céljából. (eni.ch - 2010-07-21- dr. Békefy-Röhrig Klaudia - www.reformatus.hu)
11. Lutheránus Világgyűlés Németországban
A Lutheránus Világszövetség 11. nagygyűlését július 20-27. között tartja a németországi Stuttgartban. A világtalálkozó főtémája: Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
Halaszthatatlan döntések várnak a Lutheránus Világszövetség 11. nagygyűlésének résztvevőire - hangsúlyozta a württembergi evangélikus tartományi püspök, Frank O. July. Az a reménysége, hogy az ülést áthatja majd „a vizionárius gyakorlatiasság", aminek révén legalább két-három kérdésben tényleges döntést fog hozni a több mint 400 delegátus. Ők 140 tagegyházból, 79 országból érkeztek, s mintegy 68,5 millió evangélikust képviselnek. Az LVSZ német nemzeti bizottságának elnöke, Johannes Friedrich müncheni püspök szerint a világszövetség éppen attól óv meg, hogy akár a teológia művelése, akár a lelkiség túlzottan belevesszen a provincializmusba. Mai fontos témák, amikről tárgyalnak és amikben döntések várhatók: a klímaváltozás, a törvénytelen külföldi adósságok, a HIV és az AIDS. A jelenlegi elnöknek, az amerikai lutheránus püspöknek, Mark S. Hansonnak lejár a mandátuma, helyette új elnököt választanak majd. A világgyűlésen vendégként jelen lesznek a Református Egyházak Világközösségének, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának, az Európai Egyházak Konferenciájának, továbbá az ortodox, a római katolikus egyháznak magas rangú képviselői is. A világgyűlés fontosabb döntéseiről később számolunk be. A nagygyűlésnek van honlapja is, ezen naprakész információk várják az oda látogatókat angol, német, spanyol és francia nyelven. Cím: www.lwb.vollversammlung.org (EKD.de - 2010-07-21 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - reformatus.hu)
Az EU és az egyházak együtt a szegénység ellen
Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is jelen volt és beszédet mondott azon a találkozón, amelyen a szegénységről és a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelemről tanácskoztak Brüsszelben július 19-én.
A találkozónak az Európai Bizottság adott otthont és José Manuel Barroso, a bizottság elnöke vezette Herman van Rompuy-jel, az Európa Tanács elnökével és Jerzy Buzek europarlamenti képviselővel. A megbeszélésen az EU 14 országának több mint húsz vallási vezetője vett részt keresztény, zsidó, muzulmán, szikh és hindu részről. A katolikusokat Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke; Adrianus van Luyn püspök, a COMECE elnöke; Stanislav Zvolensky érsek, a szlovák püspöki konferencia elnöke és Flaminia Giovanelli, a Iustitia et Pax Pápai Tanács titkár-helyettese képviselte. (RV.de - hu - 2010-07-21 - dr. békefy-röhrig klaudia)
Desmond Tutu gyermekbibliája holland református kiadónál jelenik meg
A dél-afrikai anglikán érsek, Desmond Tutu Gyermekek Isten előtt címmel gyermekbibliát írt, amit a Jongbloed református kiadó jelentet meg. A könyv szeptemberben kerülhet a gyerekek kezébe.
A kiadó célja, hogy a gyermekbiblia projekttel nemzetközileg is bevonja a gyermekeket a Biblia olvasásába és megismerésébe, ezért a kiadvány több nyelven is megjelenik - nyilatkozta holland református sajtónak Rianne van Laar projektigazgató. A Biblia 14 nyelven jelenik meg, természetesen nagy világnyelveken, de dél-afrikaiul, dánul, spanyolul és más nyelven is. Tutu tíz éve már dolgozott a Biblián, ennek egy-egy részét gyülekezetében, püspökségében és a hitoktatásban is kipróbálta, nagyon jó volt a befogadása és a visszhangja is a gyermekbibliának. A holland kiadás szeptemberben jelenik meg a könyvesboltokban, templomokban. Az első kiadást 150 000 példányban nyomtatják. A Bibliában illusztrációk is találhatók az egyes történetekhez. (refdag.nl - 2010-07-19 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - www.reformatus.hu)
A hamburgi evangélikus püspöknő, Jepsen lemondott hivataláról
Maria Jepsen hamburgi evangélikus püspöknő püspöki ciklusa lejárta előtt visszalépett hivatalából. Az elmúlt napokban a püspöknőt éles támadások érték egyik lelkésze ügyében elmulasztott döntése miatt.
Újságírók előtt Maria Jepsen kijelentette: hitelességét tették kérdésessé az utóbbi időben, s ezért nem kívánja püspöki szolgálatát tovább folytatni. A vádak azért érték, mert egyik lelkésze ellen hozott visszaélési vádakat nem kezelte megfelelően. A korábban Ahrensburgban szolgált lelkész ellen többen azt hozták fel, hogy a 80-as években serdülő fiúkkal és lányokkal követett el szexuális visszaéléseket. A püspöknő 2010 tavaszán tudta meg hivatalosan is a visszaélést, de egy „Spiegel"-híradás szerint már 1999-ben tudott erről. A püspöknő szerint a lelkész valamikori visszaéléséről eddig csak egy asszony tájékoztatta őt. A visszaélés szó el sem hangzott - nyilatkozta a püspöknő. De jelentkezett közben az a tanú, aki már 1999-ben egy kongresszuson futólag megemlítette a visszaélést a püspöknőnek. A lelkészt 1999-ben elmozdították szolgálati helyéről, 2001-ben pedig nyugdíjba ment. Sem az ügyészséget nem tájékoztatták akkoriban erről, sem egyházbírósági eljárás nem indult a lelkész ellen. Azóta mindkét helyen megtörtént a bejelentés, de az ügyészség szerint az ügy elévült. Maria Jepsent 1992-ben választották meg püspöknővé, ő volt a lutheránus világban az első női püspök. 2002-ben további tíz évre kapott megbízást a tisztség betöltéséhez. (tagesspiegel.de - RV.de - 2010-07-19 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - reformatus.hu)
Egyházi közbenjárásra 52 politikai fogoly szabadul Kubában
A kubai kormány a katolikus egyház közlése szerint 52 politikai foglyot helyez szabadlábra a közeljövőben. Közülük öt már elhagyhatta Kubát.
Mind az 52 fogvatartott lehetőséget kap arra, hogy elhagyja a szigetországot, közülük még negyvenheten várnak erre. Ezt a lépést a kubai kormány azt követően tette meg, hogy a spanyol külügyminiszter, Miguel Angel Moratinos tárgyalt Raul Castro kubai elnökkel és a kubai katolikus kardinálissal, Havanna érsekével, Jaime Ortegaval. A kubai kormány az enyhülés folyamatának adja újabb jelét ezzel a döntésével - jegyzik meg a nemzetközi megfigyelők. Valamennyi fogvatartott ahhoz a csoporthoz tartozott, melynek 75 ellenzéki tagját 2003 márciusában az „USA zsoldosaként" ítélték el maximálisan 28 évig terjedő börtönbüntetéssel. Az egyház közbenjárására júniusban már szabadlábra helyezték a súlyosan beteg, 47 éves Ariel Siglert. Megbízható adatok szerint még 167 politikai elítélt van börtönben a szigetországban. (RV.de - 2010-07-14 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - reformatus.hu)
A grazi egyetem lesz az európai teológia központja?
A „grazi folyamatról" szóló konzultáció, ami az európai teológizálás fórumát hivatott létrehozni, nemrég ért véget az osztrák egyetemi városban. Az ottani egyetem lesz várhatóan az európai teológiaművelés tudományos központja.
Július első hetének a végén zárult le az osztrák Grazban az Európai Teológiai Fakultások 3. Konzultációja, melyen kontinensünk 22 országából 60 résztvevő vitatta meg ezt a főtémát: „Veszélyeztetve vagy igényelve? - Az akadémiai teológia a képzés, a tudomány és a kutatás között". A résztvevők megvizsgálták annak a esélyét, miként lehet a felekezeti határokon átlépve létrehozni a teológiai kutatás és tanítás hatékonyabb hálózatát. A tanácskozásról kiadott nyilatkozatban arról olvashatunk, hogy a grazi egyetem ennek a fejlődésnek hatékony motorja kíván lenni a jövőben. A következő években szeretnének olyan európai teológiai kutatási fórumot kialakítani, ami sokfelekezetű, soknyelvű keretben működik majd. A konferencia beleilleszkedik a grazi folyamatba, aminek előzménye volt a 2002-ben és 2006-ban tartott nemzetközi konzultáció az osztrák egyetemi városban, amit az Európai Egyházak Konferenciája és a grazi egyetem Katolikus Teológiai Fakultása együttesen szervezett. (kathpress.at - 2010-07-14 - dr. Békefy-Röhrig Klaudia - reformatus.hu)
Vissza a főoldalra





