Apokalipszis, most és mindörökké

A Gödöllőn tartott díjkiosztó gálaműsor programjába is felvételt nyert az alkotás, aminek díszvendége Kudlik Júlia volt. A pályázat díjnyertes alkotásait a Novum Verlag nemzetközi kiadó, 2010-ben A pillanat művészei címen jelentette meg  egy 550 oldalas kiadványban.

 

A diószedés lélektana hamvasi hatásra (A Jóisten uzsonnája, Cseresznyét szedni, stb.) íródott, amelynek végén maga Hamvas is megszólal a fák természetének apropóján. Az írást Hamvas eszmeisége mellett a telkibányai ősz és a hely szelleme is nagyban inspirálta.

 

"Ha komoly a szándékunk és nem csemegézni indulunk, akkor kabátunk és nadrágunk zsebei nem tekinthetők kellő felkészültségnek. Vesszőkosár, ez lesz a mi vezérlő mesterünk. Különösen ajánlott nem saját vásárlású, hanem baráti ajándék, így sokkal könnyebbnek érezzük. Hihetetlennek tűnhet, de a házhoz kerülési szándéka az eszközöknek meghatározó. Előre megfontoltan, munkára vásárolt eszközök egyedül az előttünk álló feladatok számára és elvégzésére emlékeztetnek. Tehát kosár, viszont nem az a fajta, amibe almát, körtét, barackot szívesen szed az ember. A diószedéshez kis átmérőjű, mérsékelt űrtartalmú kosárra lesz szükségünk, ami azt az érzést kelti bennünk, hogy igenis van értelme a munkánknak. Más munkamódszerű próbálkozások esetén az idő telik a kosár pedig nem."

 

Szalay László Pál ezekben a napokban hajol az íróasztala felé, hogy elhelyezze a hamvasi életműben Hénoch apokalipszisének fordítását és bevezetését. A zenei és filmes betétekkel színesített előadásra e sorokon keresztül is szeretettel hívja és várja az érdeklődőket a szerző. Az előadás színhelye: a Pápai Református Kollégium (8500 Pápa, Március 15. tér 13-14.) Az előadás időpontja: 2010. augusztus 26. csütörtök, 11 órai kezdettel. Az előadásra felkérés: a MRE Doktorok Kollégiuma, Irodalmi és nyelvi szekció részéről érkezett.

 

HamvasBéla.org - A pácban mindenki benne van.
 
http://www.hamvasbela.org/
http://hamvasbela.lap.hu/