Vedres- Nagy Ibolya: Régi idők sulija - Ételek és italok

Szerettük a nyugatról pár éves késéssel megérkező filmeket, gyűjtögettük a külföldi adókról a nyugati slágereket, a nyugati életformát még tőlünk nagyon távoli dolognak tartottuk.

Már gimnazista korunkban is lehetett az iskolai menzán enni, de közülünk elég sokan ebédeltek otthon. Mi a húgommal sohasem voltunk sem napközisek, sem menzások, hiszen édesanyánk nem járt el dolgozni. Jól főzött, mindennap ebéddel várt minket haza. Volt veteményeskertünk, de piacról, zöldségboltból is vásároltunk friss ételnek valókat. Legtöbb családnál szokás volt a heti két tésztanap. Kedvenceink voltak a tojásos nokedli fejes salátával, palacsinta, a különböző gombócok és a sonkás tészta. Levesek közül legjobban a füstölt húsos bablevest és a csipedettel készített, pirospaprikával színezett jó sűrű borsólevest szerettük. Vasárnap persze mindig húsleves volt az első fogás. Másodikként rendszeresen ismétlődött a két kedvenc ételem: rántott csirke petrezselymes krumplival és a csirkepörkölt nokedlival jó tejfölösen. Nyáron uborkasaláta, más évszakokban savanyú uborka dukált mellé.

Majsán rendszeresek voltak a disznóvágások. Mi nem vágtunk sosem disznót, a húst általában a főutcán levő hentesboltban vettük meg. Akkoriban péntek délutáni programnak számított a hentesboltban a húsért történő sorbanállás. Nagymamák, anyák, lányok várták ki türelmesen a sorukat először a hentes pult előtt, majd a pénztárnál, ahol kis fülkéjében Butty Ilonka fizettette ki a számlát. Itt vettem meg én is a hétköznapokon gyakran asztalra kerülő harmadik kedvenc ételemhez a hozzávalókat. Ez az étel a belsőségekből készült paprikás volt, krumplival összefőzve. Vese, máj, tüdő főtt ízletesre a paprikás lében. Ehhez is savanyú uborkát vagy savanyú paprikát ettünk legszívesebben. Diákkoromban a rántotta, főtt tojás, pirítós kenyér és a tea elkészítése tette ki a főzéstudományomat. A politechnika gyakorlaton pár napot segítettem a konyhán, de ettől még nem lettem képzett szakács. Szendvicseket azért tudtam gusztusosra elkészíteni, klubdélutánokon és házibulikon úgyis csak ebből állt a kínálat. Ami soha nem maradhatott el, az a kolbász zsírral megkent, savanyú uborka karikákkal díszített szendvics volt, mert annak alapanyaga könnyen kikerült a szülők kamrájából. Ezeket még nem szendvicskenyérből, hanem a két kilós félbarna kenyérből készítettük.

A menzai kínálatról nem sokat tudok, de gondolom, megegyezett a későbbi napközis menüvel, amiből később több mint 30 éven át bőven kóstolgathattam. Mára persze már az iskolai menzákon is megváltozott a menüsor.

A gimnáziumban büfé még nem volt. Hazulról vittünk uzsonnát, reggelit nem is nagyon ettünk otthon. Zsíros kenyereket - a kacsazsíros volt a kedvenc - disznótoros finomságokat vittünk leginkább, és azokat csereberéltük. Ircsy gyakran hozott hideg rántott májat, azt nagyon szerettem. Nagytízpercben mindig átjött egy kereskedőtanuló a hatalmas, péksüteménnyel megrakott kosarával az önkiszolgáló boltból. Jó időben az udvaron, esőben, hidegben a folyosón álltuk körbe. Úgy is hívtuk, hogy a Kiflis fiú. A péksüteményből nagy választék nem volt, kizárólag kiflit, zsömlét, bucit lehetett vásárolni, de azok sem ízben, sem küllemben nem hasonlítottak a maiakhoz. Kívül ropogósak, belül foszlósak voltak, nem lapultak össze az éhes diák fogai alatt, ha beleharapott. Teri, Vali, Böbő, kik szintén elválaszthatatlan barátnők voltak, szintén gyakran megosztották egymással uzsonnáikat. Teri még mindig emlegeti a finom bundás kenyereket, melyekkel Böbő anyukája látta el őket rendszeresen.

Étterembe nem igen jártunk akkoriban, de úgy emlékszem a Rózsa vendéglőben, és a főtéri „Nagykocsmában" már akkor is ehettek előfizetett menüt a felnőttek.

 Ircsyvel gyakran meglátogattuk egymást, csak néhány közön kellett átmennem a főutcáról, és már náluk is voltam. Szülei napközben dolgoztak, így ő korán megtanult főzni, hogy kipótolhassa a menzai ebédet, és vacsorával várhassa szüleit. Többször vágtak disznót is egy évben, mindig volt náluk finom házikolbász, sonka, disznósajt, füstölt májas hurka. Ircsy sütni is többfélét tudott. Nagyon szerettem a perecet, amit jó sósra, ropogósra sütött, és emlékszem egy nagyon kellemes délutánra, mikor együtt készítettünk el náluk egy egyszerű, de nagyon finom házi édességet. Ircsy szülei tejcsarnokban dolgoztak, mindig volt náluk friss tej, túró, tejföl. Ennek a csemegének, már nem tudom ki, a „Túrós nyenyenyunya" nevet adta. Ezt sütöttük mi meg akkor ketten, az akkor még könnyen kettévágható zsemlyékből. Még emlékszem a receptjére. Így készítettük el:

 Hozzávalók: 6 zsemlye, 1 liter tej, 20 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 25 dkg túró, 2 tojás, 1 pohár tejföl

Elkészítés: Túrókrém: a túrót a tojások sárgájával, 15 dkg cukorral kikevertük, a fehérjéket habbá vertük és összekevertük a masszával.

A zsemlyék tetejét annyira bevágtuk, hogy nem váltak el teljesen az aljuktól. Az egy liter tejet 5 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral felmelegítettünk. Meghempergettük benne a zsemlyéket, úgy, hogy csak egy kicsit ázzanak át. Aztán kiszedtük, lecsepegtettük, belsejüket vályúformára összenyomtuk. Ebbe nyomkodtuk be a túrókrémet. Végül ráhajtottuk a fedelüket. A másik csomag vaníliás cukrot összekevertük a tejföllel, ezzel megkentük a zsemlyéket és előmelegített sütőben piros-barnára sütöttük. Aztán nagy részét meg is ettük frissiben

Az otthoni sütemények közül a Női szeszély, a Diákkenyér és a Skót krémes volt a kedvencünk. De sokat jártunk a „Nagycukrászdába" is. Talán Rózsa cukrászdának hívták, de mi - mivel az alvégben egy darabig volt egy kisebb cukrászda is - mi csak így becéztük, vagy még rövidebben „Nagycukinak". Ide Ircsyvel gyakran beültünk. Felváltva hívtuk meg egymást egy-egy linzerre vagy Isler-fánkra. Szerettük is ezeket a sütiket, és ezek voltak a legolcsóbbak. Általában málnaszörpöt ittunk hozzá. Mi ezt húgommal egyszerűen csak „málnaszőrnek" hívtuk. Jelesebb napokon aztán rendeltünk az igazi tejszínből készült csodálatos sarokházakból, Stefánia szeletekből, Dobos tortákból is. De nagyon jól készítették a Párizsi kockát és a Tátra csúcsot is. Nagyon szerettük a mignonokat is, különösen a „rózsaszínű mignont", a puncsosat.

Akkor már volt önkiszolgáló élelmiszer bolt Majsán. Egyik osztálytársam szülei vezették. Leggyakrabban ott vettük meg az édességeket, mikor, mire volt pénzünk. Lehetett kimérős nápolyit kapni és csokis parányt. Volt egy kesernyés nugát krémmel töltött ostya-keksz, „speciál" névre hallgatott, mi inkább barackmagnak hívtuk. Abból is gyakran vettünk 10-15 dekát, papírzacskóba csomagolták. Pilóta kekszet lehetett kapni kimérve is, és a dobozos teasütemények közül a Tere-fere csokis keksz volt a legfinomabb. A tábla csokik közül a Kedvenc nugát, a Tibi szelet és a táblás mogyorós csokik - volt tej csokis és keserű csokis is - kerültek leggyakrabban a kosarunkba. A mogyorós csokinak volt egy kis szeletes változata is, azt inkább a mozi büféjében vettük meg, és a film alatt rágcsáltuk. Elsős lehettem, mikor távoli németországi rokonainktól tábla csokikat kaptunk ajándékba. Volt köztük egy mazsolás étcsokoládé. Addig ilyet még nem is láttunk. Nagyon ízlett nekünk.

Moziba még a Duna-kavicsot és a Zizit szerettük bevinni. A Duna-kavics rücskös, színes cukorral bevont földimogyoró szemekből állt, és nagyon finom volt, ha nem volt avas. A Zizi-ben pedig apró, cukrozott pattogatott kukoricaszemek voltak. Lehetett tejkaramellát is kapni. 10 fillér volt darabja, kemény, nyúlós, foghoz tapadó állaga volt, Stollwerk volt a neve, de inkább „stolinak" becéztük. Jókat lehetett velük csörögni az előadás alatt.

A konyakmeggyet szemenként és dobozban is árulták. Nagyon szerettük a csokis drazsét. Ez kapható volt kimérve is, vagy kis kerek dobozokban, a doboz tetején - gondolom az ízesítéstől függően - kisfiú vagy kislány képe mosolygott ránk. Ajándékba egymásnak dobozos bonbonokat vettünk, vagy a csodálatosan finom Melódia szeletet. Ezt az édességet arany és zöld színű sztaniol borította. Vékony ostyalapokra ültettek négy egész pörkölt mogyorót, bevonták mogyorókrémmel, és csokimázt kapott végül az egész finomság.

Ha bonbont akartunk ajándékba adni, akkor rendszerint a virágos képekkel díszített, elegáns Százszorszép elnevezésűt vettük. Nagyon finom csokoládékülönlegességek lapultak benne, és ha kiürült a doboz, sok mindent lehetett a nyolcszögű, alul-felül aranycsíkkal díszített nagy dobozban tartani. Gyakran ajándékoztuk egymásnak a táncoló párral illusztrált bonbont, a Keringő-t is.

A forintos „darabáruk" közül a Sport szelet, Balaton szelet volt a legnépszerűbb, de imádtuk a Korfu és a Vadász nevű csokikat is. Volt Úttörő szelet, és kis kocka alakú apró csokikat is vehettünk. Drágább volt a krémmel töltött Melba csoki, olcsóbb a Gránit kocka. A rágógumit eleinte csak az amerikai filmekből ismertük, már másodikos vagy harmadikos lehettem, mikor hírét vettük, hogy Kiskunhalason a buszmegálló melletti trafikban lehet rágógumit kapni. Húgommal át is buszoztunk gyorsan, és megvettük a Peppermint márkanevű, mentás ízesítésű rágógumit. Lap alakja volt, és mi elég csalódottan rágcsáltuk, valahogy jobbra számítottunk. A menta-íz elég hamar eltűnt belőle, és maradt az ízetlen rágógumi.

Sós csemegék, chipsek nem voltak még Magyarországon akkoriban kaphatók, de lehetett kimérve kapni pirított, héjas földimogyorót. A sportpályán pedig mindig árultak pirított tökmagot vagy napraforgómagot. Az utóbbit még ma is ricának becézik a majsaiak. Ezeket az iskolába is gyakran bevittük, törögettük. Mivel ez nem ment szemetelés nélkül, erősen tiltották nekünk. A tiltást persze nem vettük komolyan, naponta rajtakaptak valakit a törögetésen.

Míg az édességekben már akkor is elég nagy választék volt, az üdítő italokkal más volt a helyzet. Főleg szirupos gyümölcsszörpöket kevertünk szódavízzel. Igazi gyümölcsszörpök is készültek otthon, főleg a házi málna- és meggyszörp volt finom. A szódavizet - szikvizet - szódagyárban gyártották, és naponta szódás kocsi vitte végig az utcákon. Lehetett boltokban is cserélni a kiürült üvegeket, ez általában a gyerekek dolga volt. Nem volt még patronos szódásszifon, az ásványvizet sem nagyon ismertük. Az első palackos, szénsavas üdítő a csatos üveges Bambi volt. Már gyerekkorunkban is lehetett kapni. Kirándulás, strandolás elképzelhetetlen volt Bambi nélkül. Volt még egy Hűsi nevű, rövidéletű üdítő ital is. Az első rostosnak nevezhető gyümölcslé pedig az Almuska volt, zavaros, barnás színű ital egy kis üvegben, ezt sem sokáig lehetett kapni.

Néha presszókávét is ittunk. Volt dupla és szimpla kávé, a nagycukiban lehetett kapni, kis fémtálcán, üvegpohárban szolgálták fel. Csak mokkacukrokat tettek a kis fémtálcára, majd később már tejport is lehetett hozzá kapni. Nescaféról nem hallottunk még akkor. Néhány családnál már volt otthon elektromos kávéfőző gép. Nekünk is volt egy hatalmas kávéfőzőnk, nagy üvegtartályában hangosan bugyborékolt a lefőtt kávé.

Persze, megkóstoltuk már gimnazista korunkban az alkoholos italokat is. Bulikban házi bort, sört, és a körömlakknak becézett császárkörte likőrt ittuk. Sok háznál otthon is készítettek likőröket, lehetett különböző ízű likőraromákat kapni a boltokban, és a „Jugó"-ból hozott tiszta szesszel készültek a házi likőrök. Ircsy tudott rumpuncsot készíteni. Sörből, cukorból, rumaromából és tiszta szeszből keverte, nagyon szerettük kóstolgatni.

Pezsgőt egyetlen egyszer ittam gimnazista koromban egy szilveszteri házibuliban. Szovjet pezsgő lehetett, mert akkoriban a Törley mellett ez a márka volt leginkább kapható.

Persze, a dohányzást is kipróbáltuk. Mi lányok a Menthol és Tulipán elnevezésű gyengébb, illatosított cigarettákat kóstoltuk meg először. A fiúk biztos már korábban is megpróbálkoztak a Kossuth-tal, vagy az Ötéves Terv nevű erős cigarettákkal. A legnépszerűbb cigaretta a füstszűrős Fecske volt. Ára 4 forint negyven fillér volt. Az iskolában szigorúan tilos volt a dohányzás. Mégis gyakran elkaptak egy-egy zugdohányost az ügyeletes tanárok az udvar végében álló WC-ben, ahogy „staub"-ját próbálta gyorsan elszívni. Negyedikben egy-két fiú osztálytársunk már komoly dohányosnak számított.

 Más élvezeti szerrel mi még nem éltünk, a bűnösnek kikiáltott Coca Colát csak filmekből ismertük, és a kábítószerekről sem sokat hallottunk még akkor. Szerettük a nyugatról pár éves késéssel megérkező filmeket, gyűjtögettük a külföldi adókról a nyugati slágereket, de a mi kis világunk annyira lekötött minket - nem is juthattunk el nagyon a szomszédos országokon túlra -, hogy a nyugati életformát még tőlünk nagyon távoli dolognak tartottuk.