Diákönkormányzat a csíkszeredai bentlakásban

A diákjaink különféle falvakból érkeztek, és különféle középiskolákba járnak, így közösségi szempontból kicsit lazák a kapcsolatok. Ennek orvoslására ötlöttük ki, hogy a diákszervezetek mintájára diákönkormányzatot hozunk létre a bentlakásban. Mivel a gyerekeknek ezen a téren nem volt tapasztalata, ezért abból indultunk ki, hogy minden szoba megválasztja a maga szobafelelősét, és belőlük fog felállni az első csíkszeredai csángó diákbizottság (DB). Ennek tagjai: Erőss Dani, Pogár Pali, Iancu Cipri, Nyisztor Isti, Turbuk Gyula, Talaz Gabi, Csernika Klaudia, Kabalás Daniéla, Bálint Kamélia, Nagy Lívia, Gertui Nikoletta (a képen Györgyice Piroska helyettesíti), Demse Krisztina és Benke Ramóna.
Az első ülésünkre a DB tagok kicsit bizonytalan hozzáállással érkeztek, mert tapasztalatok híján nem igazán tudták, hogy mire számítsanak, de aztán a feladatkörök tisztázásával ez a nyugtalanság eltűnt a levegőből. Első feladatukul a bentlakás hangzatos nevének, szlogenjének kitalálását kapták. Egyik tehetséges diákunk, László Leó vezetésével pedig honlap is készül a bentlakásnak, reményeink szerint a DB ebben is tevékenyen részt fog venni. Nagy izgalommal várjuk a következő ülést, ahol megvitatjuk a DB tagok ötleteit, és jobban meghatározzuk a bentlakás arculatát.

 

Pfemeter Mária, csíkszeredai nevelő

 

Forrás: www.csango.ro