Zizu szerelme

Omnia vincit amor. -Zsozsó és Zizu szerelme legendás és közismert volt a faluban.

Együtt jártak óvodába is, majd később iskolába. A komoly arcú fiú és a lenszőke lány elválaszthatatlanok voltak. Minden csibészségben Zizu is benne volt, és Zsozsó barátai is szerették csípős nyelve ellenére. Zsozsó a nevét Zizutól kapta, akit otthon csak Zitának hívtak. Nyáron, mikor délutánonként elmentek fagylaltozni, és Zizunak általában nem volt pénze, mindig megkérdezte: „Van nálad zsozsó?" Mindig volt, előfordult, hogy a tízórai pénzét tartotta meg, csak hogy a szöszi Zizut meg tudja hívni egy fagyira. Megesett, hogy még barátainak is vehetett egyet-egyet, Felhőnek és Létrának, főleg amikor ők is besegítettek a tízórai pénzükkel.

A két fiút is Zizu nevezte el, hamiskásan mosolyogva, mondván, Felhő akkora, hogy takarja a napot, míg Létra olyan hosszú, mint otthon a szénakazalhoz támasztott hatalmas feljáró. Mosolyogtak a fiúk, és büszkék voltak új nevükre, amit a legszebb lánytól kaptak. Mire befejezték az iskolát, sokan már nem is emlékeztek Zizu és barátai polgári nevére. A barátságukat még külön elmélyítette, hogy mindannyian odavoltak a zenéért. Amikor tehették, hallgatták a rockit, betanulva a rádióműsort, várva az igazán nagyokat. Van Morrison, Scott McKenzie, Black Sabbath, Zombies, The Byrds, Uriah Heep, felsorolhatatlanul. Összegyűltek Zsozsóék öreg világvevő rádiója mellett, és átszellemült arccal hallgatták a dalokat. Igyekeztek valamennyit megérteni belőlük, ezért amit hallottak a szövegből, leírták fonetikusan egy papírra, és elvitték az öreg Józsi bácsihoz. Ő amerikai fogságban volt két évig, így elég jól tudott angolul. Külön szerencséjük volt, hogy az öreg szerette a gyerekeket, így szívesen segített. Hét végén csak hallgatták a dalokat, együtt énekelve, és lelkükben a szabadság madarai szárnyra kaptak.

Tizennyolc évesen Zsozsó végzett autószerelő lett. Négyen, két T 5-ös Pannóniával, útnak indultak egy hétre. A motorok bírták a strapát, hála Zsozsó szakértelmének; ezt a hetet egyikük sem felejtette el, amíg élt. Nekifeszültek a szélnek, énekelték Van Morrison dalait, és Zizunak, a gyönyörű Zizunak hosszú szőke haját lobogtatta a szél, míg átölelte Zsozsót, és tudta, hogy repül. Maga volt a kézzelfogható szabadság, az igazi, korlátok nélküli élet. Megfogadták, hogy minden évben elindulnak így négyesben. Csillogott a szemük, az arcuk ragyogott, és tudták, hogy betartják mindannyian az ígéretüket.

Először Zsozsó nősült meg, elvette Zizut, majd Felhő és Létra is oltár elé vitte választottját. Öt évvel az első túra után már nem tudtak együtt menni, mert jöttek a gyerekek. Zizunak egy fia született és a barátaiknak egy-egy lányuk. Zsozsó műhelyt nyitott, jól is ment. Nyaranta hét végenként összejártak, beszélgettek, hallgatták a szabadságuk és fiatalságuk zenéit és tovább álmodták a világot és élték a napokat. Az új zenéket már nem szerették, ezért szalagos magnóról hallgatták azokat a dalokat, amelyek örök fiatalsággal tudták megajándékozni őket.

Már cseperedtek a gyerekek, amikor a tragédia történt. Létra, aki egyedül nem hagyott fel a motorozással, elvesztette uralmát a jármű felett, és egy fának rohant. Meglepődni sem volt ideje, azonnal meghalt. Barátai minden évben gyújtottak egy szál gyertyát az emlékére, és a szabadságba vetett hitük most először roppant meg. Összejártak Felhővel, de nyomasztotta őket Létra hiánya. Már a zenehallgatás sem volt olyan jó buli, most tanultak meg szomorúnak lenni. Lassan az idő segített elmosni a bánatot, és mire Zsozsó barna hajában az ősz szálak kezdtek elszaporodni, tompa sajgássá szelídült.

Ismét elmentek kirándulni, mikor a gyerekeik már inkább a saját társaikat választották a szórakozáshoz, mint a szüleiket. Zizu fia ügyvéd lett, a városba költözött. Saját családot alapított, bár havonta hazajárt szüleihez. Két körlámpás Ladával keltek útra, a kazettás magnókból dübörgött a zene. Lehúzták az ablakokat, és Zizu haját, amelynek színébe már be kellett segíteni, ismét lobogtatta a szél. Még mindig csillogó szemmel nézett férjére, mert ezt a szerelmet nem tudta kikezdeni az idő. Végig járták a régi helyeket, nosztalgiáztak, nagyokat nevettek, és pár pillanatra ismét közéjük költözött a boldog szabadság, csak már Létra nélkül.

Otthon Zsozsó kénytelen volt szembesülni azzal, hogy a műhelyébe egyre kevesebb járművet hoznak. Az új autókat már nem tudta megjavítani, speciális szerszámok kellettek hozzá, másfajta szakértelem. Régi kocsikkal foglalkozott csak, a polcokon a féltve őrzött alkatrészek, szerszámok már értéküket vesztették. Esténként komoran feküdt le, még Zizu sem tudta megvigasztalni. Végül be kellett látnia, hogy az idő túlhaladta tudását és eszközeit, és mivel már elérte a kort és a nyugdíjat, így bezárt. A szíve szakadt meg, amikor a műhelyre ráakasztotta a lakatot, de ekkorra már tudta, mi a különbség Van Morrison és a valóság között.

Egészen beletörődött új helyzetébe, amikor Felhő lánya felhívta őket. Az apja kórházban van, látogassák meg, mert nagyon beteg. Megdöbbentek, mert egy hónapja találkoztak, és már készültek a következőre. A kórházban Felhő csöndesen feküdt, lázban égő szemekkel, csont soványan. Zizu simogatta a fejét, meleg hangon vigasztalták, biztatták, de Felhő csak erőtlenül megrázta a fejét és fájdalmasan elmosolyodott.
- Hasnyálmirigy rák, már nincs sok időm. Jó volt veletek! - Megszorították a kezét búcsúzóul, mielőtt elindultak volna, és a lázas tekintetet örökre magukkal vitték.

Két nappal később már nem volt Felhő többé! Súlyosan megrázta őket a barát elvesztése. Zsozsó, csak hogy elfoglalja magát nekiállt kerti traktorokat bütykölni. Javítgatta a fiatalok motorjait; biztonságérzetet adott az ismerős munka. Ingyen, vagy egy sörért dolgozott, magáért a munkáért és a lelki békéjéért.

Következő nyáron Zizuval ketten mentek el, és bár nagyon hiányoztak a barátok, azért jól érezték magukat. A zene volt, ami átsegítette őket a szomorúságon. Zizu ismét virult, és a fiatalság visszaköltözött a szemébe, meghazudtolva színezett haját és ráncait. Még egyszer meglegyintette őket a fiatalság és a szabadság szele, minden ragyogó szépségével és ígéretével. Az illúzió szebbnek bizonyult, mint maga az élet!

Otthon sikerült visszarázódniuk a mindennapok világába, nem feledve az együtt töltött káprázatos napokat. Zsozsónak ismét beindult az üzlet, meghozta a gyümölcsét a sok kerti gép- és kismotorjavítás. Egyre többen keresték fel, sőt a pénz is csordogálni kezdett, bár ügyfeleinek döntő többsége már úgy hívta, hogy Zsozsó bá! Így, idős fejjel a technika irányába egyetlen engedményt tettek csak. Vettek egy cd-lejátszót, és az ismerős dalokat esténként erről hallgatták. Ilyenkor a lelkük visszarepült a múltba, és megfürödtek a boldogság ígéretében.

A következő télen betegedett meg Zizu. Fogyott és sápadt, mint a gyertyaláng, erőtlenül, görcsösen köhögve. A kegyetlenül brutális diagnózis tüdőrákot diagnosztizált, a remény leghalványabb esélye nélkül. Küzdött, mert azt remény nélkül is lehet, csak győzni nem. Az utolsó napon Zizu azt kérte, menjenek el együtt autóval úgy, mint régen. Zsozsó beemelte a Ladába a törékeny teremtést, feldübörgött a zene. Az öreg motor zengett, a lehúzott ablakon beáramló szél lobogtatta Zizu haját, mint régen, és a magnóból a Uriah Heep: Free Me című dala szólt. Még húsz kilométert sem tettek meg, többször is megismételve a szabadság dalát, mikor Zsozsó megkérdezte egy elágazásnál, merre menjenek. Soha nem kapott választ, Zizu lelke már messze járt, bár a haját ugyanúgy lobogtatta a szél. Zsozsó megállt, megvizsgálta, lágyan megcsókolta, majd lassan, olajkérges, repedezett kezével letörölte a könnyeit.

Visszaült, és beindította a motort. Hosszú ideig járatta, mire elindult. Utolsónak maradt itt egy elveszett világból. Ebben a pillanatban fosztotta meg a sors Zizutól, szerelmétől, társától, az utolsó barátjától. Magára maradt.
Keményen belelépett a gázba, dobálta a sebességeket a váltóba, és gyorsított. A motor először dübörgött, majd ordított, végül már vonyított, mint egy veszett állat. A kereklámpás Lada soha nem ment még ilyen sebesen, de Zsozsó biztos kézzel fogta a kormányt. Eljött a pillanat, amikor az öreg alkatrészek már nem bírták a terhelést, a főtengely eltört, a hajtókarok elhajlottak, a blokk összetört és a motor felrobbant. Kiszakadt a jobb első futómű, a jármű leejtette az orrát, kicsúszott, majd az árokban a talajba ütközve megpördült és a levegőbe emelkedett. Még hallotta Zsozsó a Free Me refrénjét, mielőtt becsapódtak volna, és határtalan örömöt érzett, hogy Zizuval lehet. Átvillant az agyán, hogy a dalok mégsem csapták be, mert akik sokat hallgatják ezeket, azoknak részük lesz a szabadság.

Végig maga előtt látta a mosolygós, gyönyörű arcot, egészen addig, amíg benne az a ragyogó fény át nem vette a nappal sápadt világának helyét, és ő végre útra kelt Zizuhoz.