Végtelen után

 

 

Sarkára állt a világ: rendet akar.

S én engedem hagy kutassa át

az életnek kérgesült zugát.

Találjon embert végre bennem.

Marokra fogott tegnapok

szorongnak nyirkos kezemben.

Kimondani sürget búcsúszót

Apám, kit rég eltemettem.

Szüntelen görcsökkel üljük

az elválás végtelen torát,

én az élet vizét iszom --

Ő a halál híg borát.

De ma nincs gyáva hang

és az álmokat felismerem.

Vállamról csúsztatom árva gyászruhám,

színek szaladnak végig testemen.

Boldogra sírt csillagszememre

szerető pírral hajol az alkony.

Rendet akar a világ. Amíg alszom,

talán megteszi. És nem engedi újra:

ha mégis összedől - én kilássak alóla.