Vedres- Nagy Ibolya: Isten veled, Mókácska!

Zsazsa, a macskamama második alombeli kölykeit már rutinosan hozta a világra.

A bába magam voltam, én is gyakorlottan tettem a dolgom a három kis nyivákoló cica és a láthatóan büszke, és elégedett cicamama körül. Lecseréltem az elpiszkolódott ruhabetétet a kis család alatt. Lányaim is elégedetten szemlélték az újszülötteket, mikor kisebbik lányom csodálkozva felkiáltott: Nézzétek, lesz még egy! - Néhány perc múlva megszületett a negyedik kölyök.

Zsazsa cica kölykeivel a lépcsőfeljáró alatti nyugodt kis zugban, egy kényelmes papírdobozban nevelgette kicsinyeit. Nemsokára kinyílt a szemük, szűknek érezték a papírházat, igyekeztek onnan kimászni, és felfedező útra indulni a nappaliba.

A legkíváncsibb és a legfürgébb az utolsónak született kölyök volt. Ő vetette először át magát a papírdoboz peremén, és egyenesen felém indult. A kanapén ültem éppen, ő apró kis lábain fürgén billegve gyorsan eljutott hozzám. Nadrágom szárán ügyesen felkapaszkodott, és nem sokkal később már szabadidő fölsőmön csüngött, épp a szívem fölött, mint egy kis formás, cica alakú kitűző.

Nevét erről, és más hasonló cselekedeteiről kapta tőlem, így lett ő Móka, Mókácska, Móka Macska, néha pedig Mókusnak becéztük.

Három cicatestvére két hónap múlva elkerült a háztól. A nyáriszünet még tartott, úgy döntöttünk, az iskolakezdésig hadd maradjon, annyira a szívünkhöz nőtt. Persze, a szeptemberre már négyhónapossá serdült ugroncot már nem volt szívünk más gazdához adni.

 Maradt tehát, családtag lett ő is. Lányaink felnőttek, elköltöztek sorban. Négy évvel ezelőtt Zsazsa mama is itthagyott minket. Hiányát lánya, Móka cica pótolta kedves, mókás, ragaszkodó természetével. De a macskaélet sem végtelen, ma hajnalra ő is elaludt örökre, csendben, békében, szenvedés nélkül.

Egy szép, árnyas, erdei tisztáson vettünk búcsút tizenhét és fél éves cicánktól.

Az itt maradtak azt gondolják, az eltávozottat siratják, pedig a könnyek saját maguknak szólnak. Önmagukat sajnálják, saját fájdalmuknak engednek zsilipet, csak így tudnak megkönnyebbülni.

De így van jól Mókácska! Nyugodjon apró, lesoványodott tested a pókháló szőtte, madárcsicsergéstől hangos erdő sűrűjében. Kicsi lelked úgyis itt marad velünk, örökkön, örökké Amen! 

Vedres- Nagy Ibolya