Könyv könyv hátán - Egy régi szerzőnk új arca

 

 

 

Postaládámban kutakodva, egy már régóta rejtegetett levelet halásztam elő húsvét alkalmából. Már vagy egy hónapja is annak, hogy egy meglepő üzenet érkezett virtuális mailboxomba. Egyik szerzőnk egy 2008-ban kiadott munkájának leírását küldte át azzal a megjegyzéssel, hogy most vette csak észre, miszerint érdekeltek vagyunk a rajtunk keresztül történő bookline eladásokban. Mivel ez a könyve is kapható az említett oldalon, ezért szívesen megosztja velem, velünk, tollalosokkal, hátha valaki szeretné ennek megvételével a szerkesztőségünket is támogatni.

- Valóban. - közöltem. - Minden, a Tollal.hu alján lévő bookline sávra kattintással kezdődő könyvvételből pár tíz, esetleg pár száz forint nekünk is csurran-cseppen oldal-fejlesztésre. Bár megvallom őszintén, eddig nem sokat láttam ebből, de talán a jövőben...

Jól esett a figyelmessége, de igazság szerint nem ez volt az, ami megdöbbentett, hanem sokkal inkább maga A KÖNYV... Csupa nagybetűvel!

Vannak ugyanis szerzőink, akikről tudom, hogy egyszerre több területen is jeleskednek, költőként, prózai vonalon, esetleg festészetben is bőven megállják a helyüket, de jelen esetben egy új „irányzat" is felütötte a fejét: az idegen nyelvek ismerete. Pontosabban a német nyelv bemutatása, melyre egy olyan kiváló írónk vállalkozott, kiből sokféle „stílusban" való jártasságot kinéztem volna, de bevallom, ilyesfajta próbálkozásaira soha nem is gondoltam volna. Ugyanis Nagy Pál az, aki a Német leíró nyelvtan-t immáron sokadik könyveként teheti le az asztalára. Ez a cím valószínűleg sokakat borzongással tölt el, ám a sokak szerint csak Petrozsényiként emlegetett tanár úr minden félelmünkkel szemben arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa, egy ilyen segédkönyvet is érezhetünk a saját nyelvtanunknak. Áttekinthető rendszerével, könnyen memorizálható, alapos példaanyagával és színes gyakorlataival a középiskolástól az egyetemistáig valamennyi olvasójának hasznos, néhol kifejezetten szórakoztató tananyagot ígér.

Reméljük, vannak olyanok a Tollal.hu olvasótáborában, kik szívesen kipróbálják majd Petrozsényi Nagy Pál módszereit, s bízunk benne, hogy lesz köztük olyan is, aki büszkén mondhatja majd róla, hogy ez "Az én német nyelvtankönyvem"!

 

 

 

 

Kiadó:  NOVUM VERLAG

Kiadás dátuma:  2008

Oldalszám:  639

Kötés:  Puhakötés

Bolti ár: 4990 Ft, Bookline: 4242 Ft

 

 

Főkép forrása