Mit szólna Einstein?
Mit szólna Einstein?
Sir Christopher Wren angol építész, matematikus, csillagász és meteorológus Galilei felfedezését, miszerint az inga egy lengésideje független az inga tömegétől, a befutott ívtől és az indításkor kapott erőtől, csakis a hosszától függ, javaslatot tett a kaotikus sokaságú hosszúság egységek szabványosítására. Elképzelése szerint a hosszúság mértékegysége, a yard, az egy másodperc lengésidejű inga hosszával lenne azonos. Nem így történt. Kár. Mily érdekes távlatokat nyithatott volna a távolság- és időmérés egy töröl fakadása. (Pl.: sebességek kiszámításánál elkerülhető lenne végtelen tizedes törtek kerekítése.) Bakafántos bukfenccel egy - egy zeneművek nem csupán időbeli, hanem térbeli hossza is mérhető lenne. Persze a térbeliség tetten érhető, honnan szól, mozog-e a hangforrás, rafinált sztereó trükközések. Mégis minőségileg más hatás érhető el, ha a térbeliség nem az előadás és stúdiótechnika függvényeként, hanem az alkotó szándéka szerint, "születéstől fogva" egy - egy opusz lényegi tulajdonsága lehetne, mint a hangnem, harmónia, stb.
Ha visszafelé haladunk e megcsavart logikán, felfedezhető, egyes muzsikusok képesek kiterjeszteni a zene természetét, időt transzformálnak térre.
Joe Zawinulnak, Wayne Shorternek sikerült az, amit Wren szeretett volna, megfeleltette az időt a térrel.
Ha mostanában ritkábban is adódik alkalom, de létszükségnek érzem a Weather Report együttes korai felvételeinek meghallgatását. Furcsa dolgok történnek ilyenkor. Másodperccé zsugorodik a végtelen idő, örökkévalóságig tágul a pillanat, egy pontban kondenzálódik az egész világegyetem, a pont túllép minden határon.
Kicsi halál, nem az élet az idő függvénye, maga az élet áll az idő fölött. Időhalál.