Iskolai pályázat - Lelkiismeret

 

Ám azt is előrebocsátom, hogy a bennem foganó kíváncsiság soha nem a tanárok által szorgalmazott tananyag felé irányult. Ilyen körülmények között fontos, hogy az ember képes legyen kifejleszteni magában bizonyos adaptív készségeket, különösképpen annak a kifinomult észlelését, hogy melyik tanár milyen habitusú, és milyen sikerrel lehet az óráján illegális úton információt szerezni, a kívánt érdemjegy elérésének céljából. Ami engem illet, barokkos körmondataim révén gyakran vittem sikerre feleleteket, melyek mögött kevés tárgyi tudás, de annál virtuózabb fantázia és személyiséganalízis lappangott. A valódi megpróbáltatást a konkrét tantárgyi finomságokat megkövetelő írásbeli számonkérések jelentették. Emlékeim szerint a többi zöldfülű is osztotta ezt az elgondolást, és ők is kreatív kihívásként élték meg a teszteket.

A diákok sokszor nagyobb erőfeszítéseket tesznek a dolgozatíráshoz „szükséges" tisztességtelen eszközök és körülmények megteremtése érdekében, mint amekkora energiabefektetést az adott tananyag elsajátítása igényelne. A tanárok pedig belemennek a játszmába, és negatív szankciókat helyeznek kilátásba a kockázatvállaló tanítványok ellen. Ám ez, megfigyelésem szerint inkább csak kellemes szimpatikus idegrendszeri átállítódást eredményezett a közönyös felnövekvő generációban, mint valódi szorongást. Mégis, van rá példa, hogy a fiatalság marcona jelleme mögött rejtőző érző lélek megnyilvánul...

A történetem egy francia óra keretein belül zajlik. Egyszerű szódolgozat a színtér, a nebulók stratégiája a teremben elfoglalt térbeli helyzetüktől függ. A hátul elhelyezkedett diákok egy része a jól bevált, szavakkal teli cetlik használatában látja a probléma megoldását, a többiek­­­ - nem bonyolítva túl a helyzetet - az asztalon hanyagul ottfelejtett francia könyvekben lustán lapozgatva keresik a szavakat. Az elülső padokban ülők töredéke tanult, és most magabiztosan ír, szerencsés padtársaik pedig a látáskárosodás veszélyével dacolva bizarr módon forgatják szemeiket, a tágasabb perspektíva reményében. A zóna kevésbé szerencsés képviselői forrás hiányában semmibe révedő tekintettel üldögélnek. A középső régióban ügyködők normál magasságuk felére zsugorodva lapítanak, és a felsorolt technikákat változatosan kombinálják. Nekem mindig is ez a két véglet közé ékelődött mérsékelt övezet volt szimpatikus, ahol az információáramlás a legszabadabban zajlott, és a kellemes környezeti adottságok az ott ülő emberek segítőkészségére is pozitív kihatással voltak.

A szóban forgó francia órán is itt foglaltam tehát helyet. Előttem dús hajú, jól megtermett lányok, mellettem remek nyelvérzékkel és szorgalommal megáldott padtárs - kivel viszonyunk kebelbaráti - tolltartómban cetlik, alkaromon hieroglifák. Készültem, ez látható.

Az írásokat leadva, a nebulók kis csoportokba verődve morajlanak, megvitatják, milyen könnyű is volt ezt az akadályt átugraniuk, gyakorlatilag átlépték, hiszen ismerjük el, egy átlagos dolgozat során két-három ember kiesik a játékból. A tanár elveszi a „puskát", amivel a tanuló felvértezte magát. Az érintett őszintén sajnálja... hogy lebukott, erőfeszítései hiábavalóak voltak, de nem vesz erőt rajta a csüggedtség, hiszen a következő dolgozat egy új harc színtere, ahol már rafináltabb lesz, és új fegyverek bevetésével tör célja felé.

Ez a számonkérés nem így végződött: senkit nem fegyvereztek le. A tanár nem kereste az alkalmat a diákok alkotói szabadságának korlátozására, nem sértette az intim szférájukat holmi tapintatlan szaglászással, ült egyszerűen a helyén, adminisztratív ügyleteibe bonyolódva.

Azt a fordulatot senki nem várta, hogy a tanár közvetlenül a friss tananyag elkezdése előtt megjegyzi, hogy látott néhány szabálytalanságot, melyek elkövetőit még a nap folyamán várja egy beszélgetésre. Ő nem fog senkit leleplezni - mondta - de az, akit észrevett és nem keresi meg, bizalmát veszti.

Az eredményorientált brigádot nem fenyegették tehát a rossz érdemjegy rémképével -persze ezen eshetőség kizárása felől sem biztosítottak minket - a tétet itt a korosztály által oly kevésre tartott erkölcsi hitelesség elveszítése jelentette. Mégis az óra végéig ott lógott a levegőben a kollektív dilemma: színt vallani, vagy elhallgatni?

Megindult, és a nap minden szünetében folyt a csoport Canossa-járása a francia tanár szobája felé. Nem volt megtorlás, volt viszont lehetőség a teszt újraírására. A tanár szertartásos tiszteletet vívott ki magának megnyilatkoztatott hatodik érzéke révén - mert ugyan mi más magyarázhatná, hogy lehajtott fejjel rálátása volt az eseményekre - és a rátarti tekintélyelvűségről való szerény lemondása által. Szép eredmény, hogy az osztályból senki emberfia nem csábult el többé a nem megengedett segédeszközök használata iránt, még ha ez a kijelentés csupán a szóban forgó tanár óráira vonatkozik is.

Ez tehát a flegma ifjoncok - a legenda szerint hiányzó - lelkiismeretének megnyilvánulásáról szóló tanulságos anekdota.

 

Kép forrása: rockycha.files.wordpress.com

 

Obbágy Vivien