Történet a nulladik évből

SUGÁR JÁNOS - TÖRTÉNET A NULLADIK ÉVBŐL - SOXOROSÍTÓ GRAFIKAI MUNKÁK, 1986-1990

Történet a nulladik évből
Először láthatóak együtt Sugár János „soxorosító" grafikai sorozatai


A Történet a nulladik évből című ingyenes kiállításon, 2019. április 5. és május 10. között az Art Quarter Budapestben először láthatóak együtt Sugár János 1986 és 1990 között készült, kis példányszámú grafikai sorozatai. A művek képi világa bepillantást nyújt Sugár narratív művészetének ikonológiájába.


Már Sugár János korai rajzai, vázlatai és tervei, amelyek között a rajzos napló forma is szerepet kapott, intenzív grafikai késztetésről tanúskodnak, főiskolai tanulmányainak befejezése után pedig a képzőművészeti technikák rendszere kezdi el foglalkoztatni. Egyik fő kérdése az volt, mit tesz lehetővé a médium maximális kihasználása, s ez az érdeklődése hosszútávon elvezetett Sugár grafikai kísérletezéseihez. Az 1986 és 1990 közötti időszakban foglalkozott intenzíven a klasszikus sokszorosító grafikai eljárások (szitanyomat, rézkarc, litográfia és dombornyomás) nyújtotta lehetőségekkel, valamint az ezek radikális kombinálásával létrejövő kölcsönhatásokkal. A véletlenek megfigyelése, továbbfejlesztése, a hibák kibontása ugyanis új technikai lehetőségeket, formai megoldásokat tartogattak az eljárással kísérletezőknek. A négy sorozat szinte évekre „lebontva" mutatja be az alkotói folyamatot. Az első két, összesen 13 darabból álló 70 x 100 centiméteres sorozat 1986-ban és 1987-ben készült, a szitanyomat, a rézkarc és a dombornyomás technikák együttes alkalmazásával. A másik két, szintén 13 darabból álló, sorozat 1988-ban és 1989-ben készült a litográfia és a rézkarc technikák együttes alkalmazásával.

A sorozatok egyik fő jellemzője a határkereső attitűd, ez abban is megmutatkozik, hogy Sugár a rézkarc technikát is nagyvonalúan alkalmazza, törvényeit szinte provokálja. A diszkrét vonalak és a tiszta vonalvezetés ellenében hat, amikor a lemezt nem törli vissza, hanem hagyja az elmaszatolódott részeket is érvényesülni. A grafikai lapok felületének sokszínűségét az egymás mellett, gyakran egymást áthatva megjelenő eltérő technikák együttes használatának köszönheti. Egy olyan többlépcsős eljárást dolgozott ki, melyben a különböző technikák nem csupán eltérő rétegeket képeznek, hanem azt sejtetik, hogy ezek különböző valóságszintekkel kapcsolódnak össze, amelyek felfejthetővé válnak. A két későbbi, a Váci Grafikai Műhelyben készült sorozatok pedig már a művészi nyelv absztrahálódását szemléltetik, az olyan címek, mint „A tények mechanikája", „A tények Brown mozgása" a tudományosság képzetét keltik.

A hagyományos grafikai technikákat mediális és konceptuális úton megközelítő, azokat olykor szinte már provokáló sorozatok képi világa bepillantást nyújt Sugár narratív művészetének absztrakt ikonológiájába. Motivikusan is összetettebb metaforarendszert alkot a leegyszerűsített személyes és a közismertebb, jelképszerű képi elegyítése. A formák szerkezete és egymásba hatása mintha emlékképeket idéznének, egyes műveken szuggesztíven egyértelmű, másokon rejtélyesebb képek segítségével.

A Történet a nulladik évből - soxorosító grafikai munkák című kiállítás 2019. április 5. és május 10. között tekinthető meg az Art Quarter Budapestben.


SUGÁR JÁNOS - TÖRTÉNET A NULLADIK ÉVBŐL - SOXOROSÍTÓ GRAFIKAI MUNKÁK, 1986-1990

Facebook event: https://www.facebook.com/events/1977927635836027/

Megnyitó: 2019. Április 5. péntek 19:00, aqb Project Space ( 1222, Nagytétényi út 48-50)
Megnyitja: Dr. Geskó Judit, művészettörténész, Szépművészeti Múzeum

A kiállítás megtekinthető: 2019. április 5. és május 10. között

Kurátor: Bencze Péter
Kurátor asszisztens: Tarczali Andrea, Nagy Sára

A kiállítás az Art Quarter Budapest, az Everybody Needs Art és a Kisterem együttműködésének eredményeképpen valósul meg.

 

Kép: Sugár János: Álom - tükör

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek