Vedres -Nagy Ibolya : Hétköznapi ünnepnapjaim - Nyolcadik rész (Befejezés)

Még sok élmény kívánkozna papírra hétköznapi ünnepnapjaimból, de közeleg a 2012-es év, így az emlékezés kincses ládáját lecsukva boldog, békés új esztendőt kívánok

Végül jöjjenek a téli napok örömei!

A kis konyhában duruzsol a csutával rakott tűz, a kerek platnin nagy fazékban szemes kukorica fő már reggel óta. Kora délutánra el is készül. Azt szemezgetjük aztán az estére átlátogató szomszédasszonyokkal, Rézi nénivel, Liszi nénivel vagy éppen Fáni nénivel. Áthozzák a varrni vagy fonni valójukat, és én a lábuk mellett kucorogva hallgatom, miről trécselnek. Néha átváltanak sváb nyelvre, de gyorsan vissza is kanyarodnak a magyarra. Ópapa ellátja az állatokat, aztán ő is közénk ül. Csendben szívja Kossuth cigarettáját, kortyol maga készítette otelló borából. A jégvirágos ablakon keresztül látni lehet a hatalmas hóembert, - a snémant - amit ómama épített nekem. Az én feladatom már csak az volt, hogy széndarabokból szemeket, sárgarépából orrot varázsoljak a hóember holdvilág képére. Békés este, békés érzések. Mikor este nyolcat harangoznak, a nénik magukra terítik fekete berliner kendőjüket, egymás szavába vágva búcsút vesznek tőlünk, aztán már csak klumpás lábuk kopogását hallom a gang felől. Mi is hamarosan nyugovóra térünk, biztonságosan bevackolom magam a csacsis falvédő alá, és mély álomba merülök.

Nagy, hideg, havas telekre emlékszem. Minden évben alig vártam, hogy leessen a hó. Mágocs lejtős utcái megteltek ródlizó gyerekekkel és felnőttekkel. Autós forgalomtól még nem kellett tartani, volt olyan utca, ahol fél kilométer hosszan is akadálytalanul robogott lefelé velünk a ródli. Nekem nagyszüleim egy hatalmas, tűzpirosra festett vas ródlit vettek. Ómama rendszerint rábízott két-három nagyobbacska fiúgyerekre, ők maguk közé ültettek a pokróccal gondosan letakart szánkóra. A legügyesebb fiú ült elől, ő kormányozott. Indultunk a keszli-háztól és egészen a Lázárék cukrászdájáig egyhuzamban lecsúsztunk. Onnan már nem volt messze a templomdomb, az volt a ródlizás igazi helye. Nekem más dolgom nem volt, csak élvezni a szánkózást. Védetten ültem a szolgálatomra kirendelt nagyfiúk között. Ha néha nekikoccant a ródli egy útba eső fának, nekem bajom akkor sem esett, és a szánkót visszafelé a dombra már a fiúk vonszolták fel nagy igyekezettel. Ha ránk esteledett, kísérőim aztán haza is húzták a ródlit. Akkor már csak én ültem rajta, élvezve, hogy hegynek fel is megy velem a szánkó.

A Mikulást is nagyon vártam mindig. Nagyszüleim még fiatalok, játékosak voltak. Egy alkalommal nagyon megtréfáltak. Mikulás-les ürügyén vagy tízszer körülfuttatták velem a keszli-házat. A ház egyik oldaláról ómama szólongatott, hogy „Arra van a Mikulás!" a másik oldalról ópapa kiáltozott, hogy „Nem, én amott láttam, a keszli felé!" Én meg hol ide, hol oda futottam lélekszakadva. Persze, csak lekéstem a Mikulást, aki reggelre kelvén valami módon mégis csak odacsempészte kis cipőimbe a nekem szánt csomagot.

Karácsony. Mindig nagyon vártam Krisztkindlit, a kis Jézuskát. Meglátni persze őt sem sikerült soha, de az egyetlen, télen nem használt hűvös szobába rendre megérkezett az apró karácsonyfa. Háromlábú magas asztalkán állt feldíszítve, szúrós angyalhajjal beborítva. Bolti szaloncukrot akkoriban még ritkán hozott a mágocsi gyerekeknek a Jézuska. Ezüstpapírba burkolt kockacukor is megtette nekünk, azt is boldogan elropogtattuk. Az első napokban csak titokban kóstolgattuk, és hogy hiánya ne legyen észrevehető, cukor alakúra gyúrt kenyérbelet tettünk az eltorkoskodott édesség helyébe. Színes égők helyett apró gyertyák égtek a fácskán. Igazán csodálatossá aztán a szikrázó csillagszórók varázsolták a fát. Áhítattal énekeltük a karácsonyi énekeket, az „Ó Tannenbaum" és a „Stille Nacht" dallamait.

Karácsony estéjén betlehemezni jártunk. Felejthetetlen élmény volt Máriának öltöztetve a nagyobb gyerekekkel sorbajárni az ismerős házakat.

A karácsonyi vacsorát meghitt hangulatban fogyasztottuk el, még a legszegényebb családoknál is került az asztalra disznóvágásból származó étel. Karácsonyi étel volt a kocsonya, majd következett a Mágocson „bájglinak" nevezett mákos és diós kalács. Szerettem én a kalácsokat is, de az igazi kedvencem a mágocsi rétes volt. A tésztát hozzá kézzel nyújtották, - ómama varázslatos ügyességgel terítette be az asztalt a kinyújtott rétestésztával úgy, hogy egy szakadás sem lett rajta - olvasztott zsírral meglocsolták, a tölteléket egyenletesen elosztották rajta, majd rudakba feltekerték. Így a töltelék, mely dióból, mákból, túróból, almából állt, ropogósra összesült a vékony réteslappal. A mai napig így készítem a rétest, bár a réteslapot boltban vásárolom hozzá.

Nekem Jézuskát nem sikerült meglátnom, de Bori elbeszélése szerint Mágocson szokás volt Jézuskának is beöltözni. Valaki a rokonok közül fehér ruhában, fejét lepedővel eltakarva látogatta meg a család gyerekeit. A gyerekek ezt a Jézuskát szorongva várták, mert a csintalankodó gyerekeket néha meg is ijesztgette.

Vacsora után beszélgetéssel, karácsonyi dalok éneklésével töltöttük az időt, majd elindultunk az éjféli misére. Megtelt a falu sötét ruhás, fekete kalapos férfiakkal, berliner kendőbe burkolózó asszonyokkal, kik melegen felöltöztetett gyerekeket vezettek kézen fogva. Csak a nagyon öregek és a betegek maradtak otthon. Az éjféli misén zsúfolásig megtelt a templom, a gyülekezet áhítatos lélekkel köszöntötte a kis Jézus születését.

A szilveszterekre a Mágocson töltött első hat évemből nem nagyon emlékszem, valószínűleg korán ágyba dughattak. Újév reggelei viszont emlékezetesek maradtak számomra, mert én még a kockás dunna alatt szundikáltam, mikor már jöttek a szomszéd fiúk újévet köszönteni, Hangosan elkántálták újévi köszöntőjüket, melyet én érdeklődve hallgattam, nagyszüleim pedig némi édességgel viszonozták a kis legények újévi jókívánságait.

Még sok élmény kívánkozna papírra hétköznapi ünnepnapjaimból, de közeleg a 2012-es év, így az emlékezés kincses ládáját lecsukva minden kedves olvasómnak, alkotótársamnak, a Tollal.hu minden munkatársának boldog, békés új esztendőt, minden gyermeknek pedig az enyémhez hasonló, bensőséges szeretetben eltöltött gyermekkort kívánok!

Előző rész...

Első rész...