Felújították Velence ikonikus épületét

 

Több mint 500 éves története során először nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a velencei Szent Márk téren álló Régi Prokurátus (Procuratie Vecchie) épülete a közel 5 éves restaurációs munkálatokat követően. A szebb napokat is megélt olasz látványosság a Velencéhez sok szálon kötődő Generali Cégcsoport támogatásának köszönhetően éled újjá, hogy a jövőben közösségi térként, és a biztosító The Human Safety Net nevű globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmának központjaként nyerjen új célt. A munkálatok év végén fejeződnek be, a nagyérdemű pedig 2022 tavaszától csodálhatja meg régi pompájában az épületet.

Mérföldkőhöz érkezett a Generali The Home Venice nevet viselő nagyszabású projektje: a biztosító pénzügyi hozzájárulásának köszönhetően már újjászületett a Velence szívében található közpark, a Giardini Reali (Királyi kertek), a Szent Márk téren álló Procuratie Vecchie teljeskörű restaurációja pedig éppen most ér a finisbe. A fenntarthatósági kezdeményezés célja az, hogy a világörökségi státuszú város építészeti és kulturális örökségében a következő generációk is gyönyörködhessenek, Velence pedig a fenntarthatóság globális szimbólumává váljon. Az idén 190 éves Generali elkötelezettsége nem véletlen, a társaság történelmi székházának ugyanis éppen a Régi Prokurátus épülete adott otthont az 1830-as évektől. Az érdeklődők ugyan csak 2022 tavaszától csodálhatják meg az impozáns belső tereket, a megújult Királyi kertekben azonban már megtekinthetik a munkálatokat, és az újjászületett épületet bemutató makettet.

Az önkéntesség és a felelősségvállalás új otthona

A többszáz éves építészeti remekmű egy 5 éves, ambiciózus felújítási folyamat végén nyeri el ismét régi fényét 2021 végére, de a hagyományokért rajongó látogatóknak cseppet sem kell aggódniuk. A tervezés és restaurációs munkálatok során a kivitelező David Chipperfield Architects Milan végig szem előtt tartotta a Régi Prokurátus eredeti értékeit, hiszen a cél nem az épület átalakítása, sokkal inkább korábbi szépségének visszaállítása és kiemelése, illetve a modern kor elvárásainak megfelelő korszerűsítése volt. Így az első és a második emeleti terek felújítása mellett szempont volt a könnyebb megközelíthetőség, új lépcsőházak és közlekedők beépítése, a harmadik emelet pedig kiállítótérrel, előadóteremmel és irodákkal bővült.

A megújult külsővel új funkciót is nyer majd a Régi Prokurátus épülete, hiszen jövő tavasztól a Generali globális társadalmi felelősségvállalási kezdeményezése, a The Human Safety Net központja is lesz. A biztosító 2017-ben hívta életre globális mozgalmát, mely ma már a világ 23 országában tevékenykedik a hátrányos helyzetű csoportok, és a helyi közösségek támogatása érdekében önkéntesek és partnerszervezetek közreműködésével. Hazánkban többek között THSN az Újszülöttekért programmal tesznek lépéseket a koraszülött-ellátás fejlesztéséért eszközbeszerzéssel, képzésekkel, valamint a kutatás-fejlesztés támogatásával.

Nem titok, hogy Velencét a Generali a szülővárosának tekinti, ezért is nagy öröm a biztosító számára, hogy részt vehet a város páratlan értékeinek megőrzésében. Emellett a fenntarthatóság iránti elkötelezettségük egyik fontos eleme az, hogy új célt és új életet lehelnek a Procuratie Vecchie épületébe, mely a jövőben a globális társadalmi felelősségvállalási mozgalmuk központja lesz. A vállalat hisz abban, hogy a világban betöltött szerepük messze túlmutat a biztosítótársaságuk alaptevékenységén, és valós változást hozhatnak a környezetükbe és helyi közösségek életébe.

Az érdeklődők a www.thehomevenice.com oldalon és @thehomevenice Instagram profilon követhetik nyomon a történelmi jelentőségű restaurációs folyamatot.