TRIANON 100: virtuális kiállítás a Déri Múzeumban

Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá





E gondolatot olvashatjuk Juhász Gyula Trianon című versében, amely a "Trianon 100 emlékkiállítás Debrecen" virtuális tárlat főcíme és vezérgondolata is egyben. A Déri Múzeum első ilyen jellegű kiállításában különleges módon emlékezik meg a békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról.

A tárlat érdekessége, hogy csak a virtuális térben létezik, egy program segítségével alakították ki a kiállítóteret és rendezték be azt a múzeum munkatársai: Korompai Balázs, Ősz Attila és Váradi Katalin. A program a szabad barangolás mellett lehetőséget ad vezetett útvonal bejárására is. Főként Trianon debreceni vonatkozása áll a középpontban, természetesen országos kitekintéssel. A tárlatban három egység különül el, az első a gazdasági, társadalmi kulturális veszteségekről szól. A következő rész Debrecen két világháború közötti sorsába nyújt betekintést, míg az utolsó egység a Magyar Fájdalom Szobrának történetét mutatja be felállításától napjainkig. Térképek, archív fényképek és részletes információk segítik a látogatók témában való elmélyedését. Mindemellett versek és interaktív elemek színesítik a kiállítást.

A tárlat, amelyet a Déri téren felfestett sárga körök egyikében lévő QR-kód leolvasásával tekinthetnek meg az érdeklődők, az Együtt vagyunk Debrecen! kezdeményezés keretén belül „nyílt meg" június 4-én.

A kiállítás már a múzeum közösségi oldalán is megtekinthető.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek