Szegény Dániel próbál a Karinthyban
Már csak azért is érdekes ez számunkra, mert régen találkozhattunk a Karinthy színpadán krimivel. Persze most sokan említhetik a Tortúrát - Balázs Andrea több, mint remek alakításával - de azért az inkább volt thriller, mint bármi más.
Úgyhogy itt az ideje, hogy felhívjuk a figyelmet a 30 éves színház 101-ik bemutatójára! Lassan készítsük a premier-ingünket és kosztümünket, mert január 27-én ismét úgy gördül fel a Karinthy Színház függönye, mint korábban még soha.
A részletekről természetesen tájékozódhatnak a színház honlapján, a legfrissebb híreket pedig a Facebook oldalon kereshetik, ahová rendszeresen felkerülnek fényképek vagy egyéb érdekességek. Addig pedig kívánunk kellemes, színházban gazdag januárt, mert ezen kívül igazán értékes időtöltést télvíz idején - még ha az olyan hómentes is, mint az idei - nehéz találni.
Szereplők: Simon Kornél, Kováts Adél, Balázs Andrea, Tordy Géza, Újréti László, Szirtes Balázs
Rendező: Kőváry Katalin
Fordította: Lackfi János
1118. Budapest, Bartók Béla út 130.
Tel: 203-89-94
