Vendégünk volt Thomas Blames

Sajnos a következő ötszáz kérdést, bár szeretnénk, nem mi tesszük fel, lejárt az időnk. Vendégünk volt Thomas Blames, a Babák című francia film rendezője.

A rendezővel Várszegi Viktória (babasmamas.hu) és Márkus beszélgetett. 

Márkus: Négy országban forgatta Babák című filmjét. Miért pont ez a négy ország?

Thomas Balmés: Egyrészt azért, mert ez a négy ország különböző viszonyt szimbolizál a technológiával szemben, mennyire élünk együtt a gépekkel, másrészt, hogy lássuk a négy különböző ország, illetve tájegység (így is megfogalmazhatjuk) specifikumát.

Várszegi Viktória: A film nem ad választ semmire sem, csak kérdez, folyamatosan rákényszeríti a nézőt arra, hogy véleményt alkosson. Nem ítélkezik, vagy mégis, nem bújik meg a képsorok között rejtett társadalom kritika, nem ez volt a nem is nagyon leplezett célja?

T.B.: Örülök, hogy felismerte, a film nem ad választ, kérdéseket vet föl, de természetesen a film mögött nincs válasz, hogy ma ez a lényeg, erről van szó, nincsenek leegyszerűsített konklúziók. Arról gondolkodjunk el, hogy amiben most élünk kicsit "megállt", kicsit halott dolog, ebben az evidenciában akarjuk folytatni a létünket, vagy vannak alternatívák. A gondolkodásra való késztetés az üzenet. Mindig meglepődök, amikor az emberek a saját egzisztenciájukat a mindennapi élethez igazítják, most nincs pénzem, de pénzt kell keressek, mert fizetem a lakbért, azért nem lehet gyerekem, mert kicsi a kocsim, nagyobb kéne, tehát mindig van valami, amihez igazítjuk a mindennapjainkat. Erről beszélek, amikor arról beszélek, hogy amiben élünk kicsit halott. Lehet másképp is csinálni.

V.V.: Talán ezért van kevés gyerek Európában.

M.: Ha jól értem, akkor pont az európai jellegű civilizációk - szerintem ebből a szempontból Japán az európai civilizációhoz tartozik-, alternatívája lenne a mongol és a namíbiai modell, ők meg talán minket szeretnének utánozni. Amit nekünk kínál egy "halott" kultúra helyett, számukra kívánatos cél.

T.B.: Nem. Nem. Nem akarják utánozni. Namíbiában élnek törzsek, akik hagyományosan öltözködnek, vannak, akik a városban élnek, de vannak ezek a "hagyományos" törzsek, szintén az államot alkotják, a tagjaik Namíbiát gazdag országnak tekintik, ahol lehet munkát találni, lehet élni. A mongol család előzően Ulánbátorban lakott, nem szerették, visszatértek a természetes közegbe. Ez egy visszaforgatott mozgalom, az emberek inkább a városba mennek, ők a városból tértek vissza. Ami biztos, hogy az amerikai minta és a japán minta gyakorlatilag az egész bolygót befolyásolja, úgymond követendő példa. Működik egy uniformizáció. Tegnap részt vettem a filmem díszbemutatóján az Aréna kereskedelmi központban, ugyanazok a márkák, ugyanazok az üzletek, ugyanaz a zene szólt, lehetett volna Tokióban is. Ezt borzalmasnak, elviselhetetlennek tartom. Tényleg ezeket a kérdéseket feszegetem a globalizációs viszonyokat, kulturális viszonyokat. Nem feltétlenül a filmben bemutatott mintákat kell követni, például az Egyesült Államokban is élnek más típusú emberek, egyre kevesebb tárgyat használnak, rájöttek nincs szükség mindenre, legfeljebb öt-hat tárgy található a lakásban, a visszafelé növekedés hívei. Lecsökkentik a vagyontárgyaikat (persze a Babákban nem ilyen család volt bemutatva). A gondolat az volt, hogy az amerikai és a japán kisgyerek ellentéteként két olyan gyermeket mutassunk be, akik nem ilyen körülmények között élnek. Megfosztva modern eszközöktől is lehet élni, fel lehet nőni. Elfoglalják magukat, nagyon hamar önállóvá válnak, érdekesnek találnak például egy legyet, egy hangyát. Azt a kérdést vetem fel, hogy mik a mi fogalmaink a boldogságról, az e a boldogság, hogy mindenünk meglegyen, vagy van e másfajta út is? Nagyon sokszor a használati tárgyak akadályt jelentenek a személyes kommunikációban, elveszítjük a személyes kapcsolatot a gyermekeinkkel, az emberekkel, mert helyettesítjük egy tárggyal - mobiltelefonnal, internettel.

V.V.: Jól láttam a filmben, hogy a japán gyereknek ringatója van? A tárgyakról jutott eszembe.

T.B.: Igen, ez ott nagyon divatos.

V.V.: A japán baba elég sokkoló volt, sokat volt egyedül.

T.B.: Annyira nincs egyedül, ének órái, tánc órái vannak, jellemzőbb a kommunikáció hiánya, ez sokkal rosszabb, mint a magány.

V.V.: Látszik, csapkodja magát, hisztizik.

T.B.: És sok a zaj körülötte.

V.V.: A szereplők érdekelnének. Hogy érte el, hogy természetesen viselkednek, illetve hogy fogadták magukat a filmben, mit szóltak más kultúrák gyereknevelési szokásaihoz?

T.B.: Mindenki nagyon sokat nevetett. Fontos volt, hogy a film igazi vígjáték legyen. A mongolok igazán büszkék voltak, hogy a fiuk képe hogyan ábrázolja Mongóliát, hogy ez az igazi Mongólia. A kisfiú mondta - ez a film nagyon szép, a szélről, a napról szól és arról hogyan verekedtem a testvéremmel. A namíbiai családot sokkolták a japán kislány körülményei, milyen szűken él, nincs tere, megdöbbentő volt számukra. A japánok az afrikai higiéniai körülményeken borultak ki. Az amerikai család a térrel kapcsolatban csodálkozott, milyen jó, hogy ilyen tágas helyen élnek, de azt nem vették észre, hogy állandóan túlstimulálják a gyereket, lekötik a figyelmét, nem hagyják békén, ilyen tükör náluk nem működött. Amikor megnézték a filmet elmondták Mongóliára és Namíbiára utalva, hogy lehetne egy nagyobb kertjük.

M.: Melyik család volt a legnyitottabb és a leg zárkózottabb egyrészt a forgatással, másrészt a másik három kultúrával kapcsolatban?

T.B.: A nyitottság szempontjából az afrikai és a mongol család, ez összefügghet a hatalmas térrel, mert itt sokkal kényelmesebb volt a forgatás. Más kultúrák tekintetében az amerikai család volt a legnyitottabb, felvetődött bennük, hogy ide el kéne menni, meg kéne nézni. Legzárkózottabb a japán család volt, ők szeretnek a saját környezetükben megmaradni.

V.V.: Milyen szempontjai voltak a szereplők kiválasztásánál, voltak akik nem vállalták? Milyen volt a kapcsolata a családokkal?

T.B.: Mind a négy családdal nagyon jó volt a kapcsolat, annak ellenére, hogy nem voltam állandóan jelen, de befogadtak. A kiválasztás szempontja volt, hogy mind anyagi, mind lelki szinten kiegyensúlyozottnak kellett lenni. Volt egy ötödik család, eredetileg öt gyerekkel akartam a filmet elkészíteni, de ez sok lett volna, ahol éreztem, hogy a pár pszichésen nem nőttek fel a neveléshez és rögtön leállítottam a felvételeket. A lényeg az volt, hogy mind a négy országból hasonló szintű családok szerepeljenek, tehát jólétben éljenek, az adott körülmények között a gyerekeiknek mindent megadjanak, szeretik őket, egymást is szeretik, így az adott ország specifitásait mutathattam meg.

M.: Melyik volt az ötödik ország?

T.B.: Panama.

M.: Tervezi, hogy nyomon követi a gyerekek sorsát?

T.B.: Talán. Még nem tudom.

V.V.: Közel egy időben születtek a gyerekek, hogy oldották meg ezt a gigászi feladatot, hogy minden fontos mozzanatnál jelen lehessenek, hogyan érték el, hogy a szereplők annyira természetesen viselkednek, mintha a stáb ott sem lenne?

 T.B.: Volt segítségem. Mongóliában és Namíbiában asszisztenseim voltak.

V.V.: Helyiek?

T.B.: Nem. Az amerikai családban az apuka szintén a filmszakmában dolgozik, ő rengeteg képet felvett, a japán férfi is tudott segíteni. maga a forgatás nagyjából négyszáz óra volt, az összes jelenet nyolcvan százalékát én vettem fel, a namíbiai jelenetet szinte egyedül forgattam. Két hetes, tizenöt napos időszakokra utaztam oda. Ilyenkor egy csomó képet felvettem és csak egy képpel tértem vissza. A lényeg az volt, hogy ne sok kis képet rakjunk a filmbe, hanem egyet aminek a történése elnyújtható. A gyerekek születésétől fogva jelen volt a kamera, nekik természetes volt a jelenlétünk.

V.V.: Csupán véletlen, hogy Namíbiából volt a legtöbb kép, nézőként az afrikai család állt legközelebb a szívemhez, önnek is, ez fejeződött ki?

T.B.: Tényleg többet forgattam ott, a hely miatt. Az amerikai és a japán család két órákat engedett forgatni, mondván a picinek pihenni kell.

M.: Nem tudom hány helyen vetítik, vetítették a filmet. A közönséggel kapcsolatban meg tudott fogalmazni magának olyan tapasztalatokat, mint a gyerekekkel kapcsolatban, ahogy ezt az egész filmet leforgatta?

T.B.: Tíz országban mutatták be a filmet és még ötvenben fogják a jövőben bemutatni. Az Egyesült Államokban több, mint ötszáz mozi tűzte műsorra és kétmillió fő felett látták. Az államok elég befelé forduló, ez azt jelenti, hogy külföldre nem nagyon utaznak, az egyik elnökük el is mondta, hogy ez a nép nem egy utazós nép, ezzel egy időben a leg materialistább, a legtöbb tárgyuk van. Itt lehetett nagyon érezni a felismerést, hogy másképp is lehet, mások hogy csinálják. Feloldotta bennük ezt berögzültséget, még jobban, mint Franciaországban, mert a franciák kevésbé materialisták ez ügyben.

M.: Sajnos a következő ötszáz kérdést, bár szeretnénk, nem mi tesszük fel, lejárt az időnk. Köszönjük.

Fotó: Várszegi Dóra

Várszegi Viktória és Márkus