Völgyháti András: A Napút Műhely kiállítása a K11-ben

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a világ létezéséről csupán az érzékszerveink által van tudomásunk.

A Napút Műhely kiállítása a K11-ben, mely korábbi képeket és a Szent László kórház hospice osztályára készült képek repróit is bemutatja.
( 2018.04.06-tól 27-ig tekinthető meg)

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy a világ létezéséről csupán az érzékszerveink által van tudomásunk. Az, hogy kinek melyik érzékszerve mennyire érzékeny, illetve az, hogy az egyes embernek hány érzékszerve van, és pontosan melyek ezek, teljesen egyedi. Ha ebben egyetértünk, akkor azt is láthatjuk, hogy a művészet szerepe a világ megértésében és finomabb tapasztalásában van. Természetesen nem elhanyagolható a megjelenés módja és a közölni vágyott tartalom tengelye sem. De emellett azt hiszem nem elhanyagolható az a nézőpont sem, hogy a művészetek segítségünkre érkeznek mindenféle tapasztalataink megértésénél és feldolgozásánál. Lehet az egy vers, egy zenemű, vagy egy festmény, valami módon segít nekünk megemészteni a világot, ami körbevesz minket, vagy ami bennünk van.

Tegyük fel, hogy az öt érzékszerven túl van egy hatodik is. Egy olyan részünk, ami nem tud szöveges magyarázatot adni, nem kötődik racionalitáshoz, mégis nagyon erőteljesen közvetít valamit a világból, amit más érzékszervünk nem. Ez az a részünk, ami kiszűri a popból a mégis mélyet, ami reagál a magasból azonnal a valóban tartalmasra. Nincs rá szabály, nem mutatható ki rendszer benne, nincs műszer, amivel mérhető lenne az, amit érzékel. Nem kötődik fizikai észleléshez, olyan, mintha egy réteggel afölött vizsgálódna. Egyszerűen ezen keresztül tudjuk, érezzük, hogy melyik kép jó, és melyik kép nem.

A Napút Műhely célkitűzésében az Emberhez szól, az Embernek segít közösségben alkotással, antropozófiai szemlélettel és tudással, mély elkötelezettséggel és emberszeretettel. Gondolhatjuk, hogy ez ezoterikus, giccses cél, és mint ilyen, lehetne könnyű, felszínes tobzódás a színekben és formákban. Szerencsére a művészeknek, akik e kör alkotói, nagyon jól fejlett az a bizonyos extra érzékelése. A képek elmozdulnak színükben a mai magasművészeti trendektől, mert nem is akarnak ilyen trendeknek megfelelni. A színek megjelenését a Steineri embereszmény szempontjából, az emberre gyakorolt hatásának figyelembevételével használja. A színek célja nem egyszerűen esztétikai, hanem egyenesen ehhez a "nem fizikai" érzékszervüknhöz szól. A kiállítás képei sok esetben ott billegnek a figuratív és a nonfiguratív határán. A színek és formák szinte megszólítanak: "Gyere, segítek feldolgozni, segítek átélni, túlélni, megvalósítani, megérteni." Nem kell ehhez semmiféle magyarázó szöveg. Nem kellenek szépen kidolgozott részletek, perspektíva, drága papírok, vásznak, veretes nehéz keretek. Annyi kell csak, hogy legyen egy valóban őszinte festő, kitárt, ítéletmentes szívvel, legyen meg az alázatos szakmai tudása színekről, formákról, anyagismeretről, ecsetkezelésről, ami a kifejezéshez szükséges. Továbbá legyen meg a szándéka arra, hogy valódi fénnyel világítson a néző lelkébe. Rá tudjon világítani arra a pontra, ahol mi magunk, saját magunkban megleljük a válaszokat a nehéz kérdéseinkre. Nem ad, és nem is akar válaszokat adni ő, csak egy erősfényű lámpával lekísér a mélybe, szinte kézen fogva, hogy eloszlassa az alaktalan félelmeket, a gyötrő tipródást, akár magát a halálfélelmet is.

A Napút Műhely alkotói a 'Képet az embernek' projekt keretében közel 50 képet festettek a Szent László Kórház Hospice osztálya részére. A munka célja, hogy az ott fekvő betegek számára segítséget nyújtsanak ebben a sajátos élethelyzetben, valamint a velük foglalkozó orvosok és nővérek számára is erőt, fényt adjanak. A kiállításon ezen képek reprói is megtekinthetőek, ahogy a címadó képek is, amelyek a műhely elmúlt 10 évének munkáiból kerültek ki, és a születéssel, fogantatással, termékenységgel foglalkoznak, így zárva teljes körré a kiállítás anyagát.

Ott állva ezek között a maguktól világító képek között azt éreztem, hogy ez a kiállítás, ezek a művészek valóban beteljesítik azt, ami a művészet lényege. Segítenek. Segítenek és bátorítanak, eltöltenek hittel és reménnyel, bizonyossággal. Nem magas művészet és nem populáris. Befogadható bárki számára, úgy hat, ahogy egy reggeli szellőztetés: természetesen, magától értetődően, nem harsányan, nem hangzatosan. Nem fájdalmaskodik, nem okoskodik, nem akar utat mutatni ő maga, nem ad választ általánosságban. Hanem tartja a lámpást az éjszakában bárkinek, aki a nappalijába teszi. Meggyőződésem, hogy ezek azok a képek, amelyekkel érdemes együtt élni. Ezek segítenek reggel munkába indulni, segítenek tisztázni a félreértéseket, elcsendesíteni egy felriadt csecsemőt, éjjel izgulva várrni a gyereket az első házibuliból haza, karácsonyi edédet főzni 8 főre, megpihenni a kedvessel egy kávé mellett, megbékélni a nyugdíjazással, elfogadni a halált. Szamélyes ízlés ide vagy oda, meggyőződésem, hogy ezekkel, illetve ilyen minőségű, üzenetű, szándékú képekkel érdemes magunkat körülvenni, otthon, munkahelyen, nyaralóban, kórházban, iskolában. Bárhol. Nagyon ránk fér.

A kiállítók névsora:
Bíró Edina
Csányi László
Faix Dóri
Grekofski Nathalie
Gyurácz-Néneth András
Hajzer Erzsébet
Havril Kati
Jankovits Jusztina
Kiss Viktor
Kovácsné Irén
Kozári Kata
Kulcsár Edina
Makrai Lili
Molnár Anna
Molnár Eszter Ágnes
Müller Rita
Nagy Judit
Őri Kati
Pálinkás Piroska
Sleiner György
Stenger Csilla
Szabó Réka
Száraz Nóri
Szécsi Alexa
Szoboszlai Annamária
Weichinger Andrea

K11
Budapest, Király utca 11.
nyitva hétköznap 10-18-ig

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Hecz János: Ha én költő volnék