Nekem is volt néhány lemezem tőlük. Külön tortúra volt a lemezek duplaborítós, kisebb példányszámú változatának megszerzése. De szerencsére őrültekkel voltam körülvéve, akik a jó zenéért mindenre képesek voltak, pl 3 évenként Londonba menni és ott túrkálókban lemezt keresni ...
Van Der Graaf Generator
A zenekar Van De Graaff amerikai fizikus helytelenül leírt nevét, illetve az általa feltalált generátort válastotta elnevezésül.
Mind a névválasztást, mind a helyesírási hibát tekintve tanácstalan az ember. Azonban a megszólaló muzsika messzire kergeti a kételyeket. A fene bánja a furcsa elnevezést, a produkció teljesen leköti az embert. Első lemezük inkább zenei ötletek felsorakoztatása volt, mint kiérlelt zene. Aztán sorban egymás után, nepperektől negyed, meg harmad fizetésért a többit. Kereskedelmi forgalomban itthon nem kerültek, kevésbé voltak ismertek a kor többi progresszív zenét játszó együttesénél, így a nepperektől való beszerzése nehézkes, bizonytalan volt. Kicsit később, a hetedik évtized második felében, az első magán lemezboltok megnyitása után hosszan, kézbe véve nézegettük a borítókat, az üzletben pedig szólt a zene. Sokszor a fél várost végigutaztuk, mert valakinek megvolt. Meghallgatni, szalagra venni. A szalagok, nagyon mélyen, valahol, időlepetten. Talán egyszer sercegősen, BRG-s alapzajjal meg kéne hallgatni, mert cd-ről túl steril. Most a csőről: http://www.youtube.com/watch?v=WYBifGynf6g&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=LpTkImmOtiE&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=It_pqlsF56A&feature=related Márkus
Vissza a főoldalra
Nekem is volt néhány lemezem tőlük. Külön tortúra volt a lemezek duplaborítós, kisebb példányszámú változatának megszerzése. De szerencsére őrültekkel voltam körülvéve, akik a jó zenéért mindenre képesek voltak, pl 3 évenként Londonba menni és ott túrkálókban lemezt keresni ...










