Hatodik érzék - Petrozsényi Nagy Pál elbeszélése II. rész

 

II. rész.

 

2009. január 1.

Gyűlölöm január 1-jét, mégpedig pontosan azért, amiért mások szeretik: az ünnepek miatt. Mióta meghalt a feleségem, ünnepnapokon érzem a legjobban, menynyire egyedül vagyok. Gyermekeim külföldön élnek, és annyira elfoglaltak, hogy néha még újévkor sem találkozunk. Különös, nem? Sajnos ilyen a mesterségük. Hilda Stockholmban orvosnő, Márk kutatómérnök Baltimore-ban. Erzsi, Erzsi miért kellett neked ilyen korán eltávoznod!

Az éjjel megint rosszul aludtam. Minél jobban öregszem, annál szerényebb az alvásigényem. Amúgy sohasem voltam jó alvó, de most a szokottnál is hosszabb ideig forgolódtam. Csak nem ér valami baj, kellemetlenség! - fogott el a nyugtalanság. Bekapcsoltam a rádiót, s csaknem reggelig hallgattam az MR1-et, miután más prózai rádió nem is létezik országosan. Zene, zene, zene, na, az van orrvérzésig, mert nálunk, Magyarhonban, mindenki danol, táncra perdül, miközben máshol cselekednek.

2009. január 12.

Délután meglátogattak régi szakmunkásképzős barátaim: Sarkadi Robi, a cipész, Vas Gábor, az esztergályos és Rostás Emil, a volt levélhordó. Általában hetente egyszer összeültünk kártyázni, römizni. Nyáron pingpongoztunk, még hordozható mini biliárdom is volt. Egy ideig szótlanul kártyáztunk, de a játék ezúttal egyikünket sem kötötte le.

- Passz, kiszállok. Egyébként is fáradt vagyok - ásított a gólyanyakú levélkézbesítő. - Ezek az ünnepek idegileg kicsináltak.

- Engem fizikailag - mormogta a beesett vállú, enyhén púpos cipészmester. - Négy gyerek, nyolc unoka... Összesen 20 személy. Igaz, csak vendégek, de egy vendéglátásra is elő kell ám készülni. Te hol szilvesztereztél, Ferike?

- Az ágyban. Egyedül. Néztem a tévét, míg el nem aludtam.

- Nagy család nagy gond, család nélkül még nagyobb. És te? - fordult a bajuszát rágó, kajla fülű öreghez.

- Párizsban. Mégis mit gondolsz, meddig nyújtózkodhat nálunk egy ipa­ros?

- Jó, jó, ne kapj be! Hej, ha csak 20, nem, 30 évvel lennék fiatalabb!

- Nem lenne rossz. Ha lehetne. De hát nem lehet - hörpintette ki a borát Vas Gabi.

- Nem. Irigylem a mai fiatalságot! Ki Párizsba mehet, ki Bécsbe, ki...

-... egyenest az utcára - szúrta oda epésen. - Bezzeg a mi időnkben! Nem éltünk jól, de legalább ettől nem kellett tartanunk. Bocs, helyesbítek: sokkal jobban éltünk is. Hála Kádár papának, akit most... Á, hagyjuk! Ami volt, elmúlt, és kész!

- Ez a fejlődés, Eszterke - nevetett Rostás. - De ahova nem jutottál el te, eljutottak a fiaid. Meg a tieid - tette hozzá a suszter felé mutatva.

- Megkérhetlek, hogy ne szólíts Eszternek? - fortyant fel az esztergályos. - Különben nem értem: most a Munkáspárt vagy MSZP ellen vagy?

- Mintha nem tudnád. Egyik kutya, másik eb, hozzávéve a híres Fideszt is. Most mit néztek? Talán nincs igazam?

- Nincs, mert ha a Munkáspártra hallgatunk...

- Akkor még ma is a Balatonon nyaralunk - dőlt hátra a székén Sarkadi, aki meggyőződéses MSZP-és volt. - Az Adriai-tenger és Kanári-szigetek he­lyett. És nincs se Isten, se privatizálás, se ellenzék, se anyám tyúkja, csak állam bácsi élén a Munkáspárttal, aki mindnyájunkat kommandíroz.

- Kapd be! - ugrott talpra az esztergályos. - Alá' szolgája! Ide se jövök többé, a kutyafáját!

Vette a kabátját, és faképnél hagyott bennünket.

- Viszontlátásra! - kiáltott utána Rostás Emil. - Majd visszajön, ha lecsil­lapodott. Kicsit hirtelenharagú a munkásosztály.

Nevettek.

- Te meg mért hallgatsz? - bökött oldalba kíváncsian.

- Hisztek ti a 6. érzékben?

- 6. miben?

- Megérzésben, előérzetben.

- Nem kell ide előérzet. Már kétszer is előfordult, mióta agyára ment a politika. De eddig még mindig visszajött a kajla fülű.

- Én nem Gáborra gondoltam.

- Hanem?

- Csak úgy általában.

- Miért ne! Nem 100 %, de... Igen, elég sokszor ráhibázunk.

- Véletlenül - legyintett fitymálóan a cipészmester. - Na, Isten Isten!

Koccintottunk.

- Adja az ég, hogy igazad legyen!

- Mert? - sandított rá az egykori levélhordó.

- Olyan fura érzésem volt a tegnap este.

- Jó vagy rossz?

- Inkább rossz. Mintha... Hagyjuk, úgysem tudnám leírni.

- Szoktál-e máskor is előre megérezni dolgokat?

- Mikor hogy.

Nem firtatta tovább, másról kezdtünk beszélni. Egyszer csak csöngetnek. A sürgönykihordó volt. Kalapáló szívvel futottam át a kurta, de annál mellbelökőbb szöveget:

Meghalt a mostohatestvéred. Temetés holnapután. Angéla

2009. január 13.

Folyton mostohatestvéremen és a vele kapcsolatos megérzésemen töpren­gek. Szegény Sebi! Még élhetett volna 10-20 évet, ha nem támadja meg ez az új típusú H1N1 vírustörzs. Szinte hihetetlen, hogy felszálltunk a Holdra, átvizs­gáltuk a Marsot, egyre sikeresebben gyógyítjuk a rákot, őssejt beültetéseket végzünk, de nem tudunk elbánni egy influenzácskával. Ami pedig azt a bizonyos 6. érzéket illeti, az sem éppen tiszta ügy. Hiszen éreztem én ezt-azt máskor is anélkül, hogy ilyen biztos lettem volna magamban.

2009. január 19.

- Szia, látnok!

Sarkadi és Rostás köszönt rám az ajtóból.

- Sziasztok! Hát a Robi merre van?

- Beteg - vont vállat a suszter egykedvűn. - Influenzás a nyavalyás.

- Jaja jaj!

Aggódva meséltem el, mibe halt bele a mostohaöcsém, Sebike.

- Ez komoly? - sápadozott Rostás. - Talán nem ártana, ha felhívnánk.

- Hívjuk - bólintottam beleegyezően.

- Halló, Vas-lakás? Emil vagyok, Eszter, akarom mondani a Gabi barátja. Beszélhetnék vele, Évikém? ... Igen? ... Értem... Hát csak gyógyuljon meg mielőbb!

- Nagyon beteg? - törölte meg a homlokát a kis varga.

- Úgy tűnik.

Körülültük az asztalt, és nekifogtunk zsugázni. Emil hozott bort, azt szo­pogattuk csendesen.

- Most milyen érzésed van? - lepett meg váratlanul az exlevélhordó.

- Kivel, mivel kapcsolatban?

- Gabival. A múltkor olyan szépen eltaláltad.

- Az más. Most Gabiról van szó, és hiszed, nem hiszed, a mások baját nem érzem.

- Hogyhogy? Egy látnok mindent megérez. Csak behunyja a szemét, és a múlttól a jövőig mindenbe belelát. A filmek, krimik szerint legalábbis.

- Na ne! - pislogott a kis cipész. - És te hiszel ebben a marhaságban?

- És ha hiszek? Mindenesetre bejött, amit megérzett.

- Egyszer. Nem nagy ügy, csak ha tízszer, százszor is sikerül. Akkor, de csak akkor én is azt mondom, ebben a vénségben mocorog valami - mondtam tétován.

- Naná, hogy mocorog! Csak gyakorolni kell, gyakorolni, amibe mi is szí­vesen besegítünk. Igaz, Sarkadi? - vágta hátba a barátját.

- Eszemben sincs! Kóklerkedjetek csak nélkülem.

- Ez nem kóklerség, hanem pára..., paratudomány, olyan izé... isteni ado­mány, ami mostanság pénzt is hoz a konyhára.

- Pénzt? -figyeltem fel érdeklődve.

- Világos. Ebben píz van, instálom. Kukkants csak a tévébe! Jósok, kártyavetők, gyógyítók hemzsegnek a képernyőn, akik nyilván nem ingyen produkálják magukat. De hát ilyen az élet, gyerekek. Ha elfogadjuk, jó, ha nem, az sem baj, de akkor sohasem fogunk szilveszterezni Párizsban.

- Hát én biztos nem, mert eszemben sincs produkálni magamat - hűtöttem le a spekuláló gémnyakút. - Nincs is ilyen készségem, erre mérget vehettek.

- Egy icipici sem?

- Pici, nem pici, végeredményben nem számít. Öreg vagyok én már az ef­féle kalandhoz.

2009. január 20.

Ma nagyon hideg volt: -18 C. Nem is mozdultam ki egész nap. Csak néztem a tévét, vagy szörföltem az internet parttalan tengerén. Uri Geller - bukkantam hirtelen a híres mágus nevére. Hadd lássuk, igazából kicsoda: tényleg mágus, vagy mi a szösz! A Wikipédia[1] szerint bűvész volt, mellékesen mentalista, va­gyis: olyan előadóművész, aki éleselméjűségét használja arra, hogy a hipnózis, szuggesztió alapelveivel a gondolatolvasás, pszichokinézis, prekogníció, telepá­tia vagy elmekontroll illúzióját kelthesse. Hu-hu-hu! - kapkodtam a fejemet az

ismeretlen szavakra. Vajon mit jelenthetnek? Nem voltam rest, utánanyomoz­tam. Bevallom, nem sokat értettem az egészből. Hiába, egy főiskolát, de még gimnáziumot sem lehet csak úgy átugrani. Szavamra mától kezdve előveszem a lexikont meg egy-két tankönyvet, elvégre auto...autidakták is vannak a világon. Csipegessünk tovább: Christian Panthera, a rejtélyes arisztokrata, Breiner Tamás, Danny Blue! Hoppá, hiszen ezeket én is láttam a tévében!

Este szellemileg elcsigázva bújtam az ágyamba. Odakinn valóságos szélvihar dühöngött. Milyen jó lenne, ha most összebújhatnék Erzsivel! Vajon a gyerekek mit csinálnak jelen pillanatban külföldön? Istenem, teremtőm, milyen rossz így szólóban! Mindegy, azért jó volna már elaludni! Kb. egy órai görcsös fetrengés után beláttam, hogy megint csak reggelig bámulom a falakat. Ami persze rossz ómen, hiszen nem sokkal előtte halt meg a mostohatestvérem. Illetve várjunk csak: a mostani érzésem különbözik az akkoritól! Nem tudom, miben, miért, de különbözik, tehát lehet, hogy szó sincs semmiféle ómenről. Érdekes észrevétel! Nos, nemsokára, akár már holnap kiderül.

Ha ugyan megérem a holnapot.

2009. február 27.

Este 10 óra. Ma megint találkoztam a fiúkkal. Beleértve a kajla fülű Gabit is. Jól mondta Emilke, nem bírja az sokáig nélkülünk.

- Mi újság, gyerekek? - huppant a gémnyakú megszokott helyére a radiá­tor közelébe. - Brr, de hideg van! És ez a gáz napról napra drágább, a máriáját!

- Én fával fűtök - büszkélkedett Sarkadi. - Az most olcsóbb jelenleg, plusz kicseréltettem minden ajtót, ablakot.

- Okos! - ismerte el Vas Gábor. - Kicsit drága... nekem. Másoknak... Attól függ.

- Mitől? - merevedett meg az excipész.

- Hogy mennyit lopott össze mostanig, mekkora a nyugdíja, vagy milyen becsben áll azoknak ott odafönt.

- Te... te rólam beszélsz?

- Miért, te is becsben állsz odafönt?

- Hallottátok a legújabb szenzációt? - avatkoztam közbe sebesen, még mielőtt megint hajba kapnak az elvtársak.

- Lemondott a miniszterelnök? - bazsalygott a gémnyakú.

- Százmillió végkielégítést adtak egy... egy vezérigazgatónak, ha jól em­lékszem.

- Már megint? Nem azért mondom, ami jár, azt igenis adják meg. De ne olyankor, amikor az ország fele a földön van - füstölgött Vas Gabi. - Aztán itt ez a hideg, a természeti katasztrófák, járványok, amivel még a te MSZP-d sem tud elbánni.

Sarkadi a kártyalapok tanulmányozásába temetkezett.

- Most már játsszunk, vagy nem játsszunk?

- Még van egy újságom! - folytattam a tűzoltást, bár ezeket, úgy nézem, aligha lehet összebékíteni egymással. - Rájöttem, hogyan különböztessem meg a búzát a pelyvától.

- Milyen búzát? Nem értem.

- Emlékszel, miről beszélgettünk a jó múltkor?

- Könnyebbet nem tudsz kérdezni? Én örülök, ha arra emlékszem, mit ettem a délben ebédre.

- A 6. érzékről beszéltünk, az előérzeteinkről, melyek többé-kevésbé mindnyájunkban ott bujkálnak valahol.

- Ez az! - csapott Rostás a témára. - Épp erről akartam veled beszélni.

- Jelentem, végeztem néhány kísérletet, melynek során megtanultam ér­telmezni bizonyos jeleket.

- Nagyszerű! De mit értesz azon, hogy értelmezni?

- Tudod, mi a magnetofon?

- Már hogy a francba ne tudnám!

- Jó. Ez a szalag tárolja a hangokat. Ha erősek, erősen, ha gyengék, hal­kabban. Ilyen magnószalag az ember agya is. Ezzel tároljuk a fülünkkel, sze­münkkel és egyéb érzékszerveinkkel közvetített jeleket. Ki tisztán, ki kevésbé, ki megérti, ki csak felfogja anélkül, hogy bármit is megértene belőlük.

- Tovább, nem érdekes! Inkább azt mondd meg, érkezhetnek ezek a jelek a jövőből vagy múltból is?

- Igen. A 6. érzékszervünkön keresztül.

- Vagyis olyasmin, amit nem hallunk, látunk, mégis érzékelünk valahogy.

- Pontosan.

- Szép! - elegyedett a beszélgetésbe Sarkadi. - Úgy látom, töviről hegyire áttanulmányoztad ezt a legújabb hóbortot. Nem mondom, láttam én is a tévében effélét. De ott a látók látják, hallják is a jövendőt.

 - Állítólag. Én nem látom. Ettől függetlenül minden jelet, hullámot felfo­gok. Tulajdonképpen mindig is felfogtam, csak eddig még sohasem vettem ko­molyan.

- Gratulálok! - fogott kezet velem a gémnyakú. - Gyerekek, bekerülünk a tévébe! Remélem, jól megfizetik az attrakciót. De várjunk csak, nem ugratsz te itt bennünket?

- Hogy te milyen kapzsi vagy! - köhécselt Vas Gábor! - Nálad minden művészet, tudás annyit ér, amennyit fizetnek érte a piacon.

- Naná! Te talán ingyen esztergálsz? S még hálát is adhatsz ezért az isten­nek, mert milyen mellékjövedelme lehet például egy nyugdíjas boltosnak, pék­nek, postásnak? Melyik tévében akarsz fellépni?

- Egyikben sem - világosítottam fel sietve. - Ismétlem: túl öreg vagyok én az efféle kalandhoz. Másrészt nincs ebben semmi attrakció.

- Tévedsz. Ez igenis világszám.

- Gondolod? - húztam ki önkénytelenül magamat

Még a végén kiderül, nem is vagyok olyan szürke egérke! Csupán az a szomorú, hogy eközben eltelt kerek 70 esztendő.

- Gondolom. Föltéve, hogy valóban belelátsz a jövőnkbe - fürkészett rám gyanakvóan.

- Há sze pont itt a bökkenő! - józanodtam ki azonnal. - Csak az én jövőmbe, és akkor sem mindig, csak amikor valamilyen zűr vár rám.

- Ennyi?

- Ennyi.

- Hát ez tényleg nem nagy szám! Emellett, valljuk be őszintén, ugyan kit érdekel a más gondja, baja manapság. Kár, mert már kezdtem örülni, mekkora sztárral verjük a blattot mi időnként.

2009. február 28.

Egy perces boldogság. Ennyi ideig vagy még eddig sem tartott, hogy sztárnak éreztem magamat. De vajon igaz-e, amit a látnokokról beszélnek? És ha igaz, én miért nem érzek meg egy-egy tragédián kívül egyebet: örömöt, szerencsét, akármit, ami a jövőből érkezik. Fogas kérdés, amire talán soha sem jövök rá annál is inkább, mert véget vetek a teszteknek. Suszter maradj a kaptafánál! És ez bizony így van jól.

2009. március 10.

Nem egyszerre jöttem rá, s még ma sem vagyok benne igazán bizonyos, de egyre inkább erősödik bennem a gondolat, miszerint a látnokok zöme... ha­zudik. Logikus, hiszen sok fenomén dolgozik a rendőrségnek, titkos szolgálat­nak, milliomosoknak... Eredmény? A sikeres ügyekről úton-útfélen beszélnek, a sikertelenekről mélyen hallgatnak. Ezenkívül, bocsánat a kérdésért, miért nem gazdagodnak meg sohasem a látnokok? Hiszen elég lenne, ha behunynák a sze­müket, máris megjelennének agyukban a lottók, rulett és hasonló szerencsejáté­kok összes nyerő számai. Olykor a parafenoménok maguk is bevallják, hogy valójában csak bűvészek, vagyis minden produkciójuk trükkökön alapul. Lásd Uri Geller esetét! (Igaz, utóbb tagadta, de ez semmit sem változtat a tényeken.)

Lassan melegszik. Maholnap újra ránk köszönt a frissítő, balzsamillatú ki­kelet. Hál' istennek, mert már nagyon unom az unalmas, téli napokat! A fiúkkal együtt, akik... Őszinte legyek? Még nálam is szürkébb egerek.

 

---

[1] Internetlexikon.

 

 

Folytatása következik...